Temesvárról is lehet Amerikába dolgozni

Hogy kerül egy közép-európai rajzoló a nagy amerikai képregénykiadók előszobájába? Interjú Victor Drujiniuval.

– Mik voltak az első munkái, és hogyan indult be a karrier?
– Az első nemzetközi munkám a Grimm testvérek meséiből készült, inkább felnőtteknek szóló Grimm Fairy Tales sorozat 30. száma volt, majd még rajzoltam pár további részt is belőle. Ezt követte az ugyancsak Raven Gregory író által jegyzett – szintén a szérián belül kiadott – Alice in Wonderland (Alice Csodaországban), majd az abban szereplő Kalaposnak szentelt kötetek. Ekkor Gregory felkért, rajzoljak neki egy horrort, a The Waking című sorozatot. Sose gondoltam, hogy valaha horrort fogok rajzolni, de így történt. Persze hozzá kell tennem, nem klasszikus szörnyes, kibelezős történetről volt szó, hanem inkább egy pszichothrillerről. Innen pedig beindult a vonat. Amikor egy-egy munka végéhez közeledtem, az ügynököm már szervezte a következőt.

– Elkészíthette a Predators képregényes változatát is, a munkára pedig – az amúgy Antal Nimród rendezte – film producere, Robert Rodriguez kérte fel. Hogy találták meg?
– Rodríguez megnézte pár tervemet, és úgy döntött, engem választ. Maga a képregény igaz, hogy a film történetét követi, ám a főgonosz, a Predator annyira nem hangsúlyos benne, és csak a végén, pár oldalon szerepel. Amúgy nagyon szerettem azt rajzolni. Így ért utol a következő felkérés is, a Dark Horse alapító-igazgatója, Mike Richardson saját sztorijába, a 2012-ben indult, most magyarul is megjelent The Occultist munkálataiba is bekapcsolódhattam.

– Hogyan dolgozik együtt az író és a rajzoló? A grafikus mennyire képes beleszólni a munkába, alakíthat-e például a karaktereken, vagy épp a történeten?
– A The Occultistnál részt vettem több karakter kialakításában. Egyébként a legtöbb író roppant alaposan dolgozik, az utolsó részletig – például akár a kameraszög beállításáig is – mindent precízen vázol a rajzolónak. Sokat nem kell utólag alakítani. Előfordult, hogy egy-egy kompozícióra tettem javaslatot, de szinte teljesen készen kapunk mindent. Ahol meg mondjuk nem volt megadva látószög, ott a rajzolóra bízták a megvalósítást, és ezeket a finomhangolásokat az adott kiadvány szerkesztői végezték.

– Akkor ezek szerint nem kell utazgatni, az amerikai munkáit is otthon, Temesváron készíti?
– Igen. Hála a világhálónak, az sem akadály, hogy Temesváron élek, otthonról mindent el tudok küldeni bárhova.

– Miközben az elmúlt két évtizedben azt tapasztaltuk, az internet kinyitotta a világot, egyúttal elhozta azt a kort, ahol minden a fotóról, a vizualitásról szól, addig úgy tűnik, a mi régiónkban a képregény nemigen jutott túl a szubkultúra határain, és az egyedi, szerzői kiadásokra kis túlzással albérletek mélyén kell vadászni. Mi lehet ennek az oka?
– Egy érdekes példa a saját életemből a képregények megítélésére: még a művészeti középiskolában egy rajzórán a munkámat figyelő tanárnőm és egy másik kollégája – mit sem sejtve arról, hogy én is értem, amit mondanak – arról beszélgetett magyarul, hogy hát tehetséges ez a fiú, de ilyen képregényekre fecsérli el a képességeit. Ekkor fordultam oda hozzájuk, hogy megkérdezzem, mégis milyen „elfecsérlésre” tetszettek gondolni. Persze a tanárnőm később, a szakérettségikor értékelte, hogy én végig kitartottam a műfaj mellett, de látszik, hogy nem feltétlenül örvend kellő megbecsülésnek a dolog. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy azért a térségünkben vannak kedvező tendenciák, akár Szerbia, akár mondjuk Lengyelország, de még Románia esetében is, igaz, ezek még mindig a szubkulturális, „kézműves” művészet berkeiben mozognak.

– Mik lehetnek a kitörési pontok? Egy-egy izgalmas, nem szuperhősös, hanem mondjuk társadalomkritikus, akár politikai történet hogyan lendülhet túl azon, hogy ne csak pár száz, pár ezer fanatikus olvassa őket, és akár vitatkozzon, diskuráljon róla?
– Épp nemrég beszéltük arról kollégákkal több képregényes találkozón, hogy úgy érezzük, most van egy olyan pillanat, amikor szélesebb körben népszerű lehet a műfaj. Ehhez az kell, hogy a szuperhősös mozikat szeretők a képregények felé forduljanak, és a megszokott hőseik mellett nyitottak legyenek az új ötletek, sztorik iránt. Persze befektetőkre is szükség lenne, akik látnak fantáziát a képregénykiadásban. De ez is nehéz kérdés, mert ott van például a népszerű, posztapokaliptikus zombisorozat, a The Walking Dead romániai „karrierje”: elkezdték megjelentetni románul, de tizenöt szám után kifulladt a dolog, és abbahagyták. Így pedig nehéz tervezni, mégis úgy gondolom, ennek ellenére van fantázia a képregényben, és nagyon érdemes lenne erősíteni a kiadói oldalt.

– Visszatérve az alkotásra: legújabb munkája egy második világháborús téma lesz. Mit lehet tudni róla, miről fog szólni a sztori?
– Nem klasszikus háborús képregényről, mint inkább egy kulisszák mögött játszódó kémtörténetről van szó, tele politikával, intrikákkal, amely ráadásul azzal az örök költői kérdéssel is kacérkodik: mi lett volna, ha ? A sztori Franciaországban játszódik, lesz benne képkocka a német megszállás miatti párizsi exodusról, s olyan alakok is feltűnnek benne, mint a James Bond-regények szülőatyja, Ian Fleming, vagy épp Winston Churchill.

– Mikorra várható a megjelenése?
– A francia Soleil kiadó gondozásában jön, 49 oldalas és színes lesz. Elvileg júniusra teljesen elkészülök vele, és ősszel már kézbe lehet már venni a kötetet.