Mikola Sándor és Kerecsényi Dezső, Goricskó nagyjai

Péterhegyen, az egykori Felsőpetrócon, az egykor Vas vármegyéhez tartozó Vendvidéken az iskolába magyar ajkú gyerekek jártak.

A temetőben jobbára már csak a magyar feliratú sírkövek tanúskodnak arról, hogy a gyönyörű dombos vidéket magyarok lakták, és elismert, nagy emberek is éltek ott. Egy síron a következőt olvashatjuk: Dr. Kerecsényi Dezső, a Debreceni Tudományegyetem „nyilvános” rendes tanára, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Ha kicsit utánajárunk, a szálak továbbvisznek, és újabb híres emberre bukkanunk, méghozzá ugyanebben a családban. Mikola Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, fizikus, a Mikola-cső megalkotója, nemzetközi hírű tudósok tanáraként is ismert tankönyvíró itt született és élt Péterhegyen. Unokahúgát, Emíliát vette feleségül Kerecsényi Dezső, aki ezzel beházasodott a Mikola családba. Mindkét kiváló ember vidékünkhöz kapcsolódik.

A péterhegyi Mikola-völgy: a helyiek a mai napig így emlegetik azt a birtokot, ahol a Mikola család élt és gazdálkodott. A testvérek, Mikola Ferenc és Sándor háza áll itt. Ferencnek első feleségétől, Kuhar Amáliától három gyermeke született, Miki, Emília és Anna. Második felesége, Zsófia egy újabb leánnyal ajándékozta meg, akit Mártának kereszteltek. Ő jelenleg Ljubljanában lakik, de tavasztól őszig itt, Péterhegyen, az édesapja házában éldegél. Márta nagyanyja elbeszéléseire és a család régi fényképeire hagyatkozva mesélt nekünk.

– Ezt a birtokot 1840-ben vette a dédnagyapám egy gróftól, akinek a szőlőbirtoka volt a terület, a Mikola-völgy. A családunknak nagy gazdasága volt, földműveléssel, állattartással foglalkoztak. Apám, Mikola Ferenc kocsmát, majd boltot is nyitott, de 1945-ben mindkettőt be kellett zárnia. A nagybátyám, Sándor pedig itt hagyta a falut és tanulni ment.

Miközben Márta a fényképek közt keresgél, hogy Sándorról emléket találjon, addig Laco Johannal, a Szlovén Evangélikus Egyházközösség felügyelőjével beszélgetek, aki a család és a helyi történelem jó ismerője: – Jól ismerték a Mikolákat, Sándor híres fizikus volt, úgy gondolom, hogy ezt is sokan tudják róla. Sokan arról is beszélnek, hogy Nobel-díjas volt, de ez nem igaz. Néhány évvel ezelőtt volt itt a Fasori Gimnáziumból néhány professzor, és ők nagyon sokat tudtak mondani Mikola Sándorról, és arról is beszéltek, hogy rengeteg könyv van a gimnáziumban még ma is, amiken szerepel a monogramja, ebből tudják, hogy valamikor ő használta azokat. A fizikalaborokban még most is sok olyan eszköz van, amit Mikola Sándor készített. Ahogy én tudom, az említett gimnázium igazgatója is volt. Márta ekkor megtalálta a keresett fényképet 1928-ból, amin Mikola Sándor egy csoportképen szerepel.

Ebben az évben lett a Fasori Evangélikus Gimnázium igazgatója, és ezt a tisztséget hét évig, 1935-ig töltötte be, amikor nyugdíjba vonult. A Magyar Tudományos Akadémia 1941-ben rendes tagjává választotta, s még ebben az évben visszatért Péterhegyre. 1945 tavaszán a Muravidékre betörő hadsereg után érkező új jugoszláv hatóságok a háborús években végzett magyarosítást, valamint hogy a nők védelmében a partizánokkal szemben fel akart lépni, ellenséges fellépésként értelmezték. A strniščei táborba zárták, ahonnan 1945-ben szabadult. Nem sokkal később a táborban elszenvedett súlyos sérülései miatt Nagykanizsán 74 éves korában meghalt.

A sok megbarnult fénykép mellett Márta egy könyvet mutat, ami vend és magyar nyelven íródott, és Mikola Sándor műve. Majd újabb régi fénykép akad a kezébe, egy olyan, amiből bizony nincs sok, a fiatal Kerecsényi Dezső látható rajta a tanári asztala mögött.

Kerecsényi Dezső a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, irodalomtörténész, irodalompedagógus; nemcsak a régi magyar irodalom kutatója, hanem kora irodalmának szenvedélyes bírálója is volt. A Mikola családba házasodott be, Mikola Emíliát vette feleségül. – A kép a Budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban készült. Itt tanított Dezső, Emília férje – mondja Márta. – Nincs sok emlékem róla, inkább csak amiket meséltek nekem. A nagymamám mindig emlegette Dezsőt. A féltestvérem, Emília, amikor még fiatal lány volt, sok időt töltött Sándornál Budapesten, valószínűleg rajta keresztül ismerkedett meg a nála négy évvel idősebb Dezsővel. Sándor és Dezső ugyanabban a gimnáziumban töltött be tanári állást, Sándor 1879-től, Dezső pedig 1928-tól, attól az évtől, amikor Sándor az intézmény igazgatója lett. Dezső és Emília összeházasodtak és Budapesten éltek, ide Péterhegyre akkor jöttek, amikor szabadságon voltak, a nagyobb ünnepekre. Dolgoztak, elfoglaltak voltak. Emília egy tanulmányi könyvtárban dolgozott, úgy tudom, hogy a munkája végett nagyon sokat utazott, járt Párizsban, Londonban, Bécsben, ahogy Dezső is nagy utazó volt. A sok régi képeslap is erről tanúskodik, amiket Márta őrizget. – Kislány voltam még, amikor Dezső meghalt, köztem és Mili között 38 év különbség van – jegyzi meg Márta, csak hogy az években eligazodjunk. A második világháború végóráit, az 1944-es esztendő második felét Péterhegyen töltötték a Mikola házban. – Féltek, ide menekültek az oroszok elől, ebbe a házba, de sajnos alig egy évet töltött itt Dezső, 1945. március 24-én, 47 évesen meghalt szívroham következtében. Ötéves lehettem akkor, de jól emlékszem a temetése napjára, a testvéremre, aki a ravatalozóban sírt, és én is ott térdeltem. Milinek és Dezsőnek sajnos nem születtek gyermekei, viszont a Kerecsényi rokonság, a családfa nagyon szerteágazó.

1949-ben az özvegy Emília visszatért Budapestre az öccsével, Mikivel együtt, aki megszökött Jugoszláviából. Budapesten azonban Emíliát elfogták és börtönbüntetésre ítélték, 30 évet kapott. Amikor Hruscsov kormányra került, a büntetését felfüggesztették, így összesen hét évet töltött a kőbányai börtönben.

– Hogy Mili pontosan miért került börtönbe, azt nehéz volna megmondani, valószínűleg Miki miatt zárták be. A család kérlelte, hogy ne menjen vissza Pestre, de nem hallgatott senkire – mondja Márta. Emília újraházasodott, majd 1977-ben, 75 évesen Budapesten halt meg, testét a család hazahozatta Péterhegyre.

Mikola Sándor és Kerecsényi Dezső egyazon évben haltak meg, 1945-ben. Sándor síremléke Nagykanizsán, a Mikola család többi tagjáé és Dezsőé a péterhegyi temetőben található. A sírokat Márta gondozza.