Le Pen, a vasegészségű

Jean-Marie Le Pen, akinek bejutása az elnökválasztás második fordulójába valóságos politikai földrengést okozott Franciaországban és megdöbbenést keltett világszerte, 46 éves politikai pályafutásának csúcsára jutott fel ezzel.

MTI
2002. 04. 22. 16:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Nemzeti Front ma 73 éves alapítója negyedszer indult az elnökválasztáson és ezúttal a közbiztonság hiánya és a bevándorlás fékezése szolgáltatott számára olyan témát, amellyel sikert tudott elérni. Miután előzőleg „összeesküvésnek” tulajdonította, hogy csak az utolsó pillanatban sikerült összegyűjtenie a jelöltséghez szükséges 500, választott tisztségviselőtől származó aláírást, a kampány utolsó napjaiban azt hirdette, hogy csak ő lesz képes vereséget mérni Jospin miniszterelnökre az első fordulóban.

A bretagne-i származású, vasegészségű Le Pen 1928. június 20-án született Trinité-sur-mer helységben. Szereti emlegetni, hogy földes padlójú házban nőtt fel. 14 éves korában elvesztette apját és édesanyja nevelte, mint mondja, „Isten és az ország szeretetében”. Párizsban érettségizett, majd jogi tanulmányokat végzett. Vonzotta a hadsereg: 1953-ban Indokínában harcolt, 1957-ben pedig részt vett „Algír pacifikálásában”.

Hamar politikai sikereket ér el szónoki képességeivel. 1956-ban képviselővé választják, majd 1958-ban újra választják és ekkor a függetlenek csoportjához csatlakozik. Erre hivatkozva állítja, hogy ma is „a középjobb embere”. 1960-ban nősül, felesége Pierrette Lalanne, akitől három lánya születik.

1962-ben vereséget szenved a nemzetgyűlési választásokon és csak húsz év múlva kerül vissza a törvényhozásba. 1972-ben hozza létre a Nemzeti Frontot „a nemzeti jobboldali erőinek összefogására”. 1974-ben indul az elnökválasztásokon, de a voksoknak csak 0,74 százalékát nyeri el. 1981-ben még a jelöltséghez szükséges ajánlásokat sem tudja összegyűjteni.

A Nemzeti Front 1983-ban éri el első jelentős sikerét Dreux városában, majd 1986-ban Le Pent képviselővé, 1988-ban az Európai Parlament tagjává választják. 1988. óta a szélsőjobboldal vezetője minden elnökválasztáson indul. 1998-ban pártját megrendíti helyettesének, Bruno Mégretnek a kiválása. Az 1999-es európai választásokon a Nemzeti Front eredménye 5,69 százalékra csökken.

Le Pen hosszú politikai pályafutása során tudatosan él a provokatív kijelentések eszközével. Kijelentette többek között, hogy hisz „a fajok egyenlőtlenségében”, lepráshoz hasonlítja az AIDS-beteget, a hitleri gázkamrákat „a történelem részletkérdésének” minősíti és példátlan botrányt vált ki, amikor antiszemita éllel gyárt szóviccet egy miniszter nevére (Durafour – crématoire – a politikus nevében ugyanis szerepel a kemence szó, ezt párosítja a krematóriummal). E kijelentések miatt számos per indult ellene.

A választási kampányban mérsékeltebb hangnemet ütött meg, bár továbbra is hevesen támadja a „politikai elitet” – de újabban tartózkodik a botrányos megfogalmazásoktól. Le Pen elnökjelölti programjának gazdasági pontjait az EU alapvető intézményeinek vitatása és a demagógia jellemzi.

Nemzetközi kapcsolatok:
Európai Unió: Le Pen az Európai Bizottság megszüntetését követeli, elíteli a maastrichti, a schengeni és a amszterdami szerződéseket, amelyet meghatározzák az unió mai működését.
Meg akarja tartani a francia frankot, amely elképzelése szerint párhuzamosan létezne a „közös pénzzel”.
A kamatlábak ellenőrzését célul kitűzve programja szerint meg kívánja őrizni Franciaország „pénzügyi és költségvetési szuverenitását”.
A protekcionizmus híveként vissza akarja állítani a kereskedelmi határokat.
Az adózás terén öt évre felfüggesztené a személyi jövedelemadót és a be nem épített ingatlanokra kivetett adót. Megszüntetné az egyenesági örökösödési adót is. Ezenkívül az állami kiadások és a közintézmények kiadásainak csökkentését hirdeti.
Az üzleti életben eltörölné a 35 órás munkahétről szóló törvényt és felemelné a legalacsonyabb béreket.
A szociális szférában a családi segélyeket csak a francia állampolgároknak biztosítaná és a „francia szülőknek” szülői oktatási jövedelmet biztosítana.
A nyugdíjak tekintetében országos és egységes rendszert hozna létre a jelenlegi magán- és állami nyugdíjalapokból. Ezeket takarékossági kiegészítő nyugdíjalapokkal párosítanák.
A mezőgazdaságban programja „nemzeti előnyt” hirdet a mezőgazdasági termékek számára és moratóriumot vezetne be a mezőgazdasági adósságokra„ – foglalja össze a Le Pen gazdasági jelszavait az AFP.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.