Újabb túlélők a romok közt

MTI
2001. 09. 13. 17:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Colin Powell amerikai külügyminiszter megerősítette, hogy a keddi terrorcselekmény-sorozat egyik gyanúsítottja Oszama bin Laden. Közben kiderült: öt tűzoltót élve sikerült kimenteni a New York-i romok alól. Már csaknem feladták a reményt, hogy további túlélőket találhatnak, amikor a romok eltakarítása során a faltörmelékek alól előkerülő egyik terepjárón egy élő tűzoltóra bukkantak. A most megtalált túlélők mindannyian borzalmasan megviseltek, de élnek.

John Ashcroft amerikai igazságügy-miniszter sajtóértekezletén elmondta: a vizsgálat eddigi megállapítása szerint a légi kalózoknak nagyszámú földi segítőjük volt. Maguk a gépeltérítők – közölte Robert Mueller, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója – a négy gépen összesen legalább 18-an voltak: öt-öt azokon a gépeken, amelyek a Világkereskedelmi Központ tornyaiba csapódtak, négy-négy pedig a Pentagonba vágódó, illetve a Pennsylvaniában lezuhant gépen. George Bush amerikai elnök csütörtökön 20 milliárd dollárt kért a kongresszustól a keddi terrorcselekmények sújtotta New York és Washington megsegítésére. George Bush amerikai elnök telefonon közölte Rudolph Giuliani New York-i polgármesterrel, hogy pénteken – helyi idő szerint délután, ami közép-európai idő szerint már késő este lesz – ellátogat New Yorkba, megtekinti a keddi tragédia helyszínét.
Giuliani előzőleg sajtóértekezleten közölte: jelenleg 4763 személy szerepel az eltűntek listáján a Világkereskedelmi Központnál elkövetett tömeges pusztítással összefüggésben

Norman Mineta amerikai közlekedési miniszter csütörtökön elrendelte az Egyesült Államok légterének újramegnyitását a polgári repülés számára washingtoni idő szerint délelőtt 11 órai hatállyal, ami közép-európai idő szerint 17 órát jelent. A CBS 2 amerikai tévécsatorna úgy értesült, hogy helyi idő szerint csütörtökön késő délelőtt bombariadó miatt kiürítették a New York-i La Guardia repülőteret, a város három légikikötőjének egyikét.

Washingtonban letartóztattak egy férfit, aki a mentési munkálatok közepette – hamis telefonos fenyegetéssel – előidézte a Pentagon és környéke ismételt, átmeneti kiürítését. Az amerikai rendőrség az Interpolon keresztül felvilágosítást kért Párizstól egy franciaországi születési algériai származású férfiról, akiről kiderült, hogy Bostonban pilótakurzusokra járt, és sok esetben tett utazásokat Afganisztánban.

A Fox amerikai tévéhálózat azt jelentette, hogy az American Airlines légitársaság (amelynek két gépét térítették el kedden a terroristák) két héttel ezelőtt belső körlevélben különös éberségre intette saját alkalmazottait, mert Olaszországban ellopták a légitársaság egyik gépének teljes személyzetétől az egyenruhákat és a biztonsági azonosító lapokat.




Egy osztrák szakértő szerint a nemzetközi jogot egyértelműen sértené, ha az Egyesült Államok a keddi terrorakciók miatt valamely állam ellen indítana csapást. Manfred Rotter az osztrák közszolgálati televízió híradóműsorában fejtette ki: nemzetközi jogi értelemben nincs háborús helyzet, mert a háborúhoz a nemzetközi jog két alanya szükséges, itt viszont csak egy ilyen van. A tudós úgy vélte, hogy mindezek következtében nem lehet arról sem beszélni, hogy a NATO-szerződés 5. paragrafusának megfelelő támadás érte az Egyesült Államokat. Ausztria és Svájc egyébként mentőegységeket állított össze arra az esetre, ha az Egyesült Államok a kedden összeomlott World Trade Centernél folyó munkálatokhoz segítséget kérne, vagy fogadna el.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) biztos abban, hogy Oszama bin Laden önállóan is képes volt az amerikai városok ellen végrehajtott terrortámadások megszervezésére. A titkosszolgálat illetékesei azt közölték, hogy adataik szerint az Afganisztánban rejtőzködő szayi egy ilyen akció végrehajtásához kell. Emellett az FSZB információi szerint bin Laden jelenleg gyakorlatilag a tálib fegyveres erők vezérkari főnöki tisztét tölti be. Az FSZB megismételte Szergej Ivanov orosz védelmi miniszter közlését, miszerint a világ első számú terroristájának tekintett milliárdos kapcsolatban áll a csecsen szakadárokkal is„. Ennek éles ellentéteként Moszkva kezét” látja a New York-i és washingtoni terrorakciókban Sámil Bászájev csecsen hadúr.
A felkelők vezére szerint Oroszország célja az volt, hogy „megtörje Amerika erejét, megakadályozza a rakétavédelmi rendszer kiépítését és megfossza szuperhatalmi státusától az Egyesült Államokat.” Bászájev úgy látja emellett, hogy a történtekben közrejátszott Izrael közel-keleti politikája is, amely ország szerinte „túl sokba kerül Amerikának.”

