Beszélő cumi: a babák gügyögése tulajdonképpen nyelvlecke

Tinédzserkorig „több anyanyelvet” is megtanulhatunk. Interjú Fehér Krisztina nyelvésszel.

– A beszéd alapvetően tanult vagy öröklött viselkedése az embernek?
– Ez olyan kérdés, amely nemcsak a szülőkben és a nagyszülőkben vetődik fel újra és újra, de a tudományban is. A szakemberek körében alapvetően két álláspont él egymás mellett. Vannak, akik a nyelvtan logikai szerkezeteit is a génekben kódoltnak tartják. Mások szerint a nyelvtudásunk főként a tanulásnak és a szociális környezetnek köszönhető, mivel nem maguk a nyelvtani szerkezetek születnek velünk, hanem az általános képesség a tanulásra, beleértve a nyelvelsajátítást is. Manapság leginkább az a kérdés, hogy a nyelvtudásból pontosan mi és mennyi tulajdonítható a géneknek, illetve a tanulásnak. Én inkább a tanulás dominanciája felé hajlok.

– Az, hogy beszélni csak az ember tud, különbözővé teszi-e az ő agyát az állatokétól? Található-e olyan rész az agyban, amely kifejezetten a nyelvi képességek miatt alakult ki?
– Az előző válaszban említett veleszületett nyelvtani képességeket hangsúlyozó álláspont, amely Noam Chomsky nevéhez fűződik, sokáig feltételezte, hogy létezik egy úgynevezett nyelvi szerv az agyban. Ennek azonban nem találták nyomát. Ezért inkább azt kell feltételeznünk, hogy az agy minden területe egyféle hálózatként részt vesz a nyelvi folyamatokban – amely nemcsak a produkciót, de a megértést is magában foglalja. De vannak a nyelv szempontjából fontosabb agyterületek, ilyen az úgynevezett Broca- vagy a Wernicke-terület.

– Mikor kezdődik a babák beszédtanulása?
– Itt el kell különítenünk két, gyakran összekevert fogalmat. Az egyik a beszéd, amely kifejezetten a beszédprodukciót, a kimondott szavakat jelenti. Ezt a legtöbb gyermek egyéves korában kezdi el. Ezt megelőzi a gőgicsélés, amelynek szintén fontos szerepe van a beszédtanulásban. De a kérdés vélhetően inkább a nyelvelsajátításra vonatkozott, amelynek a megértés is része. Ennek első fázisa a hangsorok tulajdonságainak memorizálása. Ez a hallószervek teljes kifejlődése után, tehát már magzati életkorban elkezdődik. A magzatvíz átengedi az emberi beszédhangokat, bár meg is szűri őket, így inkább a mély frekvenciák jutnak el a magzathoz. Az anyanyelv ritmikáját, hangsúly- és dallamjegyeit már a születésük előtt elkezdik tanulni a csecsemők.

– Miből lehet tudni, hogy a magzatok is tanulják a nyelvet?
– A beszédhangra adott reakcióként gyorsul a szívverésük, mozgolódni kezdenek. De azt, hogy ez tényleges tanulással is jár, nem pedig csak a hangsorokra reagálnak így, az újszülöttekkel végzett kísérletek is mutatják. Ezek szerint már ők is képesek elkülöníteni anyanyelvüket az idegen, eltérő ritmikájú nyelvektől. Emellett édesanyjuk hangját is megkülönböztetik más női hangoktól. Ezek megtanulására pedig csak magzati korban nyílt lehetőségük.

– Hogyan lehet vizsgálni azt, hogy az újszülöttek miket képesek elkülöníteni egymástól?
– Ennek leggyakrabban alkalmazott módja a szopásgyakorisági, vagy hétköznapi nevén a „beszélő cumi” kísérlet. Ennek kiindulópontja az, hogy ha a babák valami érdekeset, újat tapasztalnak, akkor erre felfigyelnek, és gyorsabban kezdik szopni a cumit, mint egyébként. A kísérlethez egy számítógéppel összekötött, szenzoros cumit használnak. Ha a kutatók azt szeretnék vizsgálni, hogy a babák különbséget tesznek-e az anyanyelvük és egy másik nyelv között, akkor hanganyagot kezdenek nekik lejátszani az egyik nyelven. Ők a kezdeti odafigyelés és gyors szopás után egy idő múlva erre ráunnak, hozzászoknak ahhoz, amit hallanak. Ha egyszer csak átváltanak a másik nyelvre, és a csecsemők észreveszik ezt, újra gyors cumizásba kezdenek, ami azt jelzi, hogy felismerték a két nyelv közötti különbséget.

– Máshogy tanuljuk kisgyerekkorban az anyanyelvünket, mint később az idegen nyelveket?
– Igen, egyértelműen van különbség a kettő között. Magyarul másképp is nevezik őket a szakmában: az előbbit nyelvelsajátításnak, az utóbbit pedig nyelvtanulásnak. Míg néhány, valamilyen sérülésből adódó kivételtől eltekintve az emberek képesek elsajátítani az anyanyelvüket, addig sokaknak meggyűlik a bajuk azzal, hogy egy második nyelvet is megtanuljanak. Ha sikerül is, rengeteg erőfeszítést igényel, és nem is lesz tökéletes, hiszen akcentusuk lesz, és nyelvtani hibákat is ejtenek. Hogy miből ered ez a különbség? Az egyik ok, hogy amikor a babák az anyanyelvüket tanulják, agyuk még rendkívül rugalmas. Az idegsejtjeik között rengeteg kihasználatlan kapcsolat van, amelyeket ők elkezdenek feltölteni információval. Tinédzserkorban azonban a központi idegrendszer rugalmatlanabbá válik, ettől fogva az új ismeretek befogadása sokkal nehezebb lesz. Másrészt pedig az iskolai nyelvoktatás mesterséges helyzetben zajlik, ellentétben az anyanyelv-elsajátítással, amely során a természetes nyelvi közegben tanulhatnak a gyerekek.

