Szárnyas fejvadász 2049: a vizuális orgazmus ma már kevés

A Szárnyas fejvadász folytatása, a 2049 már nem olyan korszakalkotó, mint 1982-es elődje.

A Szárnyas fejvadászban az volt a jó, hogy olyan témát dolgozott fel \'82-ben, ami akkoriban csak az álmainkban létezett. Mert valljuk be, az ipariszámítógép-korszak hajnalán, az internet széles körű elterjedése előtt másfél évtizeddel, amikor az emberek mindössze pár százaléka ismerte és használta napi szinten a mai szemmel ráadásul nevetséges teljesítményt nyújtó masinákat, még futurisztikusnak hatott az a problémafelvetés, hogy vajon mihez kezdünk majd a mesterséges intelligenciával. Hogy az általunk alkotott, rabszolgaként használt (értelmes, mesterséges) teremtmények hogyan reagálnak minderre, s öntudatra ébrednek-e valaha, lesz-e a szabadságvágyuk, egyáltalán értik-e majd, mindez mit jelent, ha pedig fellázadnak, miként reagál majd az ember. Az akkor szinte elképzelhetetlen, mára kézzelfogható közeljövővé vált, se szeri, se száma a témát feldolgozó alkotásoknak – gondoljunk csak a Westworld sorozatra, az Ex Machinára és a Her (A nő) című mozikra, vagy épp a Ghost in the Shell (Páncélba zárt szellem) világára.

Denis Villeneuve filmje ebbe a világba érkezett, ebben a ligában próbál meg versenyezni, s így – az egyre több és jobb vetélytárs mellett – nem tud olyan kiemelkedő, egyedi lenni, mint anno Scott mozija. Kár. Pedig az alapok ott vannak, a filozofikus, látomásos, lassan építkező, elgondolkodtató, tagolt párbeszédekkel tarkított film noiros hangulat Villeneuve mozijának is a sajátja. A színészek – így Ryan Gosling (K), Robin Wright (Joshi hadnagy), Ana de Armas (Joi), Sylvia Hoeks (Luv), Jared Leto (Niander Wallace), Mackenzie Davis (Mariette) és a nagy öreg, a budapesti forgatások alatt nagyjából mindenhol feltűnő és lelkesen mosolygó Harrison Ford (Rick Deckard) – is láthatóan kiettek magukért. Mégsem tudunk szabadulni az érzéstől, valahogy mégsem az igazi, valami hiányzik.

Bár a történetet túlzás volna látnokinak leírni, egy ponton talán túlmutat elődjén: a mesterséges intelligencia megfoganása, a biológiai úton történő genetikai átörökítésének, a reprodukciónak a felvetése izgalmas kérdés. Ez azonban kevés az üdvösséghez.

Akkor miért érdemes mégis megnézni? Mert a képi világa pont olyan, mint amilyennek lennie kell, s mindez IMAX-moziban valóságos vizuális orgazmus. Arra ne számítsunk viszont, hogy beszakítja a tetőt, mert ez a Szárnyas fejvadász korántsem akkora dobás, mint korszakalkotó elődje.