Kevés író mondhatja el magáról, hogy munkásságával nemcsak az olvasóközönség irodalmi igényeit elégítette ki, de a neurológia fejlődéséhez is hozzájárult. Persze akadtak doktor írók, köztük még olyanok is, akik idegorvosi pályájuk során szoktak rá a morfiumra, hogy tapasztalataikról később hosszú oldalakon keresztül adjanak számot. Csáth Gézával ellentétben viszont William S. Burroughst nem ragadta magával függősége: a beatnemzedék nagy alakja nyolcvanhárom évet élt, és húsz évvel ezelőtt, 1997. augusztus 2-án hunyt el. Pedig ő sem csak játszadozott, amikor a dél-amerikai esőerdőkben az ayahuasca (yage) nevű hallucinogént kutatta, hogy aztán Allen Ginsberggel közös levelezését The Yage Letters címmel jelentesse meg.
Hatvan évvel később egy londoni neurológiaprofesszor, Andrew Lees követte őt az esőerdőbe. Célja nem kevesebb volt, mint hogy az amerikai szerző leírásai alapján az ayahuascát használja föl a Parkinson-kórral szembeni küzdelemben. Leest, a betegséggel kapcsolatos kutatások egyik legtöbbet idézett szakemberét elmondása szerint Burroughs művei vezették az orvostudomány felé a hatvanas években. Amikor 1969-ben elolvasta a Meztelen ebédet, úgy érezte, teljesen új perspektívák nyíltak meg előtte. „Akkor mefisztói alkut kötöttem Burroughszal. Ő is orvos szeretett volna lenni, de nem jött össze neki. Beszéltem egykori barátaival, akik még életben voltak: szerintük emberek százait küldhette volna a halálba, ha valóban praktizálni kezd” – fejtette ki Lees a The Guardiannek. Ezért aztán nem is olyan nagy baj talán, hogy Burroughs íróként végezte – tehetjük hozzá. „Végül eljutottam én is az esőerdőbe – folytatta Lees doktor –, és azt hiszem, a hatvanas éveidben kipróbálni a yagét némiképp érdekesebb, mint tizennyolc évesen.”
Az 1914-es születésű Burroughs művészete nem csak őt nyűgözte le. Az 1959-ben megjelent Meztelen ebédet öt évvel később Anthony Burgess is méltatta a The Guardianben. „Isten óvjon minket, ez nem a Fanny Hill vagy a Lady Chatterley szeretője. Ez nem más, mint a pokol megfestése” – vélekedett a Gépnarancs és az Egy tenyér ha csattan szerzője, aki szerint a regény sikamlóssága émelyítő. Az Egyesült Államokban perek is indultak a Meztelen ebéd miatt. A massachusettsi fellebbviteli bíróság 1966-ban kétes ítéletben védte meg a könyvet, megállapítva, hogy valójában nem nevezhető obszcénnak.
