Mára felnőtt egy generáció, amely számára a rendszerváltás is történelmi távolságban van. Az iskolai tantervükben pedig csak elvétve szerepel a magyar film. Elsősorban nekik szól a Holnap Kiadó új ismeretterjesztő kötete, amelyben Gelencsér Gábor írta meg a magyar film történetét dióhéjban, százötven oldalon, sok fotóval. Arra nem volt tér, hogy a filmtörténész hosszasan elemezzen, viszont így a kevésbé tájékozott olvasó sem vész el a szövegben, nem rémül meg a terjedelemtől, és talán vonzerőt jelent neki az is, hogy a kötet elér a jelenig, a Saul fia Oscar-díjáig, az ismert és kevésbé ismert kortárs magyar filmekig. Így a magyar műveket ismerők is találhatnak érdekességeket a kötetben. Gelencsér könyve után világos kép alakulhat ki arról, miért is fejlődött a hazai film úgy, ahogy: hogyan befolyásolták a történelmi-társadalmi változások, mi maradt ki belőle, miért és hogy, és kik azok a magyar filmesek, akiknek nem sikerült úgy kiteljesedniük, ahogy megérdemelték volna.
A szerző szerint a magyar film feltűnően magán viseli ezeket a változásokat. Nemcsak azért, mert a filmgyártás hosszú éveken át volt állami kontroll alatt, hanem mert a filmrendezők érzékenyek voltak a társadalmi jelenségekre, és ez, állítja Gelencsér, a mai napig észrevehető. A legnagyobb tanulsága a kötetnek – amellett, hogy biztosan talál mindenki fehér foltokat a saját tudásában –, hogy a magyar film története nemcsak a megszületett alkotások, hanem a veszteségek és hiányok története is. Már a némafilm nyugat-európaihoz hasonló művészi kiteljesedése is elmaradt, hiszen ennek a Magyarországon nagyon válságos húszas évekre kellett volna esnie. A korai hangosfilm szinte száz százalékig a szórakoztató műfajra koncentrált, így sok minden kimaradt, ami más országokban megszülethetett. Bár az 1931–45 közötti filmtörténetből is kiemelkedik egy-egy nagy művészi teljesítmény, ezek magányosan állnak: ilyen Szőts Istvántól az Emberek a havason. Közben az emigráció nagy „pusztítást” vitt véghez. A politika mellett más körülmények is szerepet játszottak ebben: Fejős Pál története sok mindent elmond arról, mi hiányzott a magyar hangosfilm első korszakából. Kétszer (a 20-as évek végén és a 30-as évek elején) próbált meghonosítani egy művészibb irányzatot a vígjátékokra és melodrámákra berendezkedett piacon, de mindkétszer megbukott – másodszor végleg elhagyta az országot.
A második világháború után sokan reménykedtek változásban, de nem olyanban, mint ami végül bekövetkezett. A koalíciós időszak rövidke három évének két nagy alkotása, a Valahol Európában és Szőts Ének a búzamezőkrőlje mutatja, milyen folyamatok kezdhettek volna kibontakozni a hazai filmgyártásban, ha nem szakad rá a szocialista ideológia. Így Szőts a filmjeiben megmutatkozó vallásosság miatt ellehetetlenült. Legközelebb az ötvenes évek közepén történik nagyobb változás, Fábri Zoltán ekkor forgatja a Körhintát. A hatvanas évek elejétől a magyar film, ha egyre lazuló politikai gúzsban táncolva is, már képes rácsatlakozni az 1960-as évek új hullámára. Érdekes módon a rendszerváltás nem volt jelentős korszakhatár, Gelencsér csak az ezredforduló környékén indult generációban – Hajdu Szabolcs, Pálfi György, Török Ferenc, Kocsis Ágnes, Mundruczó Kornél, Fliegauf Bence – látja a változás nemzedékét. A magyar filmtörténet jelentős alkotásai közül nem mindegyiket egyformán könnyű beszerezni. A Mokép DVD-it és Magyar Nemzeti Digitális Archívum által kiadott filmeket megtaláljuk a nagy könyvesboltok és elektronikai üzletek kínálatában, de ez nyilván csak azokra vonatkozik, amelyeket újra kiadtak. A rendszerváltás után készült alkotásokra ez sem igaz: ezek magáncégek produkciói, a kiadási jogok náluk vannak. Ebben az időszakban már a kereskedelmi sikernek is szerepe lehetett abban, hogy kiadnak-e egy filmet DVD-n. A közelmúlt magyar műveiből jó néhányat az Indavideo videomegosztón nézhetünk meg.