– Azok a gyerekek, akiknek eltérő anyanyelvű szüleik vannak, párhuzamosan tanulják a két nyelvet. De el lehet-e sajátítani két nyelvet is oly mélységig, hogy mindkettőt anyanyelvnek nevezhessük?
– A nyelvészetben azokat tekintjük kétnyelvűnek, akik a mindennapi kommunikációjuk során két nyelvet használnak párhuzamosan, függetlenül a nyelvtudásuk mértékétől. Tehát ha valakinek felsőfokú nyelvvizsgája van például angolból, de soha életében nem használja, akkor ő nem kétnyelvű. Az anyanyelv az a nyelv, amelyet a korai életkorban és természetes körülmények között tanul a gyerek. Ilyen értelemben akár már egy magzat is kétnyelvű, ha az anyja két, egymástól ritmikailag eltérő nyelvet használ párhuzamosan, és ezt a magzatvízen keresztül ő érzékeli és tanul belőle. Azt, hogy később a két nyelvből melyik válik dominánssá, a szociális közeg dönti el, tehát hogy melyiket használja gyakrabban. Az is fontos, hogy azok az emberek, akiktől az egyik vagy másik nyelvet hallja, mennyire meghatározóak, szimpatikusak számára. Teljesen kiegyensúlyozott kétnyelvűségről tulajdonképpen nem is beszélhetünk, legfeljebb olyanról, hogy a két nyelv tudásának mértéke megközelítőleg azonos.

– Az anyanyelvet el lehet felejteni teljesen? Előfordul, hogy valaki sok év múltán már nem is érti, amit az anyanyelvén mondanak neki?
– Ha valaki egyszer gyerekként elsajátította anyanyelvét, akkor teljesen elfelejteni nem fogja. Az természetesen előfordul, hogy egy idő után valakinek akcentusa lesz, vagy bizonyos szavak már nem jutnak eszébe, amikor beszél. Ez a jelenség mindenekelőtt a kitelepülés idejétől és a külföldi nyelvi közegben eltöltött időtől függ, de fontos az attitűd is. Ez utóbbi az egyén hozzáállása, viszonyulása a befogadó nyelvi közeghez, az ott élőkhöz és az ottani életkörülményekhez. Ha azonosulni tud az új közeggel, és úgy ítéli meg, hogy az adott ország nyelvét használva tud inkább érvényesülni, akkor nyelvében is törekedni fog arra, hogy befogadják. Persze e jelenséget nem lehet ennyire leegyszerűsíteni, hiszen rendkívül sok, nehezen megfogható szociális tényező játszik benne szerepet.

– Meg lehet tanulni egy idegen nyelvet valóban anyanyelvi szinten, tökéletesen?
– Tinédzser korban van az a határ, amely elválasztja egymástól a gyermekkori és a felnőttkori nyelvtanulást. Ha valaki tizenéves kora előtt kerül idegen nyelvi közegbe, akkor el tudja sajátítani az új nyelvet olyan szinten, hogy a beszéde alapján nem is lehet megmondani, hogy nem az az anyanyelve. Később azonban ez már alig lehetséges. Egy másik nyelvterületre érkezve a nyelvtanulást például az is hátráltathatja, hogy a nyelvek hangkészlete eltérő. A japánban például nem különítik el az l és az r hangot, ezért a felnőtt japánok nem is érzékelik a kettő közötti különbséget. De ez a japán újszülötteknél még nincs így, ők ugyanúgy felismerik az l és az r közötti különbséget, mint a magyar csecsemők. Aztán életük második félévében egyszerűen, gyakorisági alapon eldöntik magukban azt, hogy mely hallható különbségek lényegesek és melyek nem. Ezáltal hangfelismerő képességeik az anyanyelvükre hangolódnak, és később azokat a hallható különbségeket, amelyek anyanyelvükben nem lényegesek, már nem veszik figyelembe.

– El lehet rontani a gyermekünk beszédtanulását azzal, ahogy beszélünk hozzá? Gyakran hallani, hogy nem szabad „gyerekesen” beszélni a gyerekhez, mert attól beszédhibás lesz.
– Az úgynevezett dajkanyelv, amelyet a szülők öntudatlanul is használnak, amikor kisbabájukkal beszélnek, a vizsgálatok szerint nemhogy hátrányos, hanem éppen előnyös az anyanyelv elsajátítása szempontjából. Ilyenkor a felnőttek megemelt hangmagassággal, lassabban, a nyelv ritmikáját, dallamát és az egyes hangok tulajdonságait kiemelve ejtik a szavakat. Mindezek a jellemzők segítik a babát a nyelvelsajátításban.

Fehér Krisztina
Babák a hangok világában
Typotex Kiadó, Budapest
218 oldal, 2900 forint