A havas vagy jeges útviszonyok mellett az alacsony hőmérséklet önmagában is veszélyeztetheti autónk épségét. A szélvédett helyeken a következő napokban akár mínusz tizenöt fok közelébe is süllyedhet a hőmérséklet, tehát a téli gumi és a megfelelő fagyálló használata mellett további óvintézkedéseket is célszerű megtenni. Már csak azért is, mert a fagyáskárokat a casco-biztosítás sem téríti meg.
Célszerű előre megvizsgálni a motortérben található tömítéseket és gumicsöveket. A nagy hidegben ugyanis ezek könnyen elrepedhetnek vagy el is törhetnek, váratlan meghibásodásokat okozva. Ha úgy látjuk tehát, ne habozzunk előre kicserélni a hibás alkatrészeket.
A fagyálló mellett az ablakmosó folyadék állapotára is célszerű odafigyelni. Nem érdemes spórolni a folyadék vízzel történő hígításával, mivel az jelentősen csökkentheti a fagytűrő képességet. A szétfagyott tartály és vezeték pótlásának költségei pedig nagyságrenddel magasabbak az így megspórolt összegnél.
Arra az esetre, ha mégis megrekednénk útközben – akár más, előttünk haladó jármű elakadása miatt –, az autóban mindig tartsunk magunknál termoszt meleg itallal, illetve pokrócot a kihűlés megakadályozására.
A fagykárokat nem, a közlekedési balesetekből fakadó károk kockázatát azonban fedezhetjük biztosítással. Rossz időjárási előrejelzéseket követően mindig megugrik a biztosításkötési hajlandóság. Ahogyan nyáron a viharos időjárás előtt az adott időszakban megkötött lakásbiztosítások számában érhető tetten jelentős emelkedés, télen a casco-kötések gyakorisága nő meg az érintett napokban. A teljes körű casco mellett főként a kátyúbiztosítások, illetve a különféle törésbiztosítások népszerűsége növekszik.
Célszerű időben lépni, mivel egyes biztosítások nem azonnal, hanem csak a biztosító visszaigazolását követően lépnek hatályba. Fontos tehát, hogy mindig legyünk pontosan tisztában a kockázatviselés körülményeivel. Erről az adott biztosítás szerződési feltételeiben találunk pontos útbaigazítást, de ha bizonytalanok vagyunk, mindenképpen kérjük ki az általunk kiválasztott biztosítási alkusz tanácsát.