Hangsúlyozom, Babits és Szerb Antal is szubjektív a maga nyomatékaival és kihagyásaival. Kukorelly nem tanító szándékkal lép föl, és nem is történeti alapozottságú. Impresszionista? Nem (csak), mert hőseit átfogó összefüggésbe helyezi. Tömérdek nevet sorol, valóságos névbombázás, néhányukról semmi sem derül ki – ha csak innen hallasz róluk –, mivel ismeretük Kukorelly szerint: evidencia. Ezt a könyvet mégsem a céhnek írta. Úgymond lett, összegyűlt, a kortársakkal és elődökkel való állandó, szívós és szíves foglalkozás jeleként.
Kukorelly legtöbb szövege a hőssel való civil megismerkedés története, író az íróval: emberi helyzet. És mégsem memoár. Az olvasás, a találkozás közbeni saját kedély lenyomata. Rég olvastam ennyire élményszerű – mit? Olvasónaplót, helyszíni szemlét, portrét? Mikor mit. Olyan számára az irodalom, mint másnak a drog, ez egyértelmű. Elemien érdekli.
Nem mellesleg informatív. Mesél. Sokakról, vegyük például Mészölyt, Ferdinandy Györgyöt, Csengey Dénest vagy Tasnády Attilát, minden lényeges kiderül. A Holmi szerkesztőiről, akik Mészölyön élcelődnek, célzatosan vagy sem, nem tudni, mindenesetre: szerzőnk füle hallatára. De az a – finoman kimért, jól temperált, barátságosan távolságtartó – hangvétel is mindent elmond, amelyet használva Esterházyval vitázik Ottlikról! Hogy vajon valóban Ottlik birtokába jutott-e Örley lappangó kézirata a közös tanulóévekről, s fölhasználta-e azt az Iskolában. Ha igen, csökkenti-e kétségtelen egyéb érdemeit?
Ria, ria!
Olvassa el Kukorelly Endrével készített tavalyi nagyinterjúnkat!
Megvan, amikor a salzburgi vonaton az úgynevezett kánonról beszélgettünk, Kukorelly, Kemény István, Poós Zoltán meg én? Salzburgban mivelünk nem nagyon történt semmi azonkívül, hogy fölolvastunk a helyi Literaturhausban, ahogy szokás. Megnéztük Mozart házát kívülről, a Mirabell parkot és Thomas Bernhard ifjú éveinek folyóparti kávéházát, amely Bazar névre hallgat, oda be is ültünk, kulturális kötelességek ellátva. Három nemzedék a kilencvenes években. Azonos életkorú írók tökéletesen eltérő befogadástörténete és piaci sorsa. Van, aki nagyon fut; van, aki nincs sehol. Ilyenkor azt várod, hogy na, majd most. Mindenki úgy kezdi, hogy nie gehört. És ami elhangzik tőled, csak hozzávetőlegesen vagy te. Ha valami bejön, sosem csak miattad fog bejönni. Halasi Zoltán szerint Jelinek még csak véletlenül sem olyan, mint eddig magyarul, Tandori tolmácsolásában még csak-csak, de amit a Vígszínház játszik, az nem Jelinek. „Tényleg, miért nem engem/téged/őt fordították le nagyban és sokszor és számtalan nyelvre, amikor pedig ?” Hányak kérdése ez? Befolyásolhatod az eredményt a viselkedéseddel? Önmarketinggel? A példányszámod a sorsod kódja? A piacon biztos. Én még nem láttam olyan írót, aki valóban bujkálni és polcokon porosodni vágyik.
