Aki Böjte Csaba testvért kérdezi

Interjú Karikó Évával

Ha azt mondom, Csaba testvér, szinte mindenki azonnal tudja, hogy az erdélyi ferences rendi szerzetesről, a mára csaknem 2500 gyermekről gondoskodó Dévai Szent Ferenc Alapítványt megalapító Böjte Csabából van szó, akinek a Helikon Kiadónál több könyve jelent meg. A nagy sikerű Ablak a Végtelenre, az Út a Végtelenbe, az Iránytű a Végtelenhez után a napokban került a boltokba a sorozat záró darabja, a Párbeszéd a Végtelennel, amelynek kapcsán szombaton a Könyvfesztiválon 16.30-kor előadást tart és amit utána a 33-as standnál dedikál.

De ki az, aki ezekben a kötetekben helyettünk kérdezte őt? Ezúttal mi kérdeztük a kötetek szerkesztőjét, Karikó Évát.

Úgy tűnik, véget ért egy sorozat. Nem szomorú? Habár ez a könyv épp azzal záródik, hogy hogyan viseljük el még a végítéletet is derűsen.

A munka folytatódik, készül A család a szeretet bölcsője című ajándékkönyv, amelyet a Csaba testvérrel készült hanganyagokból állítottam össze, szintén a Helikon adja ki. A házasság tizennyolc állomását mutatja be a megismerkedéstől az otthonteremtés, a gyermekvállalás, a nevelés, a megbocsátás, a válságok időszakán át a megöregedésig, a hálaadásig. A Könyvhétre jelenik majd meg.

Honnan hallott annak idején Böjte Csabáról?

A leveleit olvastam először, nagyon mélyen hatott rám, milyen jól érzékeli és érti a mai emberek gondjait. Nem volt nehéz további információt találni róla, minél jobban megismertem, annál nagyobbra tartottam.

Ő egyből igent mondott a közös munkára?

E-mailben átküldtem neki a kérdéseimet, és azt mondta, hogy persze, találkozzunk, Csobánkára jött éppen. Fél órája volt. Újra megmutattam neki a kérdések listáját azzal a kiegészítéssel, hogy ezeket nem fél óra megválaszolni. Így többször kiutaztam hozzá Erdélybe, tíz napokat, egy-egy hetet jártam vele az intézményeit, a nyomortelepeket, a gyerekek családjait.

A könyvekben a közted és Csaba testvér közti párbeszédeket olvashatjuk a hétköznapi embereket foglalkoztató vallási témákban. Minden szóba kerül: hogy miért kell imádkozni, miért vetünk keresztet egészen olyan rázósabb témákig, mint a homoszexualitás, az abortusz. A beszélgetéseket pedig versek illusztrálják. Ez a koncepció az első találkozás előtt készen volt?

Egy nem vallásos családban nőttem fel, kerestem az élet értelmét, sok-sok kérdésem volt, és nem kaptam rájuk hiteles választ. Huszonhárom évesen találtam egy papot, Futó Károly atyát, aki türelemmel és nagy bölcsességgel vezetett a hit útján, és megkeresztelt. Én révbe értem, de mindig fájt az, hogy sokan vannak, akik nem kapnak választ az őket fojtogató problémákra, nem találtam olyan könyvet, ami igazából nekik szólt volna. Szerettem volna versekkel illusztrálni a könyvet, melyek szinte aláhúzzák Csaba testvér gondolatait.

Azért kérdeztem, mert tudni lehet, hogy Böjte Csaba édesapja is költő volt, akit egy verse miatt négy évre börtönbe zárt a Ceaușescu-rezsim. Akkor nem emiatt kerültek a versek a könyvekbe?

Rajongok a versekért, ünnepeken a személyre szóló idézet az ajándék része. Csaba testvér nem kérte, de támogatta, hogy költemények is legyenek a könyvekben. Szerettem volna, ha a kötetek nemcsak egy ember, hanem népünk nagyjainak is hitvallomásai lennének. Azok is csodálatos istenes és nagyszerű emberi értékekről szóló verseket írtak, akikről azt tanultuk az iskolában, hogy ateista proletár költők.

Váci Mihálytól kezdve József Attilán át Kassák Lajosig tényleg elég sok költő szerepel a könyvekben. A szöveghez jöttek a versek, vagy fordítva?

Csaba testvért nem szerettem volna és nem is lehetett volna semmilyen módon megkötni a válaszadásban. A versek ahhoz a témához kötődnek, ami azon az oldalon felbukkan. A legfőbb forrás a tizenhét éves korom óta szaporodó sok-sok füzet volt, amelyekbe a kedvenceimet gyűjtöttem össze. A verseskönyveket otthon szamárfülesre olvastam, cetlikre kulcsszavakat írtam, tematikus rendet teremtve, majd digitalizáltam őket.

Nehéz volt a koncepcióhoz tartani magad? Nehéz volt nem Böjte Csabáról írni?

Tudtommal korábban már két interjúkötet is készült róla, nem akartam egy harmadikat, de a válaszaiban sok mély személyes történetet mesél, így közvetve az én köteteimből is meg lehet őt ismerni. A célt tartottam szem előtt.

Mi volt ez a cél?

