A pákozdi csata előtt való estén született meg ugyanis a mai honvédség. A Magyar Fegyveres Erők napját, ha nincs rá erős, civil akarat, talán már nem is ünnepelnénk. A pákozd-sukorói csata győztes hadvezérének neve – Móga János tábornok – így is szinte feledésbe merült, a magyar iskolai történelemkönyvek a szégyenszemre megfutott Jellasicsot annál többször emlegetik.
Kolléga kevlárban
A győztes csata helyszínén áll az 1951-ben emelt obeliszk, tövében az emlékpark, a szitáló eső miatt sajnos most nem fogunk végigmenni a katonai akadálypályán, nem hajítunk kézigránátot az ellenségre, nem mászunk át a kúszófolyosón, nem harcoljuk le a gumiabroncs-akadályt, sőt az alaki mozdulatokat sem gyakoroljuk, lemaradunk a motozásról és foglyokat sem kísérünk sehová. Viszont a repülőgép szimulátorral virtuálisan föl is robbanthatjuk magunkat, felölthetünk egy 24 kilós kevlárt rohamsisakkal, tényleg nem túl kényelmes, és nem is sikkes, de ezekhez nem kell eláznunk, amiképp a kiállítások megtekintéséhez sem. A legfontosabb tárlat a 160 esztendős Magyar Honvédség történetét mutatja be képekkel, relikviákkal, felöltöztetett, ember nagyságú bábukkal és terepasztalokkal. Egy vitrinben, az Afganisztánban utoljára meghalt magyar katonák emlékét őrzik tárgyakkal, újságkivágásokkal. Így lesz történelem abból, ami csak néhány hónapja történt.
Pálinka és gyöngyhagymás kacsa
Agárd felé vesszük az irányt. A legsikeresebb magyar pálinkafőzde vár minket, átható gyümölcsillattal, bugyborékolással, mormogással, kánikulai meleggel. Vértes Tibor főzőmester-tulajdonos a szentélyben fogad minket, ott, ahol éppen barackpálinka készül. Tulipános poharainkban is barack hullámzik, kortyolgatunk, míg a pálinka gyorstalpalót hallgatjuk, amelybe még az is belefér, hogy miről ismerszik meg a rossz pálinka. Az agárdi barackpálinka jó pár díjat nyert az elmúlt hónapokban, pedig a tavalyinál volt már melegebb, naposabb nyár is a Kárpát-medencében.
A Hotel Nautis a következő állomás, ahol a keleti kényeztető tapasztalatokat ötvözik a Velencei-tó látványvilágával. Azért zöld-fehérek a szobák és bambusznád is van bennük. Ebédre itt diós-mangós-jégsalátás előételt választok, minden alkotóelem friss, jóízű benne. Az erdei gombalevesről lemaradok, mert egyszerűen nem veszem észre, hogy van. A sajtos-körtés csirkemellet már szerencsére nem hagyom ki, a puhára sütött kacsa szintén erdei gombával, gyöngyhagymával, hercegnő burgonyával, nagyon komplett eledel, csodálom, hogy valakinek még házi savanyúság is kell hozzá.
A keserűcsokis pasztillákkal díszített, kupicás pohárkában feltálalt banánkrém kedves figyelmesség azoknak, akik csak pár falatka könnyű, rostos édeset ennének az ételsor végén. A túrós-meggyes sütiben több az elevenség, de mind a kettő finom.
Ostrom és népviselet
Várpalotán, a 600 esztendős Thury várban Szántó Attila igazgató fogad minket. Bátorkő volt a vár első neve, a XIV. században épült, 1566 nyarán esett meg, hogy Thury György 200 emberével visszaverte Arszlán pasa nyolcezres seregének húsznapos ostromát, s ettől kezdve 13 éven át védte törhetetlenül. A több százmilliós uniós támogatásnak köszönhetően sikerült felújítani a sok vihart megélt, pusztulni hagyott épületegyüttest, ott jártunkkor még friss építkezés-szag terjengett a boltívek, falmaradványok környékén, és a gyönyörű várudvaron, amely a kosztümös előadások hangulatát megemeli. A Thury várban vegyészeti, bányászattörténeti és várostörténeti, népviselet történeti kiállítás is látható, sőt katonai és díszmagyar viseletek is.
Mátyás király udvarában
Sümegen a Hotel Kapitányban gyorsan letesszük a holminkat a szállodai szobában, és máris kísérnek minket az arénába, ahol jelmezes lovagok, várkisasszonyok kínálják a nézőtér mentén a pálinkát és a pogácsát. Az aréna hatalmas, a nézőtér csaknem tele van, pedig júliusban és augusztusban mindennap zajlik a lovagi játék. Mátyás király udvarában vagyunk. A király talán csatázik valahol, de lovagjai, udvarhölgyei most sem pihennek. Lovat idomítanak, alakzatokat mutatnak be, különféle fegyvernemekben mérkőznek meg. A versengők közt az első Feri bácsi Sümegről. Igen, ő itt a főlovászmester. A lovagok, apródok hatvan százaléka sümegi, de a többiek egész Nagy-Magyarországról valók. A torna végén zegzugos utakon át vonulunk, a rengeteg francia vendég között kicsit elveszve, aztán egy tágas udvaron találjuk magunkat. Innen kísérnek be minket a csárdába, ahol sárgaborsóleves, kemencében sült libacomb, hurka, héjában sült krumpli, prósza (azaz kukoricalepény), meggyes pite a vacsora. Bográcsokban, tálakon az előbb látott udvarhölgyek, vitézek, lovagok szolgálják föl mindezt, határozottan az értésünkre adva, hogy evőeszköz csak a leveshez van.
A vacsora utáni oldott hangulatban mindenki eldicsekszik azzal, hogy az ő szobájából a legszebb a kilátás, mert látni a sümegi várat, minden ablakból. Papp Imre „várkapitány”, úgy építkezett, hogy még az ágyából is a neki legkedvesebb építményt láthassa, amelyet egyébként török sosem tudott bevenni, csak az osztrák bosszú lerombolni. Az ablakból az úszómedencéket, a wellness blokkot is látjuk, ahhoz már sétálni kell, hogy az állatsimogató kecskéihez, malacaihoz is eljussunk. Már éppen felkapaszkodnánk a buszra, amikor apródok masíroznak el előttünk fegyelmezetten, háromévi apródoskodás után, ha megfelelnek az apródvizsgán, bekerülhetnek a kapitány nagy csapatába.
Pacalleves házi bodzaszörppel
A kislődi Sobri Jóska Kalandparkban éppúgy megbámuljuk az eleven fűzből font szaletlit, mint a mesterséges tó fölött kötélen mászókat, tavon tutajozókat, vízidodzsemezőket, a nyulacskákat, malackákat az állatos részlegben. Az eső most sem kegyelmez, viszont pompás bodzaszörpöt és pacallevest kapunk az étteremben. Pincérünk bajuszos, délceg termetű, jókedvű ötvenes. Meg is kérdezzük, nem dolgozott-e valaha a Hotel Kapitányban. De igen! Mindjárt gondoltuk. Jáger Balázs ügyvezető meglátása szerint a kalandpark a céges rendezvények és nagyszülő-unoka csapatok paradicsoma. Mi is el tudnánk itt tölteni legalább egy fél napot azzal, hogy mindent kipróbálunk, de ahhoz úgy is kell öltözni, és lássuk be, váltóruha nélkül nem érdemes nekiindulni.
