Szerbia, ahol nem unatkozott még soha senki

Szerbiai kirándulásunk rosszul indult, mert alig, hogy elhagytuk Budapestet, máris egy baleset miatt vesztegeltünk másfél órát. De a rossz kezdet után jött a jó folytatás!

Esküvőturizmus a határon túl

Első állomásunk a határ túloldalán Szabadka, ahová egykoron a magyar fiatalok farmerért és nyugati cuccokért jártak a helyi piacra. Ma már inkább az esküvő turizmus virágzik, és a magyarok a városházára járnak át, a város 100 éves szecessziós épületében ugyanis vasárnaponként esküvőket rendeznek, ahol egyre több magyar pár mondja ki a boldogító igent.

A zsolnai csempével díszített lépcsőház, a díszterem sötétre pácolt fa bútorai és Róth Miksa színes üvegablakai csodás díszletei egy ilyen eseménynek. A Jelen salas szálloda és étterem, aminek salas szavát szállásnak ejtik és azt is jelenti, terülj-terülj asztalkámmal fogad minket délben. Szerbiában az a szokás, hogy nagyobb társaság esetén egy nagy tálban teszik ki a fogásokat az asztalra, és ki-ki szed magának. Amin sokkal jobban meglepődöm, hogy a tál közepén a sonka, sajt és kolbász társaságában túrós rétesek sorakoznak.

Ez a bunyevác eredetű sós rétes, a gibanica kedvelt csemege errefelé. Desszertnek is egy helyi specialitást kapunk, búzát, amit úgy készítenek, hogy az előzőleg beáztatott búzaszemeket megfőzik, mint a rizst, majd cukrot, mazsolát, mézet és diót adnak hozzá, torta formában öntik, majd úgy is szeletelik. A négyfogásos ebédet a Palicsi-tónál sétáljuk le, aminek meseszép látványát most a felújító munkálatok gépei zavarják meg, hogy újra fürdőzhetővé tegyék a tavat. Estére érünk Újvidékre, ahol egy Duna-parti halvendéglőbe esünk be, a városnézés másnapra marad. Az este folyamán észreveszem, mint később Belgrádban is, hogy a folyó milyen szorosan együtt él és lélegzik a várossal. A Novi Sad-i városnézés során megtudom, hogy nem csak a kikötött hajókon és a parti éttermekben zajlik az élet, de 100 éves strand is van a Dunán, ami a mai napig üzemel. A folyó nincs kőkorlátok közé szorítva, homokos partján napozóágyak és napernyők sorakoznak.

Legnagyobb, legjobb, legrégibb

A barokk alsóvárosból átsétálunk a Péterváradi-erődbe, ahol most még kényelmesen elférünk, de júliusban itt már egy gombostűt sem lehet majd leejteni, mert kezdődik az Exit Fesztivál, Közép-Kelet-Európa legnagyobb szabású könnyűzenei fesztiválja. Az erődítmény falai között július 12-től 15-ig húsz helyszínen 400 fellépő szórakoztatja a világ minden tájáról érkező fiatalokat. A rendezvény 2007-ben elnyerte a Legjobb Európai Fesztivál díjat. A rendezvény ideje alatt az egész város a fesztivál lázában ég, egy szabad szoba sincs sehol.

Karlóca barokk városából indulunk tovább át a Tarcal-hegységen (Fruska Gora), ahol a nemzeti parkban elszórtan 16 ortodox kolostor található.

Mi a legrégebbi és leggazdagabb kolostorban, a Krusedolban pihenünk meg, hogy innen egy újabb legbe, a Vajdaság legkisebb településére, Ürögre (Irig) menjünk. Az elegáns Kovacevic pincészet a vadban gazdag Tarcal-hegység lábánál fekszik, így mi sem természetesebb, mint, hogy az ebédünk fő fogása nem más, mint vörösboros vaddisznó pörkölt. De már az előételben is egy igazi helyi különlegességgel találkozunk, a dohánytepertő névre keresztelt disznócsemegével. Ezt úgy készítik, hogy a szalonnát addig sütik, préselik, míg minden zsír ki nem olvad belőle. Itt kóstoljuk meg a bermetet is, a híres nemzeti ürmös bort, ami annak idején a Titanic itallapján is szerepelt.

Fiúk a Szilikonvölgyben

Estefelé érünk Belgrádba, ami elsőre kicsit csalódás, amíg magával nem ragad a város lendülete. A Nádorfehérvári várat és az alatta elterülő hatalmas parkot, a helybéliek kedvelt sétaterét, most is nyüzsgő sokadalom tölti be. Ők így együtt alkotják a Kalemegdan városrészt. A hangulatot tovább fokozza a nap óriásira nőtt, narancsvörös koronája, amint épp a folyó mögött eltűnik a horizontról. A várkert az impozáns sétáló utcába torkollik, végigsétálva rajta a Bohém utca irányába, vacsorázó helyünk felé tarunk. A macskaköves utcácska mindkét oldalán éttermek sorakoznak, amik ezen a hétköznap estén is zsúfolásig megteltek. Éjfél után mi, lányok a szállodába indulunk, a fiúkat meg még elviszik a Szilikonvölgynek nevezett szórakozó negyedbe, ahol a szilikonnal feltöltött hölgyek tanyáznak, de, hogy milyen és mi történt ott, azt másnap sűrű homály fedi.

