Azoknak az autósoknak, akiknek január elsejei évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosításuk van (az összes kötelező biztosítás mintegy kétharmada ilyen Magyarországon), március elsejéig kell rendezniük az esedékes első (baleseti adóval növelt) díjrészletet. Aki negyedéves díjfizetést választott, annak háromhavi díjat. Aki éveset, annak a teljes díjösszeget.
Bár a biztosítók kár esetén már január elsejétől fizetnek, a törvény az ügyfélnek 60 napos díjfizetési haladékot tesz lehetővé. Ha viszont a biztosító a határidő lejártáig nem kapja meg az esedékes díjösszeget, a törvény komoly lépésre kötelezi őt: törölnie kell az adott szerződést!
A több millió értesítés közül persze óhatatlanul elkallódhat néhány a postai kézbesítés során, ám ez sajnos nem mentesíti az ügyfelet a következményektől: a díjfizetés elmaradása a szabályozás szerint egyértelműen az ő felelőssége.
Az az ügyfél, akinek a díj nemfizetése miatt megszűnt a kötelező biztosítása, a fedezetlenség időtartamára fedezetlenségi díjat köteles fizetni, melynek mértéke – az autó teljesítményétől függően naponta 260-600 forint. Emellett ugyanannál a biztosítónál kell újra szerződést kötnie, visszamenőleg a türelmi időre járó díjat is le kell rónia és választási lehetőség nélkül azonnal a teljes évre járó biztosítási díjösszeget kell kifizetnie.
Az igazi csapás azonban akkor érheti a felelőtlen autóst, ha a fedezetlenség időszakában balesetet okoz: ilyenkor az előidézett – akár többmilliós – kárt is neki kell térítenie. Személyi sérülés esetén mindez akár életre szóló kártérítési kötelezettséget is jelenthet.
Ha díjkedvezményért cserébe úgynevezett e-biztosítást kötöttünk, amelyben elektronikus ügyintézést választottunk, akkor ne is várjunk csekket. A díjfizetést bankszámlán keresztül intézhetjük, a díjértesítőt, számlát a többi dokumentummal együtt e-mailen keresztül kapjuk meg
Ha közvetlenül a biztosítónál kötöttük a szerződést, keressük fel a határidő előtt a biztosító valamelyik fiókját
Ha alkuszi közvetítéssel kötöttük a kötelező biztosítást, kérjük az alkusz segítségét, aki valószínűleg gyorsabban, hatékonyabban képes a problémát orvosolni
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!