A szórás a ház udvarának tollal, szalmával való meghintését jelenti, amit főleg faluhelyen tartanak annál a háznál, ahol gyermek születik. Az idősek szerint ezt a szlovén hagyományból átvett szokást az 1960-as években tartották faluhelyen, de a mai értelemmel ellentétben akkor inkább szégyenfolt volt a megszórt udvar, mint a boldog esemény megünneplése. Az idős emberek úgy emlékeznek, hogy amikor egy olyan lánynak született gyermeke, aki nem voltak megházasodva, de tudni lehetett, ki a gyermek apja, akkor az újdonsült apa és anya háza környékét tollal, szalmával titokban megszórták. Ha mindketten ugyanabban a faluban éltek, akkor a két ház közötti utat is végigszórták, jelezvén, hogy valami e két embert összeköti, és ha már gyermekük született, illene vállalni. No meg persze az is rejtett szándék volt, hogy mindenki megtudja az apuka kilétét. A szokást az emberek lassacskán elhagyták, majd mintegy harminc év múlva újraélesztették, de a nemzedékváltással új tartalmat kapott.
Körülbelül 20-25 éve vidékünkön újra népszerűvé vált a szórás. Ma azonban már nem a megszégyenítés, hanem az örömteli esemény, a család gyarapodásának megünneplése hozza össze az embereket. Minél jobban megszórják a házat, annál büszkébb a család és annál nagyobb az ünnep. A kisebb településeken, ahol mindenki ismeri a másikat, a jeles eseményre szinte az egész falu „hivatalos” – annak ellenére, hogy meghívni senkit sem szokás. A hír, hogy megszületett a kisbaba, eljut időben mindenkihez. A szórás napja a gyermek születésének estéjén tartandó; ha a baba este vagy éjjel születik, akkor másnap kell megszórni a házat.
Ilyenkor szó szerint összeszalad a falu népe, a rokonság, a barátok, ki párnából, ki dunyhából szórja a tollat, mások egész kötözött bálát gurgatnak szét. A vendégek gondoskodnak arról, hogy az udvar minden zugába kerüljön toll, vagy manapság már konfetti vagy éppen kupakok. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egyes házaknál nem örülnek az udvarban keletkezett káosznak. De ahogy meghívás sincs, így nem igazán tilthatja meg a gazda, hogy az udvarába a jókívánságokkal és „teli puttonnyal” érkezők felfordulást keltsenek.
Úgy illik, hogy aki volt szórni, az másnap visszamegy segíteni a takarításban. De ez jóformán a háziakra, talán a segítőkész rokonságra, esetleg a szomszédokra marad. A szóráson való részvételt pedig viszonozni kell. Vagyis akinél szórtak, annak majdan illő visszamennie ahhoz, aki nála is volt, sértésnek számít, ha ezt elmulasztja.
A szórás köré hamar kivendégelési szokások is társultak. Kezdetben felvágott, hideg pecsenye, egy kis sütemény került az asztalra a gazda saját borával. Az ünneplők listája is inkább csak a szűkebb baráti, rokonsági körre korlátozódott. A szokás körüli ceremónia mára azonban egyre nagyobb és nagyobb méreteket ölt. A felvágott csak kísérője az estének, bogrács a tűzön, húsok perzselődnek roston, és italból sem csak bor kerül az asztalokra. Sátrat állítanak az udvaron, élő zene szól, és a vigasság hajnalig is eltart.
Ahogy az idő halad előre, a szokás újabb reformokat él meg. A nagyszámú vendégség miatt sokan már nem odahaza tartják meg a kivendégelést, hanem például kultúrházakban. Ha hétköznap születik meg a baba, akkor a szórást hétvégére teszik át, hogy mindenki el tudjon jönni, no meg hogy senki se siessen haza a másnapi munka miatt.
A házaknál gólyát állítanak, a család szemefénye pedig kinagyított fotókon várja a vendégeket, neve nagyban kiírva jelzi, ki is az ünnepelt. Az osztrákoktól vettük át a gólyaállítást és a babaruhák kiaggatását. A színes lufik már csak a dekoráció részei. A gólyának és a kisruháknak addig szokás kint lenni, amíg az anyuka haza nem ér a kisbabával a kórházból.
A határmenti Őrihodoson pedig a szórás egy újabb, helyi hagyományt is teremtett, amely összekapcsolja a községben született gyermekeket. Tizenkét évvel ezelőtt egy kislány születésekor a rokonság Ausztriából egy vaslemezből készült gólyát állított a ház kapujába, jelezve az örömteli eseményt. Amikor a faluban újabb baba született, ez a család felállította a gólyát annál a háznál. Innentől kezdve már mindenki így tett. Tizenkét éve minden újszülött érkezésekor Hodoson ugyanaz a gólya vándorol házról házra.