Hitünk legfontosabb igazságain szerettük volna végigvezetni az Olvasót, nem megkerülve a közvéleményt megosztó témákat sem. Mindannyian úton vagyunk – a születéstől a halálig, a semmiből a Végtelen felé. A célt, hitünk alapjait és szerető Mennyei Atyánk arcát, akinek ölelő karjaiba jutunk zarándoklatunk végén, az első kötetben az Apostoli hitvallás állításaira felfűzve mutattuk be. Az ember nem juthat messzire üres zsebbel. Isten jól feltarisznyált minket, szentségeit adja, hogy vándorlásunk során, életünk nagy fordulópontjain és a mindennapokban tápláljon minket, hogy erőt merítsünk, megtisztuljunk, súlyos terheinket letehessük – erről szól a második kötet. Isten azért adta nekünk parancsolatait, amelyek olyanok, mint az autósnak a GPS vagy az útjelző tábla, hogy minél könnyebben és biztonságosabban célba érjünk, elkerüljük a nagy kitérőket, szakadékokat, a zsákutcákat, az ütközéseket, és nem azért, hogy szabadságunkat megnyirbálja. A parancsolatokkal kapcsolatos kérdéseket járjuk körül a harmadik kötetben. Akkor is gyakran elbizonytalanodunk, ha tudjuk, hová tartunk, akkor is üresnek érezhetjük szívünket, ha tele van a tarisznyánk, akkor is eltévedhetünk, ha nagy vonalakban ismerjük a helyes utat, ezért szükségünk van a párbeszédre azzal, aki elhívott erre a hosszú zarándoklatra minket, szükségünk van arra, hogy életünk minden apró részletében megsegítsen minket, utat mutasson. Hogy ezt hogyan tehetjük meg, ez a negyedik könyv témája.

A könyv nagyon érdekes egy nem hívő fiatal számára is. Szándékosan ennyire mai?

Nem csak kegyes, vallásos gondolatokat igyekeztünk közvetíteni, hanem ujjunkat a kor pulzusán tartva választ kerestünk a mai emberek mardosó kérdéseire. Hitetlen barátaim, ismerőseim és a gyerekeim nagy segítségek voltak ebben. Kérdéseik belekerültek a könyvekbe. Például az előző kötetben szó van a homoszexualitásról is, és akkor megkerestem melegeket, hogy tudjam, mik az ő fájdalmaik, félelmeik, problémáik, hogy ezekről is beszélgessünk Csaba testvérrel. Előbányásztam magamból a korábbi hitetlen, értetlenkedő énemet, de a válaszok előcsalogatásához szükségem volt a mai, az Isten közelségét és szeretetét megtapasztalt ember gondolataira is. Így kérdésfeltevéskor van, mikor harcos ateistának, máskor ájtatosnak érzem magam, éppen mire volt szükség a válasz kicsalogatásához.

Volt olyan, hogy Csaba testvér nem szívesen válaszolt valamire?

Az egyház bűnei, a homoszexualitás, a fogamzásgátlás témakörei nem álltak hozzá közel, habozott, hogy benne maradjanak-e a könyvben, mert – érthető módon – nem tartja magát ezen témák szakértőjének, és elsősorban a pozitívumokkal foglalkozik szívesen, nem támad és a védekezést sem tartja szükségesnek. Belepirultam, mikor már többedszerre firtattam, hogy például a cölibátus lehet-e káros hatással papok személyiségére. Szerintem érzékeny, árnyalt válaszokat adott ezekre a kérdésekre is.

Hogy lehet párbeszédet kezdeményezni Istennel?

Az egész kötet erről szól. Egyszerűen elcsendesedve, az ünnepekben megállva, megpihenve, az imádság hullámhosszain, a Szentírás lapjain keresztül tudunk kapcsolatba kerülni azzal, aki az életbe hívott minket és feladatot bízott ránk. A Szentírás nehezen értelmezhető történeteiből is többet átbeszélgettünk (Teremtéstörténet, Ábel meggyilkolása, Izsák feláldozása), veszünk néhány ismert kegyetlen, véres történetet, Jézus kijelentéseit, az Apokalipszis leírását, hogy bemutassuk, hogyan lehet ezekhez közelíteni, a tudomány és hit hogyan férnek össze.

Az olvasók visszajelzése milyen?

Sok nem hívő ember ír levelet, vagy telefonál, többen pálfordulásról számolnak be, de protestánsoktól is pozitív véleményeket kapunk. Például egy ismerősöm írta, hogy a kollégája megrögzött ateista volt, súlyos beteg lett, kórházba került, az első könyvet kapta ajándékba. A kórházi ágyán ezt olvasta, eleinte csak magának, majd az egész kórteremnek. Felépült a halálos betegségéből, és mikor visszament dolgozni, teljesen megváltozott. Azóta rendszeresen vesz a könyvekből ajándékba.

Négy gyerek mellett nehéz lehet ennyit dolgozni.

A lányaim már nagyok – 20, 17, 16 évesek –, a kisfiam pedig 11. Ügyesek, önállóak, és már nem igénylik és nem szeretik a körülöttük való állandó sertepertélést. Ez a munka nagyon sok erőt ad nekem, feltölt, ennek áldásait ők is érzik. Feledhetetlen élmény volt Böjte Csabát és a munkatársait, a gyermekeit megismerni. Gyakran autóvezetés közben válaszolt a kérdésekre, a kocsi sokszor tele volt gyerekekkel. Izgalmas munka volt, például az egyik kezemben diktafont tartottam, a másikkal egy kislányt etettem a hátsó ülésen, miközben zúgott az autó, és Csaba testvér válaszolt. Többnyire döbbenetesen jókat mondott, de természetesen volt, hogy ő sem tudott figyelni. Akkor más alkalommal megint neki futottunk, vagy másik beszélgetésből vagy előadásából kellett a választ megtalálnom a kérdésemhez. Mivel azt szerettem volna, hogy jó legyen a könyv, őrületes nagy munka volt, de sokszorosan megérte. Remélem, az Olvasók is így érzik, mélyen a szívükbe írják Csaba testvér tiszta, életadó válaszait, szívmelengető történeteit.