Alsólendva nagy „krónikása”: 110 esztendőre Dervarics Kálmán halálától

Nagy kár, hogy Alsó-Lendva s vidéke története című, 91 ívnyi terjedelmű munkája kéziratban maradt.

Egyházasbükki Dervarics Kálmán (1827–1904) jogász és bíró helytörténet-kutatóként sokat tett Alsólendva és vidéke történelmének feltárása terén. Számos közleménye és megállapítása ma is helytálló.

Dervarics 1827. június 5-én Gutorföldén született vagyonos nemesi családban. Az édesapját öt évvel később, amikor Alsólendva állandó postahivatalt kapott, postamesteri tisztségben helyezték családjával a városba. A fiatal Kálmán tehát 1832-től Alsólendván élt, és tanulmányait is itt kezdte. A gimnázium hat osztályát később Varasdon fejezte be, majd a jogakadémiát Győrben. Jogi szakemberként 1847-ben visszatért Alsólendvára.

Az 1848/49-es forradalomból és szabadságharcból aktívan kivette a részét. Az alsólendvai mozgó nemzetőrségnél először hadapród, majd hadnagy és végül főhadnagy volt. Az események éber vizsgálata már akkor nagyon érdekelte, így a Lendva-vidéki történéseket főképpen az ő írásai alapján ismerjük. Általa tudjuk, hogy a márciusi pesti forradalom gyorsan éreztette hatását ezen a vidéken, hiszen már az áprilisi törvények kihirdetése előtt Alsólendván is megalakult a nemzetőrség. Korhűen örökítette meg például a későbbi Jellasics-féle támadással összefüggő eseményeket. Történelmi forrásokból tudjuk, hogy Perczel Mór honvédtábornok 1848. december 13-án Dervarics Kálmán hadnagyot és csapatát rendelte ki a muraszentmártoni komp elsüllyesztésére, hogy megakadályozzák a Stájerországból érkező császári csapatok előrenyomulását. Későbbi szerepvállalásáról a szabadságharcban azonban kevesebbet tudunk. A szabadságharc bukása után pedig Dervaricsra is nehéz hónapok vártak.

Korábbi szerepvállalása ellenére Dervarics Kálmán 1852 után különböző közigazgatási tisztségeket tölthetett be a városban. Elsőként a szolgabíróság helyettes segédbírójaként tevékenykedett, majd 1861-től a városi tanács jegyzője volt. Három évvel később a főispán alszolgabírónak nevezte ki az Alsólendvai járásba. Ebben a tisztségben 1867-ig működött, majd 1868-tól 1871-ig Alsólendva város bírája volt, szolgálati pályája végéig aljárásbírói tisztséget vállalt.

Sokszínű hivatali munkája mellett Dervarics a helytörténet-kutatás terén különösképpen nagyot alkotott. Az „Egyházasbükki” előnevet is használta, ami egyrészt álnév (amire a szabadságharc után kényszerülhetett) vagy írói név, másrészt a nemesi származásra történő utalást tükrözi. Dervarics írásai – még ha nem is volt képzett történész – a kor tudományos igényének túlnyomórészt megfeleltek.

A korabeli gyűjteményekben – a teljesség igénye nélkül – számon tartották a következő irodalmi jellegű és helytörténeti munkáit: Álmom és nőm című beszélye, Lyndva vára, Hajdankori régiségek, Tormafölde s a sárkányjárás, Bán vára, Fegyverletétel 1848-ban, Karácsonéj 1848-ban, Egy kémszemle a Murához, A Mura hídjának felgyújtása, Látogatás a gráci fogházban, A vendek, Hadik életrajza, Költemények 1850-ből Veleméry álnévvel, Két Beatrix (történeti rajz), Történeti beszélyek, Pest, 1869; Gróf Zrínyi Miklós költő halála 1664-ben. Szombathely, 1881; Alsó-Lendva története. Zalavármegyei Évkönyv a Millenniumra, 1896, valamint több cikk Wekerle László Magyar Lexikonjában.

Történelmi és turisztikai szempontból egyaránt fontos és érdekes, hogy a Hadik Mihály-féle históriával kapcsolatosan az ő kutatása és feltárásai jelentik ma is a helytálló, történelmileg hiteles feldolgozást. Nagy kár, hogy Alsó-Lendva s vidéke története című, 91 ívnyi, nagy terjedelmű munkája kéziratban maradt, és sajnos – tudomásunk szerint – a pontos tárolási helye jelenleg is bizonytalan. Amennyiben az értékes kézirat előkerülne, akkor annak kiadásával méltó módon tiszteleghetne az utókor Alsólendva nagy „krónikása” emlékének. Az Alsólendvai Hiradó hetilap szerint jelentős, eredeti kéziratokat tartalmazó könyvtára volt, amelynek sorsáról úgyszintén semmi adatunk nincsen.

Dervarics Kálmán 1904. március 30-án halt meg Alsólendván. Két nappal későbbi, április 1-jei temetésén az alsólendvai és környékbeli polgárság a források szerint nagy számban jelent meg. Sírja sajnos ma már nincs meg, feltételezhető azonban, hogy az úgynevezett lendvai középső temetőben pihen.