Utunkat Viminacium felé vesszük, ami híres régészeti lelőhely, de mi nem csak a leletekben és sírkamrákban gyönyörködhetünk, hanem megismerkedhetünk az egy igazi kuriózummal, az év végén nyíló római szálláshellyel is. A 120 férőhelyes, ókori stílusú épület szobáiban csak minimális engedményeket tettek a modern kor kényelméért. Éttermében ókori római receptek szerint készült étkeket szolgálják majd fel, és felelevenítik a régi fürdőkultúrát is. Ez lesz az első római panzió, de a tervek szerint végig a római út mentén szeretnének hasonló létesítményeket létrehozni, talán még Aquincumig is elérnek majd.

Ahol sózzák a tejszínt

Galambóc várának festői romjait a Duna partján magunk mögött hagyva rácsodálkozom a folyóra, amely inkább tónak tűnik vitorlásokkal a hátán, partja meg tengerparti hangulatot áraszt. Lepenski Virben mielőtt megnéznénk a legrégebbi települést feltáró ásatást, betérünk egy egyszerű, favázas fogadóba, ahol lócán ülünk, alattunk a Duna, szemben a meseszép panoráma. Étvágygerjesztőnek fahordóban érlelt, aranybarna szilvapálinkát kapunk. Az előétel kajmak, amit úgy készítenek, hogy a tehéntejet forralják, lefölözik majd rétegekbe rakják.

A kajmakból készülhet sajt és roston sült túró, amit savóban főznek sajtszerűre, majd rostélyon sütnek ki. Hozzá fehér puliszkát kapunk, amit itt csikorgónak neveznek, s fehér kukoricalisztből készül. A főfogás malac, de nem akárhogyan. Az ősi recept szerint ezt három hétig sós vízben pácolják, majd egy római edényre emlékeztető tepsiben, aminek falát olajos kukoricaliszttel kenik ki, hagymán párolva sütik. Talán utunk legízesebb ebédjét fogyasztjuk el itt.

Az estével nem ér véget a nap

Másnap a Vaskapuhoz indulunk. Európa leghosszabb és legszebb szurdokai közül mi a Nagy Kazán és a Kis Kazán-szorosnál állunk meg. A lélegzetelállító szépségű tájat nehéz szavakba önteni, ezt mindenkinek látni kell. Utunk a Duna jobb partján a hegyoldalban, időnként hegyekbe fúrt alagútban vezet tovább, a bal parton már Románia van, de mindkét oldalon roppant hegyek, sziklák s a zöld megszámlálhatatlan árnyalata. Az sziklák, amelyeknek egyikébe a román oldalon Decebál, drák uralkodó negyven méteres szobrát vésték, erről az oldalról érvényesülnek igazán. Megállunk Szendrő (Smederevo) várában is, ahol szerb török kávéval, vagyis dzsezvával várnak minket, ami a kávéaljjal együtt egy zavaros, de zamatos ital.

Ránk esteledik, mire ismét Belgrádba érünk, így sietünk is Zimonyba, a fővároshoz tartozó kis településre a Duna jobb partján. A hangulatos, macskaköves utcácskák házai között sétálgatva jutunk el a folyópartra, ahol egymást érik a kisvendéglők. Az élőzenés étterembe, ahová betérünk, húsztól hatvan évesig minden korosztályban látunk vendéget, s táncpódium ugyan nincs, de a helyiek együtt énekelnek a zenekarral, miközben az asztalok között ropják a táncot. Újra megállapítanom, hogy Szerbiában nem unalmas az élet, s az estével nem ér véget a nap.

Utolsó napra hagytuk a Béga folyó torkolatában lévő Császár-tavat (Carska Bara), amely fokozottan védett terület. A mocsaras lápvidék sárga folyóján ladikba szállunk, és testközelből szemléljük a ritka madár és növényvilágot. Szerencsénk van, most nyílnak a sárga íriszek, ellepik a tavat a szürke gémek, a part menti köveken teknősök napoznak, a kilátónál kakukkok feleselnek, de a legnagyobb öröm, hogy egyáltalán itt lehetünk, hiszen évente csak 25 ezer látogatót engednek be, így védve az érintetlen természetet. Érdemes tehát jó előre helyet foglalni, ha valaki ide látogat!

Egy útszéli csárdában fogyasztjuk el utolsó szerbiai ebédünket. Étvágygerjesztőnek dunját, vagyis birsalma pálinkát kapunk, amit nem pohárban, hanem hasas üvegcsében szervíroznak. Az előételből az út során már igencsak megkedvelt kajmakot fogyasztom, a leves után meg jöhet a bárány és a sertés hús. A szerbek a húst is hússal eszik, hozzá sok kenyérrel, ami más, mint a nálunk megszokott. Itt általában kenyérpogácsát vagy kenyérlepényt tálalnak fel, amit az asztal közepére tesznek, s mindenki tetszés szerint tör belőle. Ötödik napra a desszert kifogott rajtam, úgy érzem talán most jött el egy hetes böjt ideje.