Egy dobronaki legény először hozta haza a menyasszonyát. Az anyja csak ennyit mondott neki: „Fiam, ezt nyugodtan elveheted, ezt nem kell féltened senkitől sem.” A muravidéki múlt ilyen és hasonló történéseit hozta át a jelenbe Cár József kis kötetében összegyűjtve, így most már közösségi tulajdonná lettek. A Mári, nekem se mondta senki című kétnyelvű könyvecske már közönség/olvasói siker is.
Az anekdotának és az adomának a műfaja nem tűri a bőbeszédűséget, lényege viszont a történet csattanóval való befejezése. S mint minden jó könyvet, ezt is többféleképpen lehet olvasni, mást olvas ki az egyszerű olvasó, mást a történész és ismét mást a szociológus. A témák sokszínűsége is erre predesztinálja az olvasót, hiszen az anekdoták szereplői között ugyanúgy megtalálható a zugpálinkafőzők, mint a vendégmunkások vagy a rapsickodással és a borivással kapcsolatos hegyi témák, történetek. „Ugyanakkor egy sajátos, dobronaki furfang és gondolkodásmód is megfigyelhető a szereplőknél, amelyek némelyike – irodalmi példával élve – sok esetben Tamási Áron Ábel-figurájával rokon” – vallja a kötetről Bence Lajos irodalomtörténész. Cár József a kötet hangulatos bemutatóján elmondta, hogy nem író, de barátai unszolására és ösztönzésére összegyűjtötte azokat a történeteket, amelyekkel már közel harminc éve szórakoztatja őket különböző találkozások, baráti beszélgetések alkalmával. Cár József ugyanis rendkívüli előadói tehetséggel bír, különösen a humoros történeket előadásának a mestere.
A történetekben számos dobronaki polgár ráismerhet rokonaira, de maga a Cár család is kapott egy fejezetet a könyvben a Mieink címmel. A szerzőtől távol áll a sértegető szándék, így senkit sem szeretett volna megbántani, az előforduló nevek csupán információs jellegűek. Hogy a szereplők ezt nem vették zokon, bizonyítja az is, hogy már megkérték a szerzőt, ne hagyja abba a gyűjtést, s a tőle megszokott talpraesettséggel vegyen is részt a történetek előadásában. A következő hármat olvassuk úgy, mintha Cár Józsitól hallanánk:
A hetvenes évek elején a dobronaki futballcsapat a régi iskola nagytermében éves közgyűlést hívott össze. A gyűlést Silvo vezette és felkérte Emilt, a csapat akkori elnökét, hogy számoljon be az elvégzett munkáról. Erre Emil felállt és ennyit mondott: „Mit mondjak, jól ment.” Ennyi volt a beszámoló. Ezek után Silvo felkérte Laci pénztárost, hogy számoljon be a csapat pénzügyeiről. Laci is felállt, a beszámolója pedig így hangzott: „A nulla üti a nullát.”
Feri megvette élete első autóját. Amikor hazaért vele, az udvarukon a trágyadomb elé parkolt vele. Feleségét büszkén meghívta egy próbakocsikázásra. Mariska be is ült mellé az anyósülésre, de Feri akkor sajnos észrevette, hogy az autót nem tudja „rükvercbe” tenni. A feleségével kiszálltak az autóból, Feri elment az istállóba két vasvilláért, és eldobálták az összes trágyát, így Feri meg tudott az autóval fordulni. Utána visszaültek az autóba és egy sétakört tettek a faluban.
A hetési néni eljött Dobronakra az orvoshoz. Amikor hazaért, a férje megkérdezte tőle, hogy mit mondott az orvos. Mire a néni mérgesen: „Potyára fürödtem meg, hiszen az orvos szabadságon van.”
