Az elemi erejű szélrohamban egy gyökerestül kicsavart, fél méter átmérőjű fatörzs rázuhant egy gépkocsira a Párizstól észak felé vezető 1-es számú országos főútvonalon. A sofőr a helyszínen meghalt, az autó három utasa súlyos sérülést szenvedett. A túlélőket a tűzoltók szabadították ki az összenyomódott roncsból.
A La Manche-csatornán már délelőtt felfüggesztették a komphajó-közlekedést, miután egy Doverből érkezett átkelőhajó a szélviharban nem tudott kikötni a francia Calais-nál és kénytelen volt visszafordulni. Bezárt a boulogne-sur-mer-i és a dunkerque-i kikötő is.
A Csatornaalagútban nem okozott fennakadást az ítéletidő, de az odavezető vasútvonalakon több helyütt állították le a szerelvényeket, míg eltakarították a sínekre zuhant fákat. A tűzoltókat is többnyire a vihartól kitépett fák eltávolításáért riasztották. A legjelentősebb anyagi kár Valenciennes pályaudvarán történt: egy energikus széllökés ledöntötte a főcsarnok dísztornyát.
Az útbiztonsági szolgálat a part menti A16-os autópályáról elővigyázatossági okokból kitiltotta a nagyméretű teherautókat és a lakókocsikat. A francia fővárost estig nem érte el a vihar tombolása, a meteorológiai intézet előrejelzései miatt azonban vasárnap reggeltől zárva maradtak a párizsi közparkok, a Bois de Boulogne és a vincennes-i liget. Óvatosságból látogatási szünetet rendeltek el a versailles-i palotában és a kastélykertben is.
Legalább nyolc halottja van a Nagy-Britanniát és az Északi-tenger európai partvidékét sújtó erős szélviharnak. A brit meteorológiai szolgálat vasárnap arról számolt be, hogy Anglia és Wales partjait óránként 130, sőt a Wales déli részén lévő Mumblest óránként 154 kilométer sebességű szélvihar érte el.
Nagy-Britanniában hat személyt – köztük három gyermeket – a kidőlt fák öltek meg. Anglia középső részén egy gépkocsira zuhant egy fa, egy benne utazó tizennégy éves lány életét vesztette, anyja és testvére súlyosan megsebesült. Súlyosan megrongálódott a legújabb brit hadihajó is, amikor Anglia déli részén a viharos tengeren összeütközött egy utasszállító hajóval. Személyi sérülés nem történt, de a haditengerészet közlése szerint súlyos károk keletkeztek a fregatt szerkezetében.
A vihar megrongálta az elektromos hálózatot, emiatt ezrek maradtak áram nélkül. Megbénult a közúti, a vasúti és sokfelé a helyi városi közlekedés is. Belgiumban is óránként 130 kilométeres sebességet ért el a szélvihar, itt azonban az eddigi hírek szerint nem voltak súlyos személyi sérülések. Fákat döntött ki, utakat és vasútvonalakat rongált meg a vihar, a kormány felszólította az embereket, ne mozduljanak ki lakásaiból. Antwerpenben beomlott a tízezer nézőt befogadó Sports Palace tetőszerkezetének egy része.
Hollandiába is tombolt a vihar. Az amszterdami Schiphol repülőterén a négy kifutópálya közül hármat le kellett zárni, több járatot töröltek, mások több órás késéssel érkeznek vagy indulnak. Németországban két ember – köztük egy holland állampolgár – halálát okozta vasárnap az ítéletidő. Düsseldorfban egy kidőlt fa maga alá temetett egy mikrobuszt, amelyben egy holland család utazott, az anya belehalt sérüléseibe. Schleswig-Holstein tartományban pedig egy férfit sújtott halálra a villám.
Ítéletidő tombol Nyugat-Európában
Óránként 120-140 kilométeres sebességű szélvihar dühöngött vasárnap Franciaország északi vidékein, néhány helyen megzavarta a közúti forgalmat és lebénította a hajóközlekedést a La Manche-csatornán. Egy ember életét vesztette, hárman megsérültek. Legalább nyolc halottja van a szélvésznek Nagy-Britanniában is.
2002. 10. 27. 18:04
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!