A szomszéd szélesíteni kívánja a szolgalmi utat

A telki szolgalom alapján mit kell biztosítani a telek tulajdonosának? És meddig mehet el a szomszéd a szolgalmi úttal?

dr. Schill Szabolcs
2014. 08. 16. 7:31
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A telkünkön egy 50 négyszögöles leválasztott külön tulajdon van, amelynek 1 m széles szolgalmi utat biztosított az előző tulajdonos. Sajnos nem volt módunkban megvásárolni azt, mert a mellettünk lévő telektulajdonos eltartási szerződést kötött a nénivel, és a saját telke felé nyitott egy kijáratot számára. A telkünkön lévő szolgalmi utat nem használják, azonban hallomásból tudjuk, hogy a néni halála után autóval is szeretnének beállni és a szolgalmi út kiszélesítését fogják kérni tőlünk. Bár ez esetleges, azért szeretnénk tudni, kötelesek vagyunk ezt megengedni? (2014. 06. 22.)

A telki szolgalom alapján önnek azt kell biztosítania, hogy a másik telek tulajdonosa az ingatlanába bejusson. Ennek céljára az 1 m széles szolgalmi út megfelelő, ezért annak kiszélesítése nem tűnik indokoltnak, így annak kiszélesítéséhez sem kötelesek hozzájárulni.

 

A problémára nem kizárólag az általunk megírt válasz lehet a követendő példa, elképzelhető, hogy létezik más megoldás, a kérdés más nézőpontból való megközelítése.

A fenti témáról további kérdéseket olvashat, illetve kérdéseket tehet fel oldalunkon, a www.onlinejogsebesz.hu weboldalon.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.