mint azt Müller Rolf írja, „Péter Gábor legénysége – a rendőri és katonai alakulatok társaságában – végigrazziázta a sváb falvakat, közreműködött a kitelepítésekben [ ],
asszisztált a vallásos falusi lakosságot megfélemlítő karhatalmi akciókhoz, fizikailag bántalmazta a kuláknak bélyegzett birtokos parasztokat, szerepet játszott a szerzetesrendek feloszlatásában, és nem utolsósorban őrt állt a legtöbb börtönben, különböző funkciójú táborban”.
Péter Gábort 1953. január 3-án Rákosi Mátyás Lóránt utcai villájába csalva tartóztatták le
(hasonló történt alig három esztendővel korábban a szociáldemokrata pártot a kommunistáknak kiszolgáltató Szakasits Árpád államelnökkel). Perének koncepciója a politikai helyzet változásával együtt alakult át, kijelölt vádlott-társainak személye is ehhez idomulva cserélődött. Előbb a „világméretű cionista összeesküvés” és a „gyilkos orvosok” közös bűnügyében szántak neki fő szerepet, ám Sztálin halála után Moszkvában megváltozott a széljárás. Állam- és népellenes bűnök miatt kapott életfogytiglanit (koncepciós eljárásban, hiszen korántsem törekedtek vétkei feltárására) 1954 januárjában. A forradalom leverése után ismét elővették. Egy, a valóságot jobban körüljáró perben csupán 14 évnyi börtönt kapott. Szokatlanul enyhe büntetés, ha tudjuk, hogy egy 1953-as amnesztiarendeletre hivatkozva ezt nyomban megfelezték, és a már leült négy esztendőt beleszámították. Ehhez képest is korán, 1959 januárjában szabadult, majd csendesen élt Budapesten feleségével, Simon Jolánnal.
