Klasszikusok tüzijátéka

Szabó Lőrinc verseit zenésítette meg a Kaláka a Hangzó Helikon legújabb darabjában

A Hangzó Helikon-sorozatot nem nagyon kell bemutatni a kultúrára, a versre kicsit is fogékony közönségnek. Sikerének titka talán, hogy a koncepciót – ismert zenészek dolgoznak fel ismert klasszikusokat –, a lehető legmagasabb színvonalon valósítják meg. Lázár Ervin, Kányádi Sándor, Lackfi János, Dsida Jenő és a többiek neve garancia a sikerre, de ha Ferenczi György, Sebestyén Márta, vagy Cseh Tamás zenéjével és hangján szólalnak meg az ismert darabok, azzal nem nagyon tud mit kezdeni egy kötekedő kedvű kritikus sem.

A sorozat huszonnegyedik darabja Szabó Lőrinc verseit és műfordításait állítja a középpontba, melyeket pedig nem más zenésítette meg, mint a műfaj nehézsúlyú bajnoka, a Kaláka együttes. Nincs vége. Ha mindez nem volna elég, a kiadó munkatársai bevetettek még egy titkos fegyvert. A titkos fegyvert úgy hívják, Sajdik Ferenc, akinek rajzain generációk nőttek fel. Illusztrációi a mini-verseskötetet CD nélkül is teljes értékűvé varázsolják.

A 22 tételből álló CD-n pedig majd hetven percnyi muzsika. A Kaláka minden hivalkodást nélkülöző mesterei mindig az adott vers hangulatához igazítottan komponálták és hangszerelték a dalokat. Van itt keserű, fájdalmas, himnikus, csendes, vidám, szerelmes, misztikus, felszabadult. Az okosan kiválasztott, mértékkel használt hangszerek arzenálját öröm leírni: nagybőgő, citera, furulya, klarinét, kantele, pánsíp, tárogató, cselló, koboz, mandolin, ukulele, bendzsó, kalimba, cuatro, cselló. És még nagyobb öröm hallgatni őket.

A legrövidebb trackek a másfél percet sem érik el, és akad, amelyik az öt perc felé nyújtózik. Gryllus-fivérek és társaik, Becze Gábor és Radványi Balázs teret engednek a verssoroknak: a szövegek jól érthetőek, az olykor színészkedéssel megtoldott előadásmód nem válik modorossá, ahogy könnyen megeshetne, hanem értelmezi, feldobja a „nótákat”.

A Szabó Lőrinc-versek és műfordítások hálásak egyébként. Hiszen nála jobban kevesen figyeltek a magyar költészetben a versek világosságára, a könnyen érthetőségre. Habár sokszor, jellemzően formában írt, rímei nem hivalkodóak, a szórendet nem sűrűn csavarja meg, a szókincse, költői hangja nagyon emberi, hétköznapi, közvetlen. Ezzel együtt soha nem közönséges, mikor a „mocskos” világról ír, és soha nem gügyög, mikor gyerekverset. És egyszerűségükkel hengerelnek le: „nyitott szemmel nézek bele / a rettenetes semmibe” (Nyitott szemmel), vagy mint a Lóci verset ír címűben Lóci verse: „Az élet csak adja, adja / egyszerre csak abbahagyja”.

Változatos a válogatás a költő életművéből. Van itt a tücsökzene, a keleti témák sem maradhattak ki, és persze Lóci is felbukkan, de megidéződnek a nők, kalandok, különbékék, vízipókok, tengerek, kortársak és hajnalok.

És mivel Szabó megkerülhetetlen sarokköve a magyar műfordítás-irodalmunknak (is), a Kaláka sem hagyhatta ki a 75. szonettet, sem Villont (Apró képek balladája, Az elveszett ifjúság siratása), és szerencsére a korongon három abszurdan vicces Morgenstern-megzenésítés is hallható, illetve egy reneszánszkori kegyetlen Samuel Daniel-darab kalákásított verziója.

Nehezen tudnék jobb ajándékot elképzelni a Hangzó Helikon legújabb darabjánál. Ha kezünkbe vesszük a könyvesboltban a három művészeti ág közös alkotását, ne habozzunk. A fólia alatt igazi klasszikusok tűzijátéka vár ránk.