Bánffy Miklós gróf és klónjai

A polihisztor Bánffy Miklós – kiállítás az Operaház Vörös Szalonjában

Gróf Bánffy Miklós élete akaratlanul is felvillanyozza száz évvel későbbi olvasójának képzeletét. A Helikon Kiadónál nemrég megjelent impozáns kiállítású, háromkötetes Erdélyi történet című regénye, amelyben a békebeli, monarchiás idők utolsó pillanatait örökíti meg tűpontos mondatokkal, önmagában elég volna alátámasztani ezt az érdeklődést.

Azonban a gróf kora igazi polihisztoraként más területeken is – legkevesebb, ami mondható – otthonosan mozgott. Neki köszönhetjük többek közt, hogy Sopron ma Magyarországhoz tartozik, mivel politikusi pályáján egész a Bethlen-kormányban betöltött külügyminiszterségig vitte. Azelőtt volt főispán, 1916-ban pedig óriási szervezői képességekről tett tanúbizonyságot: IV. Károly koronázási ünnepségét készítette elő. Szinte elképzelhetetlenül sokoldalú emberről van szó. Hiszen Bánffy a fentieken kívül grafikusnak is kiváló volt, díszlet- és kosztümtervezőként is az, de színpadi rendezőként is megállta a helyét. Életébe még az is belefért, hogy az erdélyi magyar kulturális élet egyik központi alakjaként az Erdélyi Helikont szerkessze.

Ezt a lenyűgözően gazdag életutat lehetetlen teljes egészében feldolgozni. Nyilván nem is erre vállalkoztak a Bánffy Miklós vándorkiállítás kurátorai sem. Amit vállalhattak, és ami sikerült is, hogy megsejtessék velünk, az emlék- és adaterdőben sétálókkal, a fejünket kapkodókkal a gróf életének egy-egy nevezetesebb pontját: egy tárggyal, fotóval, idézettel vagy információval érzékeltetni egy élet ezernyi árnyalatú színskáláját.

Bánffy az Erdélyi történetben elérte azt az esztétikai nívót, amit író elérhet, bizonyíték erre például Móricz lelkes dicsérete, aki szerint a könyv „vitán felül a magyar irodalom leggrandiózusabb műve”. Látva Áprily vagy Tamási Áron köteteihez készített illusztrációit, vagy az Éj királynőjének általa tervezett (rekonstruált) jelmezét, vagy Az ember tragédiájának telejegyzetelt rendezői példányát ellentmondást nem tűrően szembesülünk a sokoldalú szó jelentésével. Azon kezdünk el töprengeni, hogy megeshet: az arisztokrata írógróf még az első világháború előtt klónoztatta magát, hiszen nincs az az idő, az az energia, aki minderre egy személyben és ilyen színvonalon képes.

A vándorkiállítás most épp a budapesti Operában látható abból az apropóból, hogy gróf Bánffy Miklós száz éve lett az Operaház intendánsa. Hat évet töltött az intézmény igazgatásával, rendbe tette a pénzügyi helyzetét és rengeteg díszletterv került ki a kezei alól, és még csak nem is ezek a legjelentősebb operához köthető tettei. Hanem Bartók Béla két színpadi művének színpadra állíttatása miatt lehetünk neki hálásak. A fából faragott királyfi 1917-ben, A kékszakállú herceg vára pedig 1918-ban debütált az Operában, hogy máig tartóan varázsolják el az operarajongók újabb és újabb nemzedékét.

A kiállítást június 24-éig az előadások előtt és után tekintheti meg a közönség. Ennyi idő természetesen nem elég végignézni akár csak a különös hangulatú bonchidai kastélyban töltött gyerekkor fekete-fehér fotóit sem. Szelíd felhívás ez a zenebarátoknak arra, hogy látogassák rendszeresen az Operaház előadásait, és közben nyugodtan megismerkedhessenek Bánffy gróf életével.