Hosszú idő óta nem történt hasonló a hazai fantasztikus irodalomban: egész napos konferencián dugták össze a fejüket a közeggel foglalkozó szerkesztők, írók, újságírók, bloggerek és kutatók. Minderre november 25-én került sor a Próza Nostra című irodalmi blog jóvoltából, amely a Világok találkozása címet adta az eseménynek. A konferencia délelőtti szekciója általánosabb irányból próbálta elhelyezni a populáris kultúra tudományos kutatását, illetve kommunikációját a magyar egyetemi élet és a kultúraközvetítés viszonyai között. Az első beszélgetés azt az örök témát feszegette, hogy létezik-e még, és ha igen, miért létezik a zsánerirodalom, vagy még tágabban a populáris irodalom szegregáltsága, lesajnáltsága a hazai intézményrendszerben. Például a fiatalok által is ismert és olvasott művek miért nem képezik részét a közoktatás tananyagának?
Bárány Tibor filozófus, kritikus szerint az irodalmi tananyag jelenleg mindent megtesz, hogy leszoktassa a fiatalokat az olvasásról – épp azokban az életszakaszokban találkoznak fontos szövegekkel, amikor nem tudnak velük mit kezdeni. Eközben elszalasztjuk azt a lehetőséget, hogy olyan műveken tanítsuk meg az irodalom szeretetét, amelyekre a diákok is tudnak reflektálni, hiszen közelebb állnak hozzájuk. A felsőoktatásban talán egy fokkal jobb a helyzet a hozzászólók szerint: a hasonló témákkal részletesen foglalkoznak az angol nyelvi szakok után a magyar szakokon is, és egyre inkább teret nyernek a populáris irodalmi tárgykörök. Egyre több tanár igyekszik az oktatás során kurzusokat építeni a populárisabb irodalmi szegmensre, és egyre több hasonló témájú szakdolgozat és doktori disszertáció készül. Keserű József, a komáromi Selye János Egyetem magyar nyelv és irodalom tanszékének docense elmondta: azt tapasztalja, hogy ilyen témájú kutatásokra sokkal nehezebb pályázati pénzt nyerni. Az egyetem oktatói működtetnek egyébként populáris kultúrával foglalkozó kutatócsoportot, de a hivatalos intézményi kereteken kívül – ennek minden hátrányával együtt.
Ettől függetlenül általános meglátás, hogy az irodalommal foglalkozó közép- és idősebb generáció ezeket a témákat még ma is, reflexszerűen értéktelenebbnek tartja. Bárány Tibor a problémát krónikusnak látja: szerinte a honi irodalmi kutatást – az angolszász nyelvterületen működő kutatókkal szemben – egyszerűen nem érdekli, mi történik az irodalmi élet hétköznapjaiban. Úgy véli, ennek az lehet az egyik oka, hogy míg az angol és amerikai kutatók az elmúlt ötven év helyi populáris kultúráján nőttek fel, addig a hazai, hasonló korú kutatóknál ez – történelmi okokból – nem így alakult. Szabó István Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem oktatója úgy látja, az emberek millióit megmozgató jelenségek kutatását egyszerűen nem lehet elhanyagolni. Ugyanolyan fontos tudományos kérdés, mi vitte sikerre például a Despacito című dalt, mint az, hogy mondjuk újabb jelentésrétegeket tárjunk fel egy klasszikus irodalmi műben.
L. Varga Péter, a Prae folyóirat főszerkesztője szerint a magaskultúra és a tömegkultúra közötti virtuális határvonal meghúzása helyett el kell ismerni: mindkét címke alatt vannak jó és rossz művek. De nem feltétlenül a most is meglévő „jelenségalapú” kutatást tartja szükségesnek, hanem azt, hogy a populáris irodalomhoz sorolt műveket is rendesen, alaposan megolvassák, tehát: fektessenek le működő szempontrendszert az értékelésükhöz. Bárány Tibor a fenti állításhoz hozzátette: valamiért arról ritkán esik szó, hogy a magaskultúra alkotásai között is bőven akadnak kevésbé jó minőségű művek.
A Világok találkozása délutáni szekciójában három külön beszélgetésen a sci-fi, a fantasy és a horrorirodalom globális és hazai helyzetével foglalkoztak a résztvevők. A legérdekesebb trend talán az, hogy az itthon is nagy hagyományokkal bíró sci-fi és fantasy kiadása az aranykorát éli, évente rengeteg új és releváns címmel, de a horrorirodalom iránt is egyre többen érdeklődnek. Több rajongói magazin is indult, ahol a műfaj klasszikusának számító H. P. Lovecrafttel foglalkoznak (The Black Aether, Azilum), továbbá a friss könyvmegjelenések között is egyre több a horror. Az év egyik legnagyobb kritikai és közönségsikere – a fantasztikumon belül pedig éppen egy magyar szerző – Veres Attila horrorkönyve, az Odakint sötétebb érte el. A könyv a Margó-díj rövid listáján is helyet kapott.
Az esemény zárásaként a szervezők átadták a hagyományteremtő szándékkal idén alapított Hexa-díjat, amelyet a találkozón részt vevő moderátorok és beszélgetők szavazatai alapján ítélnek oda egy olyan személynek, aki sokat tesz a fantasztikus irodalom népszerűsítéséért. Az elismerést idén Kleinheincz Csilla író, fordító, a Gabo Kiadó fantasztikus irodalmi sorozatának társszerkesztője kapta.
