Horror és Újszövetség

Az amerikai Dan Wells hat gyermek édesapja és egy polcnyi sorozatgyilkosokról szóló rémregény népszerű szerzője.

A sorozatgyilkosok Hasfelmetsző Jack óta szerves részét képezik a populáris kultúrának: mind a valódi, mind a fiktív gyilkosok – talán elég csak a Psychót, a Dextert, a Gyilkos elméket és a Hannibalt megemlítenünk. Egy potenciális sorozatgyilkos, egy szociopata tinédzser áll a bestseller-szerző, Dan Wells két regénytrilógiájának középpontjában is. Az amerikai szerző tavalyi látogatása után ismét Magyarországra érkezett, hogy a Fumax Kiadó szervezésében találkozzon rajongóival, de volt ideje beszélgetni velünk is, például arról, hogy miért népszerűek egyáltalán a sorozatgyilkosok.

– Azt gondolom, hogy az embereket mindig is lenyűgözték a szörnyetegek. Elképzelhető, hogy a vámpírokról és vérfarkasokról szóló legendáink is sorozatgyilkosokról szólnak, csak találtunk hozzájuk természetfeletti magyarázatot. Manapság ugyanezt az igényt valós szörnyetegekkel tudjuk kitölteni – mondja. A szerző számára az egyik legérdekesebb ilyen figura egyébként Edmond Kemper, aki a hetvenes években stopposokat gyilkolt: azért izgalmas a személye, mert ő az egyetlen sorozatgyilkos, aki úgy érezte, elég volt, és feladta magát a rendőrségen.

Wells John Cleaver-sorozatának címszereplője egy amerikai kisvárosban élő középiskolás, akinek szociopata tendenciái vannak, és meg van róla győződve, hogy sorozatgyilkos lesz – eközben pedig épp egy sorozatgyilkos kezdi el szedni áldozatait a Nem vagyok sorozatgyilkos című nyitóregényben, amelyből egyébként filmes adaptáció is készült. És hogy miért tinédzser lett a főszereplő? – Ha valaki sorozatgyilkos lesz, általában eljön egy pont – és ez a pont általában a tinédzserkorban jön el –, amikor minden erőszakra, sötétségre irányuló gondolatukat összekötik a szeretettel és az intimitással. Ekkortól kezdenek el gyilkolni. És ha nem jön el ez a pont, akkor nem válnak sorozatgyilkossá. Erről a döntésről akartam beszélni a könyvekben - mondja Wells.

Az amerikai szerző egyébként teljesen véletlenül kezdett horrort írni. Gyerekkorától fogva író akart lenni: rengeteget olvasott, főleg sci-fit, fantasyt és szépirodalmi műveket, és már egészen kiskorától kezdve írt is. Az egyetemen kezdett el komolyabban foglalkozni a dologgal: először öt fantasy-regényt írt meg, amelyek saját bevallása szerint borzalmasak lettek. – Viszont könyvről könyvre sötétebb hangulatú lett, amit csináltam. Egy ponton arra gondoltam, lehet, hogy inkább horrort kéne írnom. Nem olvastam ilyesmit, mostanában sem szoktam. De ahogy elkezdtem ezen dolgozni, olyan volt, mintha hazatérnék - meséli.

Az eredetileg egykötetesre tervezett történethez aztán már a kiadó követelte a folytatásokat. Az első három könyv hatalmas sikert aratott Amerikában és Németországban is, ahol valamiért különösen népszerű lett a szerző – hogy miért, azt ő maga sem tudja. – Minden ország más. Amerikában a romantikus regényeket keresik nagyon, Németországban és Európában viszont általában a krimi fogy a legjobban. A trilógia jól belepasszolt ebbe – mondja, hozzáfűzve, hogy Argentínában pedig éppen azok sci-fi műfajú regényei fogynak jól, amelyek Németországban nem túl népszerűek.

A John Cleaver-könyvekben, valamint Wells egyéb műveiben egyébként visszatérő témának számítanak a különböző mentális betegségek, mint például a szociopátia vagy a skizofrénia. Wells még antológiát is szerkesztett, amelybe mentális betegségekről szóló novellákat gyűjtött össze. Eleinte csak érdekelte a téma, később azonban bátyjánál több mentális betegség is megjelent, így testközelből is megtapasztalhatta, milyen is ez. – Úgy éreztem, hogy ez egy olyan dolog, amit sokan nem értenek meg, amitől sokan félnek, és nagyon szerettem volna felhívni a figyelmet a témára. Hogy tudják az emberek, mit jelent egy ilyen betegség, és hogy lehet segíteni. Nem tudom, hogy kezelik ezt Magyarországon, de Amerikában nagyon rosszul állunk ez ügyben – mondja.

Az amerikai szerző egyébként vallásos, és hat gyermek büszke édesapja – első ránézésre ez talán nehezen fér össze a vérgőzös horrorral. De csak első ránézésre. – Vegyünk egy példát. Ott van az Újszövetség. Ha csak az első felét olvasod, akkor arról szól a történet, hogy megölik Jézust. Az egészet el kell olvasnod, hogy megértsd, hogy mi a lényeg, hogy lásd a megváltást – hoz egy váratlan párhuzamot. – Azt gondolom, a horror hasonlóképpen működik: igen, szörnyű dolgokról írunk, de a végén valami jó is kisülhet belőle. A két trilógia könyvei mélyen legbelül arról szólnak, hogy egy kölyök megpróbálja a legjobbat kihozni magából. Nehéz neki, de mindannyiunknak nehéz. Súlyosabb, erőszakosabb, sötétebb dolgokon megy keresztül, mint a többség. De ahogy veszi az akadályokat, azt jó érzés olvasni.