Kötelezőváltás küszöbén

A jövő hét végén ismét kezdetét veszi a kötelezőbiztosítási kampány. Mire számíthatunk idén?

2014. 10. 30. 9:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Néhány évvel ezelőtt még akár tízezreket spórolhatott, aki néhány percet szánt arra, hogy összehasonlító oldalak segítségével a meglévő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb) kedvezőbb feltételekkel rendelkező biztosításra cserélje. Mára azonban jelentősen csökkentek ezek a lehetőségek: az éves díjak négy éve még 25-30 forint között, tavaly már csak 12 ezer forint körül mozogtak. Ez azt jelenti, hogy ma már csak azok az autósok tudnak érdemi összeget spórolni a kgfb-díjon, akik eddig nem váltottak, és így kimaradtak a díjesés nyújtotta előnyökből.

Ezért aztán az idei kötelezőkampány slágerei már nem maguk a kötelezőbiztosítások, hanem a melléjük köthető, jelentős kedvezménnyel kínált casco és lakásbiztosítási termékek lehetnek. Akinek viszont már jelenleg is van casco vagy lakásbiztosítása, legyen óvatos. Sohase csak az árat, hanem a kínált biztosítás ár-érték arányát, a várható szolgáltatást is vizsgálja meg, mert előfordulhat, hogy az új, olcsóbb biztosítás kevesebb kárra, illetve alacsonyabb összegű fedezetet kínál. A döntés meghozatalában minden esetben célszerű független szakértő, alkusz segítségét kérni.

Az idei kampányról a következőket érdemes még tudni:

 

A blogban általános érvényű tanácsokkal igyekszünk szolgálni. Ezek nem minden esetben jelentenek megoldást az egyedileg felmerülő helyzetekre. Bármilyen biztosítási tárgyú problémával szembesül, javasoljuk, hogy keresse fel az ország legnagyobb biztosításközvetítő szövetségének honlapját. Itt pillanatok alatt kiválaszthatja, hogy problémájának megoldásában a szövetségbe tömörülő közel száz minőségi alkusz közül kinek a segítségét kívánja igénybe venni!

www.fbamsz.hu

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.