A muravidéki konyha egyik gyöngyszemének is titulálható édességet nemcsak ünnepnapokon, hanem nagyobb munkák, például cséplés alkalmából is készítették a háziasszonyok, s búcsúkor, lakodalomkor is kötelező volt az asztalra tenni. Goricskón például a szokás úgy tartotta, hogy disznóöléskor káposztás rétesnek kellett lenni az asztalon, mert a férfiak azt kívánták. Aztán mindenszentek napján is hagyománya volt a rétesnek, ilyenkor répást volt szokás készíteni, vagy más akár töltelékkel, ami éppen akadt a kamrában.
A rétestészta egyszerű: liszt, só, enyhén ecetes langyos víz szükséges hozza. Lágy, kellemesen puha tésztát kell készíteni, a cipókat olajjal bekenni, majd pihentetni, hogy könnyen nyújtható legyen. Utána kezdődik a „rétestánc”, a nyújtás és a „gyűre”, az asztal szélén átlógó tészta lekerítésével járó, ismétlődő mozgás.
Míg pihen a tészta, elkészülnek a töltelékek, a túró, az alma, a mák. A túróba cukor, tojás, tejföl, az almába őrölt fahéj, a mákba cukor, citromhéj kerül. A töltelékek variációinak száma szinte határtalan – mondja Gyurica Margit, aki kimondottan a házi rétestésztára esküszik, otthon gyúrja és nyújtja, és ha lehet, a töltelékekhez valót is a gyümölcsösükből, veteményesükből szedi, ezek közé a káposzta és a takarmányrépa is besorolható.
A rétes a legfinomabb akkor, amikor úgy készül, mint régen. Az ujjbegyeken vigyázva kinyújtott tésztát meg kell locsolni olajjal, tejföllel, majd megrakni töltelékkel, feltekerni, zsírozott tepsibe tenni, majd újból meglocsolni tojásos tejföllel. Tenyérnagyságra vágva, porcukrozva a legfinomabb, amikor forró és szotyogós.
Ahogy sok hagyományos ételnek, a házi rétesnek sincsen párja. A Muravidéken mindenütt finomra készítik, a recept egy, a többi csak a gazdasszonyon múlik. De ha a friss rétes illata belengi a lakást, nincs olyan, aki képes ellenállni a kísértésnek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!