A filozófusnő, aki még a Kennedy-aktákba is bekerült

Simone de Beauvoir előszeretettel ment neki mítoszoknak, kérdőjelezett meg bevett elképzeléseket. Ma lenne 110 éves.

Ahogy az a legjelesebb filozófusoknál, szépíróknál lenni szokott, a feminizmus úttörője
is előszeretettel ment neki mítoszoknak, kérdőjelezett meg bevett elképzeléseket. Mint az 1949-es A második nemből is kiderült, a ma száztíz éve született Simone de Beauvoir sem szerette az olcsó magyarázatokat, kecsegtető öncsalásokat. „Valamennyi nő-mítosz közül a legelterjedtebb, legmeggyökeresedettebb a »titokzatos női lélek« mítosza” – írta egyik főművében a szerző, Jean-Paul Sartre filozófus párja, a XX. század második felének népszerű egzisztencialista gondolkodója.

A második nem legfőbb nézőpontja a morálé volt: Beauvoir az egzisztencialista erkölcs fogalmát dolgozta ki a kötetben. Mint Joó Mária írta: „kifejti, hogy a két nem viszonya mint két szabadság, két transzcendencia viszonya a jelen körülmények között ellenséges, mindkettő a másikon való uralkodásra törekszik, ahelyett, hogy kölcsönösen elismernék egymás szabadságát mint saját szabadságuk feltételét.” Ennek kapcsán használja a filozófus a kétértelműség fogalmát: a női szexualitáson belül is megnyilvánul a lét kétértelműsége. Minderről a negyvenes években Pour une morale de l'ambiguité címmel külön írt a gondolkodó, akinek filozófiájában erősen érvényesült Hegel hatása is.

A nő mibenlétének vizsgálatakor arra jutott: mindaddig az ember lényegi jegyeit a férfi fogalmából vezették le, „az abszolút emberinek a gyakorlatban a hímnemű a típusa.” Ahogy Joó is fogalmaz:  „a nő az, amivé a férfi ítélete teszi.” Beauvoir ennek gyakorlatát és valóságát tette kritikája tárgyává, és igyekezett egy új nézőpontot megmutatni, ami miatt nagy hatással volt az emancipáció híveire, a feminizmus különböző hullámaira is.

Beauvoir-t olvasva nemcsak koráról tudhatunk meg többet, de önmagáról éppolyan sokat elárult olyan műveiben, mint az Egy jó házból való úrilány emlékei, A kor hatalma vagy A körülmények hatalma. Tekintélyes, mindent számba vevő munkásságába éppúgy befértek önéletrajzi írásai, mint a nők társadalmi helyzetével foglalkozó könyvei vagy épp a szabadság filozófiájára vonatkozó fejtegetései.

Az 1908. január 9-én született szerző szigorú, katolikus családban nőtt fel, életét viszont már a konformizmus, a kötöttségek elleni küzdelemnek szentelte. Ez Sartre-ral való kapcsolatát éppúgy jellemezte, mint elméleti műveit. A Sorbonne-on tanult filozófiát, itt ismerkedett meg későbbi párjával is. Tanításba fogott, de a II. világháborúban aztán felfüggesztették, amiért nem volt hajlandó egyik tanítványát rábírni, hogy szakítsa meg kapcsolatát egy zsidó költővel.

A háború után filozófustársával együtt indították útnak a Les Temps Modernes folyóiratot. Kapcsolatukat a nyitottság jellemezte, Beauvoir pedig később szenvedélyes viszonyt alakított a Pulitzer-díjas Nelson Algrennel is. Több mint háromszáz, neki írott levele Az óceánon átívelő szerelem című kötetben jelent meg később.

Élete vége felé az időskor problémái is jobban foglalkoztatták, édesanyja utolsó napjairól pedig Könnyű halál című elbeszélésében adott számot. Hetvennyolc éves korában, 1986. április 14-én hunyt el. Azóta több mint három évtized telt el, de hatása azóta sem csökkent, nem ritkán a hírekben is találkozhatunk a nevével. Négy évvel ezelőtt születésnapján a Google még egy sajátos dizájnt is készített a tiszteletére, nemrég pedig kiderült, hogy Sartre és Deneuve mellett az ő neve is felbukkant a Kennedy-aktákban. Igaz, a gyilkossághoz semmi köze nem volt, de az elkötelezett baloldali értelmiségi véleményformálásával, ez esetben háborúellenes nézeteivel gyakran felhívta magára a figyelmet.