A Párizsban nyilvánosságra hozott állásfoglalás aláírói úgy ítélik, hogy a Sarkozy- tervezet az állam tekintélyelvű fellépése előtt nyit kaput, eszközéül szolgálhat mindazok elnyomásának, akiknek szegénység jutott osztályrészül. A törvényjavaslat szigorító intézkedéseket helyez kilátásba a többi között az utcai kéregetők, a közterületen engedély nélkül táborozók (azaz főként cigányok) ellen, tiltani kívánja a közintézmények csarnokaiban (pld. pályaudvarokon) való csoportosulásokat, a korábbiaknál súlyosabb feltételekhez köti a fegyverviselést, újabb típusú kihágásokat rögzít a prostituáltak esetében. „A kormány úgy döntött, hogy háborút kezd a szegények ellen” – áll a közleményben.
A felhívás közzétételét a bírói testületek szakszervezete (SM), az Emberi Jogok Ligája (LDH) és a franciaországi ügyvédek szövetsége (SAF) kezdeményezte. A dokumentumhoz csatlakozott a francia Szocialista Párt (PS), a kommunista párt (PCF), a Zöldek és a szélsőbaloldali Kommunista Forradalmi Liga (LCR), valamint a legnépesebb szakszervezeti szövetség, a CGT, a MRAP rasszizmusellenes civil szervezet, a globalizációellenes Attac, a parasztszövetség és számos diákszervezet.
A kiáltvány szerzői határozottan leszögezik, hogy bár a kormány minden hatalmi eszközzel rendelkezik, arra nem szól a jogosítványa, hogy egyenlőtlenséget teremtsen és önkényesen megváltoztassa a köztársaság működési szabályait. Az aláírók nyilvános tiltakozásra hívják fel az állampolgárokat és választott képviselőiket. A belügyminiszter előterjesztését szerdán vitatja meg a kormány.
Francia tiltakozás cigányügyben
Közös tiltakozó közleményben utasította el több mint harminc francia jogi szakmai szervezet, baloldali civil társulat és párt Nicolas Sarkozy belügyminiszter új belbiztonsági törvénytervezetét, amely nézetük szerint hadjáratot indít a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, többek közt cigányok ellen.
2002. 10. 21. 13:59
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!