Nyelvtanárként úgy gondolom, hogy azért ennél sokkal árnyaltabb a kérdés. Először is egyáltalán nem mindegy, hogy milyen szintű nyelvtudással érkezünk a külföldi országba, beszéljük-e legalább egy erős társalgási szinten az ország nyelvét, vagy csak tudogatunk valamicskét.
Ha úgy érezzük, hogy hosszú évek iskolai nyelvtanulása után már megfelelő szintű nyelvtudással rendelkezünk, akkor is sokkoló meglepetésként hathat ránk az első hetekben, hogy sem mi nem értjük meg a helybélieket, sem ők nem értik a mi közlendőnket. Az sem mindegy, hogy milyen közegben töltjük a külföldi hónapokat. Német nyelvtanárként sokszor tapasztaltam, hogy sokan több évet töltöttek például bébiszitterként Németországban, Ausztriában, és visszatérve úgy gondolták, hogy jó színvonalon beszélik a német nyelvet. Hideg zuhanyként érte azonban őket a felismerés, hogy nyelvtudásuk meglehetősen hiányos és szókincsük sem mutat túl a „konyhanyelvi” szinten. Gondoljunk arra is, hogy ha honfitársaink vesznek minket körül kintlétünk során, akkor nem fog sokat gyarapodni idegennyelv-tudásunk.
Hogyan kerülhetjük el a fenti buktatókat?
Mielőtt útnak indulunk, mélyítsük el itthon a nyelvtudásunkat. Csak a biztos nyelvi alap (legalább B2-es szintű nyelvtudás) teszi lehetővé, hogy nyelvtudásunk „szárnyra kapjon” a célországban.
Külföldön ne ijedjünk meg attól, hogy egyedül intézzük az ügyeinket, hiszen a „mélyvíz-effektus” is szükséges ahhoz, hogy ne féljünk az idegen nyelvi kommunikációtól. Ragadjunk meg minden alkalmat arra, hogy minél több helybéli ismerőst, barátot szerezzünk, akiket lehetőség szerint otthoni környezetükben is látogassunk meg. Hiszen így nemcsak nyelvi képességeink fejlődhetnek, hanem olyan interkulturális ismeretekre is szert tehetünk, amelyek nélkül a magas szintű nyelvtudás elképzelhetetlen.
Ha van rá módunk, érdemes beiratkozni egy helyi nyelvtanfolyamra is, hiszen így a beszélt nyelven kívül az írott nyelvben is elmélyedhetünk, és a nyelvhelyességünk is jobban fejlődhet.
(A szerző a KITEX Nyelvvizsgaközpont vezetője.)
