A Szúnyogh Sándor fogalmazási verseny

Növekvő tartalmi és nyelvi színvonal – fogalmazott a zsűri az 1998-ban elhunyt Szúnyogh Sándor költőről, szerkesztőről és irodalmi mindenesről elnevezett muravidéki ifjúsági fogalmazási versenyre leadott pályaművek kapcsán.

Idén a különböző korcsoportokban összesen tizenkilenc díjat osztottak ki, a legtöbbet a nyolcadikosok között, ahol a Szúnyogh Sándor-díjas alkotás mellett két harmadik helyezés is akadt. Hasonlóképpen a középiskolások harmadik-negyedik osztályában is két második helyezést osztottak ki. Idén ugyan kevesebben jelentkeztek a megmérettetésre, de így is az iskolás korosztály és a magyar populáció mintegy felét teszi ki a részvétel. A zsűri amúgy sem tehet mást, mint a minőségi, s nem a mennyiségi mutatók alapján hozza meg döntéseit.

Az elismeréseket Kepe Kocon Lili, a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet igazgatója, Király M. Jutka, a Népújság felelős szerkesztője és dr. Bence Lajos zsűritag, a Népújság újságírója adta át. A rendezvényen hagyományosan a Szúnyogh család tagjai is részt vettek, továbbá a pedagógusok, a fogalmazásírók szülei és nagyszülei, akik elkísérték gyermeküket, unokájukat a rendezvényre, további eredményekre buzdítva csemetéiket.

Ki vagy te?

Ezt a kérdést tettem fel a tükörképemnek ma reggel is. Mégis, ki vagyok én? Egy tizenhárom éves lány, tele fura gondolatokkal. Lehetséges, hogy ez a végső válasz a kérdésre?

Természetesen nem. Egy magamfajta lány máshogy értelmezi ezt, de én úgy érzem, mintha be lennék zárva egy helyiségbe, amelyen nincs egy ablak sem. És nagyon hiányolom őket. Amikor pedig a helyiség kezd szűkülni, és még nagyobb problémával kell szembenéznünk, amikor a legnagyobb szükségünk van egy ajtóra, amin keresztül el tudnánk futni az egész világ elől, akkor az ajtó kulcsra van zárva.

Pedig egy kamaszlánynak szüksége van magányra is. Magányra, hogy megértsük, mi történik velünk, a testünkkel, és végső sorban a világgal is. Nem értünk még a felnőttek nyelvén, de a gyereknyelvet sem beszéljük már tökéletesen. Most csak egy nyelvet értünk a legjobban: a kamasznyelvet. Hogy miért mérgesek ránk a szüleink, pedig nem is csináltunk semmit? Miért nyavalyognak a kisgyerekek? És mit akarnak a tanárok? Erre csak nehezen tudunk válaszolni. A szüleink elvárják tőlünk, hogy felnőtt ember módjára viselkedjünk. De annyira szeretnénk még kicsit visszamenni az időben, a gyerekkorunkba! Hogy játszhassunk otthon, az oviban, hogy ne lennénk stresszesek a tanároktól, hogy a szüleink ne nyaggatnának folyton, hogy tanuljunk. Mindezt minden kamasz át szeretné élni, csak még egyszer, utoljára.

Sikerülhet. Még sikerülhet, hogy ebben a zárt helyiségben egy kis fénycsík jelenik meg, a reménység sugara. A reménységé, hogy át tudod vészelni ezt a nehéz kort, hogy találsz egy helyes kiutat ebből a nehéz helyzetből. De ha a rést, amelyen ez a sugár beáramlik, nem tágítod ki gyorsan, lehet, hogy elvesztetted a játékot. De ne félj, még megjelenhet ez a sugár, de akkor már nehezebben kapsz még több napfényt. Ha pedig mégis sikerül, legyél boldog, mert nem egy a millióból, hanem csak egy a százból vagy, akinek ez sikerült. És amikor megérzed a bőrödön a nap sugarainak csiklandozását, tudnod kell, hogy győztél.

Nehéz menet ez, de van esélyed, hogy a végén kint állj a ház előtt büszkén, s közben mégis csodálatos emlékeid maradhatnak a gyermekkorodból, amiket most már csak így élhetsz át, emlékként. Elkezdheted építeni a házat, amelybe be voltál zárva. Ajánlom, hogy először ablakokat csinálj, hogy a fény bejöjjön a házadba. Aztán az ajtó kulcsa is legyen nálad, hogy bármikor kijöhess, ha úgy érzed. Végül egy tükröt is helyezz el a házban.

A szüleidet most már megérted. Csak azt akarják, hogy veled minden rendben legyen. Megérted most már a kisgyerekeket is. Megérted a tanáraidat is, akik a jövőd miatt aggódnak. Még mindig szükséged van magányra, hogy megbeszéld magaddal a saját helyzetedet, hogy meggondold a jövődet. Magabiztosan lépsz ki erről a rejtekhelyről, amit korábban még nem tudtál megtenni.

És ekkor, de csak ekkor mondhatod, hogy csak egy lépésre vagy a felnőtté válástól. Akkor újra belegondolsz, s megkérded a tükörképedtől: ki vagy te? De már tudod rá a választ.

Gjuran Gloria, 8. osztály