Az EU növelné a védzáradékok idejét

Az EU-tagországok körében támogatásra talált az az elképzelés, amely szerint az Európai Bizottság által javasolt kettő helyett három évre növelnék a csatlakozási szerződésbe iktatandó védzáradékok időtartamát - közölték a brüsszeli csúcsértekezleten.

MTI
2002. 10. 25. 14:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tájékoztatás szerint a javaslatot „az egyik tagállam” vetette fel, a többiek pedig támogatták. A szóban forgó országot nem nevezték meg, de kiszivárgott értesülések szerint Hollandia kezdeményezte a változtatást. A bizottság idei bővítési stratégiai jelentésében kezdeményezte, hogy az unió a most megkötendő csatlakozási szerződésbe a szokásos általános gazdasági záradék mellé két különleges védzáradékot is vegyen fel.

Az egyik a belső piacot, a másik a bel- és igazságügyi együttműködést érinti. A javaslat szerint ezek legfeljebb két évig lennének érvényben, s valamelyik tagország indokkal ellátott kérése vagy a brüsszeli bizottság kezdeményezése alapján lehetne alkalmazni őket.

Az elnökségi záró következtetések tervezetéhez képest további módosítás, hogy a szöveg végleges változatában már szerepel a 2007-es időpont Bulgária és Románia csatlakozásának lehetséges dátumaként. A tervezetben még csak arról volt szó, hogy a miniszterek tanácsának és a brüsszeli bizottságnak a decemberben esedékes koppenhágai csúcsig elő kell készítenie a két ország csatlakozási menetrendjének pontosításához szükséges döntéseket.

A tizenötök mindamellett még a végleges változatban is csak arra tesznek ígéretet, támogatni fogják e két országnak a 2007-es csatlakozás elérésére irányuló erőfeszítéseit. E megfogalmazás megfelel a bizottság által eredetileg javasolt formulának.

További változás, hogy a végleges változat Törökországgal szemben is valamivel „szívélyesebb” megfogalmazást használ: „üdvözölni” fogja azokat a fontos erőfeszítéseket, amelyeket Ankara az EU-tagság politikai feltételeinek teljesítése érdekében tett. A dokumentum tervezete még csupán rögzíti ezeknek az erőfeszítéseknek a tényét. Ezzel együtt a tizenötök továbbra sem tették meg a Törökország számára legfontosabb lépést: nem jelölték ki a csatlakozási tárgyalások megkezdésének időpontját.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.