– A neve alapján talán meglepő, de mi most magyarul beszélgetünk. Hogyan tanult meg magyarul?
– Apukám román, édesanyám pedig székely magyar, ezért természetesen megtanultam magyarul is. Otthon egyébként apámmal románul, anyukámmal magyarul beszéltem.
– Akkor a nyelvi kérdéseket tisztáztuk, de honnan a képregények iránti rajongás?
– Apukámnak volt egy nagy gyűjteménye a francia Pif-sorozatból, és óvodában, napköziben szerettem nézegetni, másolni őket. Már akkor is a realisztikus és nem a rajzfilmszerű témák érdekeltek. Aztán amikor a rendszerváltás után, az 1990-es évek legelején megjelentek az első magyar nyelvű képregények, a Pókember, a Batman, a Robotzsaru és társaik, ezek eljutottak Sepsiszentgyörgyre is. Én is elkezdtem vásárolni őket, és beleszerettem a műfajba.
– Rengeteg fiatal volt ezzel így mifelénk az 1990-es évek legelején, mégsem lett sok közép- és kelet-európaiból képregényrajzoló, főleg nem komoly nyugati kiadóknál. Hogy indult el ezen az úton?
– Már a Pifekből is készítettem kivonatokat, s a később elérhetővé váló szuperhősös képregényekkel is így tettem. Ha jól emlékszem, Pókember volt az első, akit megrajzoltam. Aztán szépen fejlesztettem magam, s idővel, már nagyobb fejjel utána is néztem, kik rajzolták. Kifejezetten szerettem például a John Byrne által új életre keltett Superman-kiadást, s ennek hatására magam is készítettem vázlatokat. Sokáig nem is gondolkoztam azon, hogy én ezt valóban hivatásszerűen csináljam. Tinédzserként még a rajzolási technikákról sem tudtam sok mindent. Viszont a középiskolában és az egyetemen is már egyre komolyabban ráfeküdtem a témára.
– Az elszántság azonban önmagban nem feltétlenül elég, s az ember fejében ott motoszkál, hogyan lehet eljutni Temesvárról az olyan világszerte ismert figurák történeteit megjelentető amerikai képregénykiadók előszobájába, mint a Dark Horse vagy a DC?
– Nem voltak illúzióim arról, hogy mindez Romániában szinte lehetetlen. Másfél évvel az egyetem befejezése után elkezdtem dolgozni egy frissen alapított animációs stúdióban Temesváron, amelyben az első román 3D-s filmen dolgoztak. Itt ismerkedtem meg pár ügyesen rajzoló bukaresti sráccal, ők ajánlották nekem a Digital Webbing honlapot, ahol sok képregényes munkáról szólóhirdetést találhat az ember. Itt kezdtem elvállalni különböző anyagokat, s ezen keresztül keresett meg az első ügynököm, egy brazil fiatalember. Ekkor, 2008 táján indult az egész, de bevallom, nagyon gyorsan történt minden, hirtelen kerültem bele a sűrűjébe.