A vizsgán a nyelvvizsgaközponttól függetlenül azt is értékelik, hogy az adott kérdésről, témáról megfelelő mennyiségben beszél-e a vizsgázó, megfogalmazza-e a legfontosabb információkat a témakörről.
A szituációs párbeszédes feladatoknál a legelső aranyszabály, hogy pontosan értsük meg a feladatot és mindenekelőtt a szerepünket. Kik vagyunk? Mi a feladatunk? Ha ezeket már tudjuk, próbáljunk belehelyezkedni a feladat által elvárt szerepbe, és ügyeljünk arra, hogy ne csak a vizsgáztatónak válaszolgassunk, hiszen itt nem „vallatásról” van szó, hanem próbáljunk kezdeményező szerepet is vállalni, mint ahogyan ez a mindennapi kommunikációban is történik. Ha egy szó nem jut az eszünkbe, ne blokkoljunk le, hanem próbáljuk körülírni, más szavakkal elmagyarázni. Felkészüléskor ajánlott az összes szóbeli, de különösen a szituációs feladatokat párban gyakorolni, tanfolyamon vagy nyelvórán minél többször eljátszani. Persze mindez csak akkor megy hatékonyan, ha már megvannak hozzá a különböző kommunikációs helyzetekre jellemző beszédpanelek, a megfelelő nyelvhelyesség és szókincs. Ha a vizsgáztató váratlanul viselkedik, például a szituációs kártyánkon nem szereplő, esetleg váratlan dolgot kérdez, akkor se ijedjünk meg, hanem próbáljuk feltalálni magunkat. Ilyenkor a vizsgáztatók pont arra kíváncsiak, hogyan reagálunk idegen nyelven egy váratlan kérdésre, helyzetre.
A képleírásoknál mindig érdemes szem előtt tartani, hogy az az elvárás, hogy önállóan és folyékonyan beszéljünk egy témáról. Tehát B2 szinten már nem arról kell hosszasan beszélnünk, mit látunk a képen, hanem hogy mi jut eszünkbe a téma kapcsán, mi a véleményünk róla és mivel tudjuk az álláspontunkat alátámasztani. Erre a feladattípusra akár egyedül is készülhetünk, a lényeg, hogy mindig hangosan gyakoroljuk az önálló beszédet és hogy próbáljuk logikusan elrendezni az adott témához kapcsolódó gondolatainkat.
(A szerző a KITEX Nyelvvizsgaközpont munkatársa.)
