Most, hogy Czinki Ferenc második könyve is megjelent, már le lehet vonni bizonyos következtetéseket a szerző munkamódszeréről. Témájául kinéz magának egy várost, ahol nem tesz mást, mint fel és alá sétál, eközben természetesen figyel, ha pedig megírásra érdemes részlethez érkezik, akkor megáll. Így készülhetett első könyve, az Egy kocsma város, amelyben Székesfehérvár kultikus ivóit vette górcső alá, s írta meg történeteiket tárca formában, de ugyanígy készült második kötete is, A pozsonyi metró, amely az idén nyárra jelent meg a Scolar Kiadó gondozásában.
– Valóban így dolgozom. Amikor az új könyvemet írtam, és kint lehettem Pozsonyban másfél hónapig – aztán persze vissza is jártam a következő években –, akkor tényleg az volt a munkám, hogy egyik lábamat raktam a másik után. Hihetetlenül sokat sétáltam a városban, de leginkább a hatalmas panelkülvárosban, ahol tulajdonképpen megtalálhatók a könyv helyszínei – mesélte az író, aki a Visegrádi Alap ösztöndíjának köszönhetően 2014-ben került szoros kapcsolatba a szlovák fővárossal. És Pozsony nagyon megnyugtató léptékváltást jelentett számára otthonához, Székesfehérvárhoz képest. – Egy százezres városból átkerültem egy közel félmilliósba, ami még pont kényelmes volt, mégis izgalmas. Ráadásul Pozsony mint irodalmi alapanyag azonnal érdekesnek tűnt – mondta Czinki Ferenc.
Ahogy a munkamódszer, úgy a megírás is hasonlóan alakult A pozsonyi metró esetében, mint az Egy kocsma városnál. Ugyanaz a székesfehérvári csapat dolgozott együtt az íróval, mint az első könyvnél. Varga Gábor Farkas grafikái szerepelnek a kötet lapjain, aki az Egy kocsma várost tervezte, valamint Oláh Gergely Máté, Arany Gold Zoltán és a tragikusan fiatalon elhunyt Garami Richárd személyében három fotós is ott volt a tűz közelében. Hozzájuk csatakozott a Scolar részéről Papp Rita, aki az új kötet borítóját tervezte, valamint Babiczky Tibor szerkesztő. A grafikák a baráti látogatások alkalmával készült fotók alapján születtek, mindebből kiállítást is terveznek a jövőben, ami megerősíti Czinki véleményét, miszerint „mindez inkább egy párhuzamos világot hozott létre, semmint illusztrálta volna a könyvet”.