A szabad nemzetek összefogását sürgette José María Aznar spanyol kormányfő az amerikai nagyvárosokat ért terrortámadások nyomán. I. János Károly királlyal való konzultációját követően kijelentette: „Minden szabad nemzetnek össze kell fognia ahhoz, hogy lehetetlenné váljék a büntetlenség.” Federico Trillo védelmi miniszter szerint a spanyol kormány feltétel nélkül támogatja Washington válaszadási tervét, és szükség esetén a Bush-kormány rendelkezésére bocsátja az ország délnyugati részén – Rotában és Morón de la Fronterában – található két NATO-támaszpontot. Trillo ugyanakkor hangsúlyozta, hogy kívánatos, hogy ez a válasz „törvényes, jól informált, közölt és arányos” legyen.

Csehország készen áll arra, hogy minden segítséget – beleértve a katonai segítséget is – megadjon az Egyesült Államoknak, s ezzel teljesítse a NATO-tagságból eredő kötelezettségeit. Ezt két miniszterelnök-helyettes jelentette be Prágában a kormány rendkívüli ülése után. Vladimir Spidla és Pavel Rychetsky hangsúlyozta: a kormány és a többi cseh alkotmányos tényező is felkészült azon feladatok teljesítésére, amelyek a washingtoni szerződés 5. cikke szerint hárulnak rájuk. A kormány továbbá úgy döntött, hogy csatlakozik az Európai Unió döntéséhez, és péntekre gyásznapot rendelt el Csehországban. Ezen a napon megemlékezések, istentiszteletek lesznek az áldozatokért és félárbocra eresztik az állami zászlókat.

A belga kormányhoz közel álló liberális Le Soir azt az elterjedt európai aggodalmat szólaltatta meg vezércikkében, hogy az amerikai kormányzat olyan látványosnak szánt katonai megtorló lépésekkel reagál a nagyvárosai elleni terrorista támadássorozatra, amivel csak rontja a viszonyt a muzulmán világgal. A lap valószínűnek tartja, hogy a megsebzett és megalázott amerikai nép bosszút követel, ráadásul George Bush elnök „amúgy is konzervatív-macho képet igyekszik sugározni magáról”.

Giulio Andreotti volt kereszténydemokrata miniszterelnök, akinek hetvenes-nyolcvanas évekbeli külpolitikáját palesztinbarátnak minősítették, a Corriere della Serának adott interjúban nem ért egyet azzal, hogy a tengerentúli terrorakciókat „háborús cselekménynek” nevezzék. Türelem, idő kell ahhoz, hogy felderítsék, ki volt valóban a merényletek szervezője. Lehet, hogy Oszama bin Laden áll a háttérben, de ha bizonyíték nélkül nevezik meg őt legfőbb felelősnek, előfordulhat, hogy puszta feltételezés alapján indul be egy láncreakció, anélkül, hogy a valódi célpontokat találat érné – mondta az idős politikus. Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter az olasz La Stampának adott interjújában úgy véli, rövid távon az amerikaiaknak kell megtorló csapást mérni, mert ez amerikai ügy. Az európaiaknak az utána következő szakaszban lenne szerepük, amikor a további cselekmények megelőzésének összehangolt rendszerét kell majd kiépíteni – mondta Kissinger.




A Matáv Rt. az Amerikai Egyesült Államokban kialakult helyzetre való tekintettel 50 százalékos kedvezményt ad az előfizetői állomásokról kezdeményezett, az USA-ba irányuló hívások percdíjára szeptember 14-én nulla órától szeptember 23-án éjfélig – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.