Amerikai \„igénylések\” a szövetségesektől

Az Egyesült Államok általános, mind a tizennyolc szövetségesére vonatkozó igénylistában sorolta fel, milyen segítséget vár a merényletekre való válaszadásban. Lényegében logisztikai támogatásról van szó és a katonai erőket néhány szövetségestől közvetlen, kétoldalú alapon veszi igénybe Washington.

MTI
2001. 10. 04. 9:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A belga sajtó értesülései szerint a szűkebb kabinet ülése után Belgium már szerdán este pozitívan válaszolt az amerikai kérésre. Eszerint Belgium három hadihajót a Földközi-tenger keleti medencéjébe küld, az AWACS elektronikus felderítő rendszer repülőgépein is szolgál több száz belga katona. Az amerikai kérésben szerepel a NATO tizenhét AWACS-gépe, fontos olajvezetékek, kikötők és repülőterek használata, a nemzeti légterek igénybevétele, illetve Európában levő amerikai támaszpontok biztosítása. André Flahaut belga védelmi miniszter egy flamand televíziónak nyilatkozva kijelentette, hogy „a visszavágásra bizony sor fog kerülni. Jól célzott lesz és nem csak katonai jellegű”.

Az amerikai The Wall Street Journal Europe diplomáciai értesülései szerint Washington négy koncentrikus körben építi fel a terrorizmus elleni koalícióit. A legbelső körben az a legfeljebb négy ország szerepel, amelyek légierővel és csapatokkal is részt vesznek a hadműveletben: Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Ausztrália. Anglia már az ománi partok közelébe küldött huszonhat hadihajót és húszezer katonát. Franciaország a jelek szerint egy fregattot és egy üzemanyag-szállító hajót küld a térségbe. A német kormány katonai segítséget is felajánlott, de az amerikai kormány a hírek szerint szeretné mellőzni őket a hangos háborúellenes mozgalom és a várható parlamenti vita miatt.

A második körben hét-nyolc olyan ország van, amelyek létfontosságú hírszerző és logisztikai támogatást nyújthatnak, köztük Pakisztán, Oroszország, Üzbegisztán, Spanyolország és Törökország. A harmadik körbe többnyire muzulmán országok kerülnek, amelyek a szükséges politikai támogatást adják, mint például Szaud-Arábia, Egyiptom, Marokkó és Szíria. Végül a legkülső körben Izrael, India és Irán áll azzal a fő feladattal, hogy ne okozzanak gondot a harmadik körben levőknek. Az amerikai katonai tervezők a Jugoszlávia elleni légicsapások tapasztalatán okulva, amikor minden célponthoz az ellenző országok sorát kellett meggyőzni, ezúttal sokkal szabadabb kézzel kívánják irányítani a hadműveletet, ezért számítanak csak néhány kiválasztott országra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.