Már gyerekkorában is folyton az asztal körül segítgetett. Amikor tovább kellett tanulni, nem is volt kérdéses, hogy melyik mesterséget fogja választani. Radenciben elvégezte a szakácsiskolát, majd vendéglátó és turisztikai technikus szakon tanult tovább. Még a középiskolás évek alatt került a Lipa szálló konyhájára gyakorlatra, az iskola elvégzése után pedig állást kapott a cukrászrészlegen. Ott sütötte élete első gibanicáját is. Varga Leon ma hivatalosan is Szlovénia legjobb gibanicakészítője.
Lendván, a Lipa szálló tavernájában forró, illatos sütemény kerül a tányéromra, ínycsiklandó vizuálisan is.
Ez volna az aranyérmes gibanica?” – kérdezem Leont. „Igen, most már elmondhatom, hogy megtaláltam azt a fonalat, amely elvezetett az ideális recepthez” – feleli.
Akkor jöjjön a kóstolás! Az ízek mesésen olvadnak össze, nem csalódtam, sőt! Valóban ez a legízletesebb gibanica, amelyet valaha ettem.
„Elárulja, hogy is készül ez a díjnyertes édesség? Talán néhány titkot is megoszt a receptről?” – teszem fel a kötelező kérdést. „A gibanica receptje nem titok, hiszen bárki hozzáférhet, a titok inkább a részletekben rejlik. Az első dolog, ami fontos, hogy nem szabad csak összedobni, muszáj minden lépésben precíznek, aprólékosnak lenni. Aztán van, amit az ember idővel kitapasztal, például hogy mennyire legyen édes vagy zsíros. Az enyém éppen ideális” – nevet Leon.
„Az első lépés az omlós tészta és a rétegek elkészítése, ez úgy háromnegyed órát vesz igénybe. A sorrend pedig a következő: a mákos réteget meglocsoljuk olajjal vagy zsírral, ezt lekenjük a tejföl és a tojás keverékével, erre pedig a házilag elkészített rétestészta kerül. Akinek nincs ideje rétestésztát gyúrni, az vegye meg! – legyint a szakácsunk. – A sorrend: mák, túró, dió és alma, de minden réteget külön megkenünk tejfölös tojással, és minden réteg közé kerül réteslap is, a lapokat célszerű megszurkálni. A diót és a mákot mindig meglocsoljuk, az almát és a túrót viszont nem szabad. Az almát kifacsarni sem szabad túlságosan és a dióba soha ne kerüljön rum és mazsola. A négy réteg ugyanígy megismétlődik egyszer. Amikor az utolsó rétestészta felkerül, megkenjük, és erre még egy lap jön, és az újabb tejfölös legír. A sütés tartson másfél órát, szépen, lassan, 160 fokon. Aztán ha megsült, hagyjuk pihenni. Nem szabad mindjárt felvágni, meg kell várni, míg teljesen kihűl, ez egy újabb titka a gibanicának. A tálalás előtt meg lehet melegíteni, mert melegen az igazi. Mondhatnék praktikákat, miegymást, de a lényeg a gyakorlat és a sütés szeretete.”