A Tutsek Annával közösen lapot szerkesztő írónő műve az Édes Annával is összevethető volt, és a női látásmód a mű jellegzetes részeként tűnt fel. Az Athenaeum pályázatán kétszázhúsz mű közül választották az övét, s ez hároméves szerződést is jelentett a kiadóval. Mondjuk a siker már korábban sem kerülte el: János című verses elbeszélésével a Kisfaludy Társaság Széher Árpád-díját nyerte el. Igaz, művét ekkor Csép Leó írói álnév alatt adta be.
A Filoména bővelkedett életrajzi elemekben, a címszereplőnek őt egyenrangúként el nem fogadó férfiak sorával kellett szembesülnie. Utóbbiak vétkes közönye vagy egyenesen erőszakossága sokszor tragédiákhoz, szerettei halálához vezetett. Filoména cselédként szegődött el újabb és újabb otthonokhoz, a vele szembeni érzéketlenség pedig rendre felbukkant az urak részéről. A sok szörnyűség ellenére viszont története azt mutatja, hogy a felemelkedés végül lehetséges: fia mérnök, majd főhadnagy lesz. Hogy aztán a történelem ragadja magával a gyermeket, Filoména pedig feltegye a kérdést: „vajon azért volt szükség rájuk, hogy most a háborúba menjenek?” Hiszen korábban maga is azt hallotta: szükség van a gyermekekre, hogy Magyarországnak sok derék polgára lehessen. Ismét személyes vonás: Kosáryné maga is háborúellenes verseivel jelentkezett még az I. világháború idején.
Azon írónők egyike volt, akik a konzervatív feminizmust igyekeztek képviselni közéletünkben. „Talán belátjátok majd, hogy nagyon is szépen megfér ez a fogalom az otthoni csenddel, az anya és a háziasszonyok kötelességeivel is” – fogalmazott 1914-ben a Szabadgondolkodók Selmecbányai Körében. Eközben mindennél fontosabbnak tartotta a feminizmus, konzervativizmus és nemzeti elkötelezettség összebékítését. „Ebben az időben történt az is, hogy olvastam a Feministák Egyesületének valami kijelentését, hogy helyeslik a trianoni végzést. Nem bírtam lenyelni ( ), s bejelentettem, hogy kilépek a tagok közül. Ez is újabb csalódás volt. Nem mintha nem lettem volna továbbra is feminista. Az voltam, és rettegni kezdtem, hogy az asszonyok nem állják meg eléggé a helyüket a meghódított területeken” – olvashatjuk Neki a világnak címmel jegyzett visszaemlékezéseiben.
