A másik ok, ami a szöveget különlegessé teszi, keletkezésének ideje. Ennek egyik fontos jele egy érdekes hiány: a beszélgetőtársak a múltból adódó tapintattal kerülik, hogy a holokauszt személyes élethelyzetként legalább egy kis fejezet erejéig témává válhasson. Pedig Szabad esetében kifejezetten érdekes lett volna megtudni, hogyan élte meg az üldöztetés időszakát, zsidó származásúként, a magyarságból egy időre legalábbis hivatalosan kirekesztve hogyan őrizte meg sértetlenül szilárd és erős nemzettudatát.
Különös fénytörést vet a kárpótlás és az igazságtétel megfeneklett ügyére az a korabeli optimista nézőpont, amelyet Szabad György is magáénak vallott a kilencvenes évek elején. A többszörösen elgáncsolt, nem az akkori hatalom hibájából dugába dőlő igazságtételről azóta bebizonyosodott, hogy nagyon is szükség lett volna rá. Többek között a nemzetközi jog előírásaiból is ez következett volna, hiszen az emberiesség elleni bűnök elévülhetetlenek. A romániai és a csehországi restitúció pedig megmutatta, hogy az elvett javakat idővel vissza lehet szolgáltatni a kisemmizett tulajdonosnak. Igaz, a gyökeres, az erkölcsi és az anyagi vonatkozásokat egyaránt érintő jóvátételi törekvéseknek nem kedvezett a politikában és a sajtóban uralkodó korabeli felfogás sem. Ahhoz a nézethez képest pedig, hogy semmi nem jár vissza (mindenki kapjon alanyi jogon minimális „kárpótlási” összeget), és senkit nem kell felelősségre vonni, mert az a megbékélést akadályozó „boszorkányüldözés”, az Antall-kormány még igyekezett a középutat járni, ha e téren kifejtett erőfeszítéseit nem is koronázta túl sok siker.
A kötet olvasása a korabeli atmoszféra emlékeket előhívó feléledése miatt is tanulságos: a meginterjúvolt államférfi szavaiból olyan típusú politikus képe rajzolódik ki, amelyik mára szinte teljesen eltűnt (egyébként nem csak) a hazai közéletből. Szabad úgy beszél, mint egy értelmiségi, mint egy olyan felelősséggel rendelkező, nagy tudású, autonóm gondolkodású közjogi méltóság, aki partnerként kezeli a demokratikus ország választópolgárait, a „népet”. A nemzeti hívószavakkal operáló kupecpolitikus mentalitása teljesen idegen tőle. Ahogy egy beszédében megfogalmazta: „Rajtunk múlik, hogy mi fog itt történni. Meg vagyok győződve, hogy megfelelő feltételek esetén Magyarország paradicsomkert lesz, de azt is tudom, hogy mi leszünk hozzá a trágya.” Pavlovits Miklósnak magyarázatként ennyit tett hozzá: „Keserű gondolat, de ez egy nemzedék életérzését fejezte ki akkoriban. Most már én tartoztam azok közé, akik tudták, hogy az életüket kell rátenni céljaik megvalósítására.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!