A Lendva-hegy területét az árnyékos helyeken akác- és bükkerdők, valamint rétek, a napos lejtőkön szőlőültetvények borítják. A homokos-márgás talaj, a kedvező mikroklíma a minőségi fehér borok termelésének kedvez. A termelők, a szakma véleménye szerint a Lendva-hegy legjobb fajtája egyértelműen az olaszrizling, amely megközelítően 50 százalékos területi arányával is egyértelműen bizonyítja elsőbbségét.
A jellegzetes, kiváló minőségű rizling mellett megélnek a Lendva-hegyen a különböző világfajták is: igencsak jellegzetes aromákat, ízeket, illatokat produkál a sauvignon, de megemlíthető akár a chardonnay is. Az elmúlt évszázadban, különösképpen pedig a szocializmus évtizedeiben lezajlott szőlőfelújítások révén a Lendva-hegy egyértelműen fehérborszőlő-termesztő vidékké vált, pedig nem volt ez mindig így. A fellelhető adatok szerint a filoxérajárvány előtt nagyjából fele-fele arányban voltak jelen a fehér- és a vörösborok. Az utóbbi évtizedben a termelők újra felfedezték a vörösborfajtákat is, a kékfrankos, a zweigelt és a pinot noir is otthon érzi magát a területen.
A Lendva-hegyi szőlészetnek és borászatnak gazdag hagyománya van, a szőlőgazdálkodás gyökerei a római időkbe nyúlnak vissza. Területét 1379-ben az alsólendvai Bánffy család kapta I. Lajos magyar királytól adományként. 1644-ig, a család kihalásáig volt a Bánffyak birtoka. Ezután a Nádasdy család birtoka lett, majd 1690-ben Eszterházy nádor több más korábbi Bánffy-birtokkal együtt megvásárolta, s a szerencsétlen 20. századi történésekig végig a család birtoka maradt.
A Lendva-vidéken kialakult települések gazdaságában, az itt élő emberek életében a szőlőtermesztésnek mindig nagy jelentősége volt, az élet ritmusát alapvetően befolyásolták a szőlővel-borral kapcsolatos tevékenységek. A szőlőtermesztés és a borászat jelentőségének egyik ékes bizonyítéka, hogy 1875-ben Alsólendván mértékhitelesítő hivatalt alapítottak. A hivatal feladata volt az akóról az akkori új űrmértékre – a literre és a hektoliterre – áttérve a boroshordók hitelesítése. Alsólendván 1875-ben 3500, egy évvel később már 6000, 1877-ben 10 000 hordót hitelesítettek.
Ezt a virágzó szőlőtermesztést szakította meg a filoxérajárvány, amely Nyugat-Európából kiterjedve 1875-ben érte el Magyarországot, s Alsólendva vidékén 1892-ben jelent meg. Az állami támogatással végrehajtott, úgynevezett első nagy szőlőrekonstrukciónak másféle, a magyarság szempontjából negatív népességmegoszlási következményei is voltak, ugyanis ez időben sok szlovén szőlősgazda érkezett a vidékre, megváltoztatva a nemzetiségi arányokat.
A filoxéravész okozta megrázkódtatásból az alsólendvai szőlőkultúra végül magasabb fokra lépve került ki. A szőlőtermesztésnek településszervező hatása is volt, mert a rekonstrukciós folyamat során a szőlőhegyekre kiköltözött vincellérek a 20. században önálló településekbe szerveződtek. Így alakult ki Alsólendva szőlőhegyein Lendvahegy település, Hosszúfalu szőlőhegyein pedig Hosszúfaluhegy.
Az első, majd a második világháború után a Lendva-hegyi borok elvesztették addigi meghatározó magyarországi, zalai piacaikat. A szőlőtermesztés, a borászat, igaz, komoly hiányosságokkal, de követte az általános trendeket. A kilencvenes évek rendszerváltozásáig az ezernyi, néhány száz tőkével és néhány hektoliterrel gazdálkodó termelők benépesítették a hegyet, s a Lendva-hegy összefüggő, igencsak rendezett kultúrtáj tudott maradni. A kollektivista, szocialista időszakban többek között elkövettek egy ma különösen sorsdöntőnek tűnő hibát, a Lendva-hegyen ugyanis nem épült nagyobb kapacitású állami borospince – ellentétben a környező szlovéniai borvidékekkel, ahol a hatvanas-hetvenes években sorjában építették ezeket.
A rendszerváltozással és egyben a volt Jugoszlávia szétesésével a vidék elvesztette horvátországi piacait is, a sok kicsi termelő egyszerűen nem tudott eleget tenni az egyre inkább telített szlovéniai piac követelményeinek sem. A sok pici birtok, a nadrágszíjparcellák évről évre egyre inkább gazosodnak, a korszerű, mindennel telített életvitel sajnos egyre inkább eltántorítja a fiatal nemzedékeket e nemes kultúra művelésétől. A vidéken megtermett szőlő zöme más borvidékeken kerül forgalomba, ott sajnos nem lendvai eredettel és egyszerű asztali borként.
Mindezek ellenére csüggedésre semmi ok: a rendszerváltozás két évtizede alatt született néhány tíz borászat, amely méltó a lendvai borászat hagyományaihoz, a valamikori Eszterházy-borpincében a Lendvai Agrárcég próbálja átverekedni magát az említett nehézségeken, és bár csökken a kistermelők száma, még mindig jelentős számban jelen vannak, és várják a kitörési lehetőséget – várnak: talán a filoxérajárvány utánihoz hasonló állami, illetve önkormányzati intézkedésekre? A Lendva-hegy, a kitűnő borok oltalmazója, a táj ékessége, őseink aranyat érő kincse egy újabb nehéz időszak átvészelése után remélhetőleg ismét régi fényében fog tündökölni.
