A Még ugyanis fejlődésregény is, negatív értelemben: 431 oldalon kísérhetjük végig Gaza személyiségének végzetes eltorzulását, majd a regény legvégén, közvetlenül a már fiatal felnőtt férfi halála előtt (Günday már a történet elején közli az olvasóval, hogy Gaza hány évesen fog meghalni) az elkövetett bűnök fel- és beismerését és egyfajta feloldozást. Gaza személyiségét pedig természetesen az szedi ízekre, hogy egy idő után úgy érzi: a kiszolgáltatottak fölött korlátlan hatalma van, amit egyre durvább „kísérletekben” él ki.
Ha ennyi lenne a Még, akkor az már bőven elég lenne egy jó regényhez. Sajnos azonban Günday itt nem tud megállni; Gaza elmélkedéseinek álcázva időről időre hosszú monológokban fejti ki saját nézeteit a hatalomról, a közel-keleti helyzetről, a kiszolgáltatottságról – és ezeknél a részeknél bizony nagyon „leül” a könyv. Günday gondolatai ugyanis legtöbbször közhelyesek, felszínesek, némi iróniával azt is mondhatnánk, sikerült tökéletesen rekonstruálnia egy nem túl olvasott középiskolás világlátását. Érdekes módon – holott nem pszichológiát, hanem politológiát tanult – sokkal izgalmasabban fogja meg Gazának az apjához fűződő ambivalens érzelmi kötődését.
A Még érdekes olvasmány, de a kevesebb valószínűleg (még) több lett volna.
(Hakan Günday: Még. Ford.: Aktürk Éva. Joshua Könyvek, Budapest, 2017, 432 oldal. Ára: 3990 forint)
