Áthárítható a tranzakciós illeték?

A tranzakciós illeték kapcsán gyakran hangzik el a kérdés: át lehet-e hárítani a fogyasztókra.

A törvény (Hpt. 210. § (11) és (12) bek.) – kissé leegyszerűsítve – úgy rendelkezik, hogy a hitelintézetek csak akkor módosíthatják az ügyfelek számára kedvezőtlenül a számlaszerződések feltételeit, ha az adott díj, költség szerződésben rögzített számítási módját nem változtatják meg, illetve ennek során nem vezetnek be új díjat vagy költséget.

A jogszabály szerint a pénzügyi intézmény egyrészt nem vezethet be új díjat vagy költséget a kedvezőtlen egyoldalú módosítás során. A számlaszerződés teljes időtartamára kizárólag olyan díjat vagy költséget lehet tehát érvényesíteni, amely az eredetileg megkötött ügyfélszerződésben – s az azt kiegészítő üzletszabályzatban, általános szerződési feltételekben, hirdetményben – a felek felsoroltak, rögzítettek.

A törvény másrészt a már meglévő (a számlaszerződések megkötésekor rögzített) díjak vagy költségek esetében azt is megtiltja, hogy a hitelintézet úgy módosítsa egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezőtlenül a számlaszerződést, hogy annak során megváltoztatja a számlaszerződésben – ideértve a szerződés részét képező minden dokumentációt – szereplő számítási módot.

A számítási mód fogalmát a törvény nem határozza meg. Támpontot jelenthet a PSZÁF álláspontja, amely szerint a szerződésben meghatározott számítási mód tág értelemben az, ha a szerződés tartalmazza, hogy az egyes kamat-, díj- vagy költségelemeket milyen módszer, elv (például százalékszámítás) útján számítják ki. Szűk értelemben pedig számítási mód az, ha a szerződés tartalmazza magát a kamat-, díj- vagy költségelem kiszámítását eredményező konkrét műveletet (például képletet).

Adja magát a kérdés: mi történik akkor, ha az eredeti szerződésben szereplő, de nulla forintban megállapított díjtételt emeli fel a bank? Természetesen ilyenkor is meg kell vizsgálni valamennyi körülményt, ugyanakkor nem zárható ki, hogy a díjemelést jogsértés nélkül lépték meg. Erre azoknak érdemes odafigyelniük, akik úgynevezett nullás számlával rendelkeznek vagy a közeljövőben ilyet terveznek nyitni, hiszen ezeknél elviekben elképzelhető a későbbi díjemelés.

Azt, hogy a költségnemek kiszámításának esetleges módszertani megváltoztatása az ügyfelek számára kedvezőtlen módosítást jelent-e, csak a konkrét eset összes körülményét figyelembe véve lehet megállapítani. Ez akkor állapítható meg, ha az új számítási módszer, elv révén tendenciaszerűen az ügyfelek széles körének számlákkal kapcsolatos költségei megnövekednek, így feltételezhető, hogy az emelés volt az adott hitelintézet fő célja. A számítási mód szűk értelemben vett megváltoztatásánál a hitelintézet az adott költségnem kiszámításának műveletét, képletét vagy annak alkotóelemét változtatja meg, egészíti ki úgy, hogy az ügyfelek számára tehernövekedéssel jár.

A PSZÁF fogyasztóvédelmi felügyelési tevékenysége során kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az esetleges költségnövekedés kizárólag a jogszabály adta keretek között történhessék, és hogy ne haladja meg a pénzügyi szolgáltatókra háruló terhek mértékét, azaz a piaci szereplők ne jövedelemszerzésre használják föl az illeték bevezetését.

Az elmúlt hónapokban lefolytatott vizsgálatok következtében több pénzintézet kapott bírságot a tranzakciós illeték áthárítása miatt. Az egyik esetben például a jogsértés megtiltása mellett tízmilliós bírságot szabott ki a felügyelet, és a pénzügyi intézménynek a jogtalanul beszedett több tízmillió forintot is vissza kellett fizetnie. Egy másik esetben – szintén a jogsértés megtiltása mellett – 21 millió forint bírságot szabtak ki, és a banknak több mint 200 millió forintot kellett visszafizetnie.

Amint látható, vannak bizonyos korlátok, de az áthárítást a jelenlegi szabályok alapján nem lehet kizárni, s többnyire a konkrét szerződés megvizsgálása során derülhet ki, jogszerűen járt-e el a bank. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a tranzakciós illeték esetleges átháríthatóságát a törvényi előírások mellett a piaci verseny is korlátozhatja. Különösen akkor lehet ez igaz, ha a fogyasztók közül mind többen számolnak utána (például a becsült számlaköltségek összehasonlításával), és élnek a bankváltás lehetőségével.