„Móricz Zsigmond a két világháború közötti magyar társadalom kiváló megfigyelője, aki képes mozifilmszerűen (és ihletetten) felsorakoztatni egy egész álarc-, magatartás-, bűn- és automatizmus-gyűjteményt; leírása egyszerre metsző és beható, amely megkérdőjelezhetetlen stilisztikai hozzáértésen alapszik. Rokonok című regényének már az első passzusaiban felfedezhetjük az író egyedi pszichológiai éleslátását és portrérajzoló tehetségét, ami helyenként Zolára és Csehovra emlékeztet ugyan, ám amelyektől leginkább az különbözteti meg, amit sajátosan magyar látásmódnak nevezhetünk.”
A fenti, jobbára bármelyik irodalomtankönyvbe beillő elemzésben első olvasatra semmi rendkívüli nincs, azon túl persze, hogy a szerzőről lerí: alapos ismerője a hazai realista prózairodalom egyik legfontosabb alakjának. A méltatás különlegességét az adja, hogy a kritikus nem „hétköznapi” olvasó. A román Cristian Sandache-nak meggyőződése, hogy Móricz az európai próza nagy moralistái közé tartozik. A jászvásári (Iasi) történész-publicistának (aki mellesleg korábban egy ciklus erejéig, szociáldemokrata színekben a bukaresti parlamentben is megfordult) a magyar irodalom iránti vonzódása már csak azért is megsüvegelendő és -becsülendő, mivel nagyon sokszor elhangzik mostanában, hogy a két kultúra között igen ritka és egyoldalú az átjárás. Mindez elsősorban abban nyilvánul meg, hogy miközben az erdélyi magyar társadalom tagjai – mindenekelőtt az iskolapadban – többé-kevésbé megismerkednek a román irodalom és művészet remekeivel, fordítva ez már elvétve igaz, még az erdélyi románok közül is kevesek számára cseng ismerősen Petőfi, Arany vagy Liszt neve.
Ezen a trenden igyekszik változtatni az egyedülálló és hasznos kezdeményezésként nemrég Kolozsváron útjára indított román–magyar küldőkönyvtár, amelynek célja megismertetni a román közönséggel a magyar irodalmat, a magyarokkal pedig a románt. A két nép közötti párbeszédet a zászlajára tűző Fehér Holló Médiaklub Egyesület kifejezetten olyan olvasóknak postázza ingyen a románra fordított magyar irodalmat, akik érdeklődést mutatnak iránta. A könyv az olvasónál marad, a kezdeményezők megfogalmazása szerint egyfajta magyar könyvjelzőként a román polcokon. Cserébe a küldőkönyvtárnak mindössze az az elvárása, hogy a román olvasók egy húszsoros recenziót küldjenek az egyesület kontaktportáljának (www.corbiialbi.ro) kalamáris rovatába.
– Első hallásra hihetetlennek tűnik, de vannak olyan románok, akik imádják a magyar irodalmat. Egyre többen vallják, hogy érdemes magyar irodalmat olvasni, és hogy a románra fordított magyar irodalom kincs annak a kezében, aki előítéletek nélkül fedezi fel Jókai, Kosztolányi vagy Esterházy regényeit – tudtuk meg Szabó Csaba újságírótól, a Fehér Holló Médiaklub vezetőjétől. A román–magyar könyvtár ötletgazdája lapunknak elmondta, olyan Kárpátokon túli városokból igényeltek már kötetet, mint Krajova, Konstanca, Bukarest, Ploiesti vagy Slobozia, de küldtek már könyvet az ukrajnai Csernyivcibe is. A legnépszerűbbnek eddig Jókai Az aranyember című regénye (Omul de aur) bizonyult, de nagy sikernek örvend Karinthy és Kosztolányi is. Az eddigi tapasztalatok szerint a román olvasók egzotikusnak és üdének találják a magyar irodalmat, sokan szeretnének történelmi témájú műveket olvasni, mások arról vallanak, hogy Tamási Áron Ábeljéből szinte mindent megtanultak a székelyekről. Készült már kritika Örkény egyperceseiről, az Egri csillagokról vagy Kosztolányi Aranysárkányáról. Utóbbi egy Horia Picu nevű máramarosszigeti fizikatanár jóvoltából, aki a küldőkönyvtár egyik törzsolvasójának számít, és akire bevallása szerint nagy hatással volt Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regénye is.
Az egyesület felajánlásokból szerzi a kiadványokat, mindazonáltal a közel fél évszázaddal ezelőtt Bukarestben alapított, jelenleg Kolozsváron működő nemzetiségi könyvkiadó, a Kriterion átadta gazdag román–magyar könyvtárát a Fehér Holló Egyesületnek. – Mivel 2018 a román egyesülés centenáriumi éve, fontos szerepet szánunk a könyvtárnak a román–magyar megbékélés terén, havonta tervezünk meghívni román előadót, hogy értekezzen a magyar irodalomról. A románság is érzi, hogy valamiképpen kezelni kell a két nép közötti feszültséget, és erre kiváló eszköz az irodalom – állapította meg Szabó Csaba.
