Provence-i álom

A levendulamezőiről híres francia tartomány, Provence azok közé a helyek közé tartozik, amit mindenkinek feltétlenül látni kell, s hogy kedved csináljak, élményeimet most megosztom.

Aix-en-Provence, a térség szellemi központja

Amit korábban képzeltem, azt leginkább Aix-En Provence városa cáfolta meg. A városba érkezve monumentális szökőkút köszönt minket, ami a franciák által annyira kedvelt körforgalom közepén áll, egymás mellett léteznek a régi házak és a modern épületek. Nyüzsgő város ez, divatos emberekkel, trendi ruhákkal, zsúfolt éttermekkel és kávézókkal. A szökőkutakkal szegélyzett sétáló utcán haladva lassan eljutunk az ó városba, ahol meg egy másik világba csöppenünk. A virágpiac a vidéki életet utánozza itt a város közepén. A város egyik kiemelkedő pontja az óratorony, hiszen a középkorban nem volt mindenkinek zsebórája, ezért szükség volt egy köztéri időjelzőre. Az óra érdekessége, hogy az időn kívül az asztrológiai jegyeket és az évszakokat is jelzi. Az évszakok négy szobor formájában váltakoznak. Ott jártamkor a tavasz mutatta meg magát, bár az időjárás bőven nyári volt. Az óvárosban sétálva rengeteg a szökőkút. Az ódon házfalak között akár több órát is el lehet tölteni, ha időnk engedi, üljünk le egy kávéra az egyik hangulatos teraszon.

Roussillon, az okker szülőhazája

Roussillon felé fényképezővel a kezemben, az ablakra tapadva utazom. Ez az a táj, amiről annyit ábrándoztam! Hatalmas szőlő földek, monumentális fák, rezidenciák a semmi közepén, egyszerűen nem lehet betelni a látvánnyal. Célállomásunk felé haladva egyre sárgább minden, hiszen a város az okker bányászat központja. Amikor nekem azt mondja valaki, hogy okker, a szemem előtt látom a sárgás színt. Illetve láttam eddig. A bányához érve a narancssárga és sárga minden árnyalata elém tárul. A bánya jelenleg is üzemel, a hegyekből nyert porból festéket állítanak elő. Itt sétálva két útvonal közül választhatunk, melyek segítségével körbejárhatjuk az okker hegyeket, így különböző látószögből tekinthetjük meg az ezerszínű képződményt.

A sétánál egyre figyeljünk, olyan ruhát és cipőt vegyünk fel, amit nem sajnálunk, ha kicsit sárga lesz. Én erre nem gondoltam, így most csak reménykedek, hogy az okker szín csak az emlékezetemben marad meg, de a cipőmben nem.

Az út koronája, Eze falu

A programot olvasva nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget az utolsó célállomásnak, pedig talán ez az egyik legcsodásabb hely, ahol valaha jártam. Eze egy nem kevesebb, mint 3000 fős ékszerdoboz. A város egy dombra épült Monaco és Nizza között. A domb tetején egy egzotikus botanikus kert varázsolja el a látogatókat, miközben alant a mélykék tenger hullámzik. Nem is tudjuk eldönteni, hogy a tájat vagy a különleges növényeket csodáljuk. Vannak itt 3-4 méter magas kaktuszok, sehol nem látott pálmák, színes virágok, szobor remekek. A dombon felfelé haladva egyre nagyobb szeletet látunk a francia Riviérából és a mögötte elterülő hegyekből. A város tetején egy térkép segít elhelyezni a látogatót az azúr parton. Most a világ tetején érzi magát az ember és legszívesebben örökre ott is maradna.

Visszaúton, Olaszország felé haladva még egy rövid pillantást vetünk Monaco felhőkarcolóira, az utasait váró hatalmas tengerjáróra és az azúr kék tengerre. A francia körutazás mérlege: 3 500 km buszozás, megszámlálhatatlan csodás pillanat, néhány pohár francia bor és egy hatalmas tányér kagyló.