A Szárnyas fejvadász alapjául szolgáló regény szerzője Istennel is tárgyalt

Philip K. Dick univerzuma már nemcsak a könyvlapokon és a mozivásznon, hanem a mindennapokban is jelen van.

Ezen a héten debütált a mozikban az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regényen alapuló, Ridley Scott által rendezett 1982-es Szárnyas fejvadász (Blade Runner) folytatása, a Szárnyas fejvadász 2049. A film kapcsán a mű szerzője, Philip K. Dick rendhagyó életművét tekintjük át.

Az angolszász kultúrterületen egyre inkább jellemző trend, hogy a szórakoztató irodalomban alkotó egyes kiemelkedő szerzők az idő múlásával ugyanúgy klasszikussá válnak, mint a „magasirodalomban” alkotó kortársaik: ilyen klasszicizálódást figyelhetünk meg a krimiben Agatha Christie vagy Raymond Chandler, a horror területén pedig Stephen King esetében; a fantasy atyjának, J. R. R. Tolkiennek a helye pedig sokak szerint vitathatatlan az egyetemes kultúrtörténetben. A tudományos fantasztikum ebből a szempontból keményebb dió, de itt is megfigyelhető a folyamat: például Isaac Asimov, Ursula K. Le Guin vagy Margaret Atwood nevét lehetne említeni.

Közülük is kiemelkedik Philip K. Dick, a vizionárius szerző, aki tucatnyi sci-fi regényben festette meg a huszadik század közepi Amerika, áttételesen az emberiség legmélyebb félelmeit a jövővel és a jelennel kapcsolatban. Dick összes művét áthatja a paranoia, az objektíven megfigyelhető valósággal szembeni bizonytalanság: filozófiai tanulmányai nyomán meggyőződésévé vált, hogy ilyen valójában nem létezik. A műveiben főszerepet kapó antihősök általában szembesülnek valamiféle valóságvesztéssel; a fő kérdés pedig nem is az, hogy mit tudnak kezdeni ezzel a helyzettel, hanem inkább az, hogy akarnak-e egyáltalán kezdeni vele valamit. Őrület, furcsa drogok és csúszkáló valóságok: így lehetne összefoglalni az életművet.

Az 1928-ban született Dick az ötvenes évek elején kezdett írni, és ebben az évtizedben a sci-fi novellák és regények mellett próbálkozott szépirodalmi regényekkel is, sikertelenül. Tudományos-fantasztikus művei azonban hamar szupersztárrá emelték őt: Az ember a fellegvárban című alternatív történelmi regénye, amelyben a nácik győztek a második világháborúban, 1962-ben elnyerte a sci-fi regénynek adható legrangosabb elismerést, a Hugo-díjat. Dick az egyik legfontosabb képviselője lett a sci-fi hatvanas években induló újhullámos irányzatának, amely több szempontból is szembefordult az eggyel idősebb generációt képviselő, jellemzően „kemény” sci-fit író szerzőkkel: a természettudományok mellett a társadalomtudományokat is bevonták a spekulatív irodalom körébe, miközben a korszellemnek megfelelően néha merészen kísérletező prózai formákkal dolgoztak.

A hatvanas években Dick tucatnyi könyvet írt: Dr. Vérdíj című regényében az atomháború utáni világot festette meg; Az Alfa hold klánjaiban pedig egy olyan emberi kolóniát mutatott be, ahol mindenki mentálisan beteg, a paranoidok és a skizofrének a betegségeik szerint szerveződnek működésképtelen közösségekbe.

Az Ubikban egy pszionikus képességek (telepátia, jövőbelátás) semlegesítésére képes csapat kerül egy furcsa, széteső univerzumba; a Palmer Eldritch három stigmájában pedig két pszichedelikus drog versenyez a kietlen kolóniákon tengődök lelkéért – az egyikkel egy Barbie-babaház lakóinak testébe bújhatnak, a másik használói viszont elvileg bármire képessé válnak, ennek azonban meg is vannak a következményei: idővel a szer megalkotója veszi át felettünk az uralmat.

A paranoid tendenciákat mutató Dick részben meg is élte saját regényeit, részben pedig saját életét fikcionalizálta: a Kamera által homályosan című könyvében például azt a drogozással töltött időszakát idézi fel, amelynek végén egy kanadai rehabilitációs központban kötött ki. 1974 februárjában és márciusában pedig különböző látomások gyötörték: egy általa rózsaszínnek látott és intelligensnek tartott fénysugár elárulta neki, hogy fia beteg (ami később be is bizonyosodott), majd hónapokig az ókori Róma keresztényüldözéseiről voltak látomásai. Naplója mellett élményeit a Szabad Albemuth Rádió, a VALIS és az Istenek inváziója című regényekben örökítette meg.

Magyarországon csupán néhány novellája és egy regénye jelent meg a rendszerváltás előtt (ezeknek egy része cenzúrázva), mivel Dick nem volt teljesen kompatibilis a kommunista rendszerrel. A rendszerváltás után változó minőségben adták ki a könyveit, majd 2003-ban az Agave Könyvek kezdte el az életmű alapos gondozását, megjelentetve először a legfontosabb regényeket és novellákat, majd a kevésbé ismert munkákat.

Pár éve kicsit alább hagyott a lendület – elfogyni látszottak a valóban jó szövegek –, de az elmúlt években új erőre kapott: az új borítót kapó újranyomások mellett tavaly novelláskötet, idén pedig regény is jelent meg. A kiadót vezető Velkei Zoltán szerint Philip K. Dicket felfedezte egy újabb generáció, amely legalább olyan lelkesedéssel olvassa a könyveit, mint az elődei.

– Ezzel a szerző Magyarországon is olyan klasszikusok mellé került, mint Orwell, Huxley és Ray Bradbury. Ráadásul mostanában rendkívül színvonalas filmes adaptációk készülnek a műveiből, amelyeknek köszönhetően a sci-fire fogékony olvasók mellett a mozinézők szélesebb köre is érdeklődni kezdett a szerző iránt – mondta az Agave vezetője. A szűk értelemben vett Dick-adaptációk (például az Emlékmás, a Különvélemény, a Kamera által homályosan, Az ember a fellegvárban-sorozat vagy a most futó Philip K. Dick’s Electric Dreams című sorozat) mellett általában ez a laza hatás jellemző: Dick ötletei ott vannak a Wachovski testvérek Mátrixában, Cronenberg Videodrome-jában és eXistenZében, A Truman show-ban és még többtucatnyi filmben. Dick univerzuma mára már nemcsak a könyvlapokon és a mozivásznon, hanem a való világban is egyre inkább megfigyelhető – már ha van egyáltalán olyan, hogy való világ.