Nizzai szerződés – kérdések és válaszok EU jövőjéről

Mi az a nizzai szerződés? Előfeltétele a bővítésnek? Mi történik, ha az írek ismét nemet mondanak? Volt már arra példa, hogy uniós alapszerződést népszavazáson utasítottak el? Többek között ezekre a gyakran felmerülő kérdésekre ad választ az alábbi összeállítás.

A nizzai szerződésről szombaton tartandó második írországi népszavazás fordulópont lehet az EU-bővítés folyamatában. A szigetországban a szerződés támogatói és ellenfelei egyaránt roppant elszántak. A kiélezett helyzet és a nagyfokú bizonytalanság miatt nemcsak a kampányban, hanem az unió jövőjéről folytatott vitákban is újra előtérbe kerülnek a szerződéssel kapcsolatos alapvető kérdések.

Mi a nizzai szerződés?

Az EU alapító szerződésének módosítása és kiegészítése. A legutóbbi hasonló jogi instrumentummal, az 1997-es amszterdami szerződéssel együtt az úgynevezett módosító szerződések csoportjába tartozik. Ezek nem váltják fel és nem helyezik hatályon kívül, csak kiegészítik, illetve bizonyos pontokon „felülírják” az alapszerződést, tehát vele együtt érvényesek és értelmezendők. Ebbe a kategóriába tartoznak egyébként a csatlakozási szerződések is.

Miért volt rá szükség?

Az amszterdami szerződést részben már a közelgő bővítésre való tekintettel kötötték meg a tagállamok, bizonyos alapvető intézményi kérdésekről azonban nem tudtak megállapodni. Ilyen volt mindenekelőtt az Európai Bizottság majdani létszáma és összetétele, a miniszteri tanácsban alkalmazott szavazati súlyok újraosztása, valamint a minősített szavazattöbbséggel eldöntendő ügyek körének kibővítése. A nizzai szerződés elsősorban e hiányosságok pótlására, az Amszterdamban félbehagyott munka befejezésére és ezzel a bővítés intézményi feltételeinek a megteremtésére volt hivatott.

Mit tartalmaz?

Legfontosabb rendelkezései azokat a reformokat rögzítik, amelyek ahhoz szükségesek, hogy az unió egy akár 12 országra kiterjedő bővítés után is működőképes maradjon. Ennek megfelelően az újonnan csatlakozó országokra nézve is tisztázzák az Amszterdamban függőben hagyott kérdéseket. A szorosabb értelemben vett intézményi ügyeken kívül a szerződés tartalmaz még néhány fontos, de az unió működését alapvetően nem befolyásoló kiegészítő rendelkezést a közös védelmi és biztonságpolitikával, az úgynevezett megerősített együttműködéssel, valamint a demokratikus normák tiszteletben tartásával kapcsolatban.

Hol tart a ratifikációs folyamat?

A szerződést mind a 15 tagállamnak ratifikálnia kell ahhoz, hogy hatályba léphessen. Ehhez 14 országban csak parlamenti megerősítésre volt szükség, s ez már mindenütt meg is történt. Írország volt az egyetlen, ahol az alkotmányos rendelkezések népszavazást írtak elő. A szombati referendum így egyszer s mindenkorra eldönti a szerződés sorsát.

Hatályba lépése előfeltétele a bővítésnek?

Szigorúan jogi értelemben nem. Az amszterdami szerződéshez csatolt egyik jegyzőkönyv szerint legalább egy évvel azelőtt, hogy a tagállamok száma meghaladná a húszat, kormányközi konferenciát kell összehívni, amelyen meg kell kezdeni az uniós intézmények összetételére és működésére vonatkozó szerződéses rendelkezések teljes felülvizsgálatát. Ez megtörtént. A konferenciát 2000-ben megtartották, a felülvizsgálat megkezdődött, ennek eredménye lett a nizzai szerződés. Jogi vitakérdés lehet, hogy az amszterdami jegyzőkönyv rendelkezésébe az eredmény hatályba lépésének követelménye is beleértendő-e. A szöveg mindenesetre ezt nem mondja ki, egyébként pedig legfeljebb öt új tagország csatlakozására minden további nélkül lehetőséget ad. Más kérdés, hogy ez most már gyakorlatilag aligha volna kivitelezhető, és uniós illetékesek is kezdettől fogva hangsúlyozták, hogy feltételen az adott esetben elsősorban politikai feltételt kell érteni.

Mi történik, ha az írek másodszor is nemet mondanak?

Ez az a kérdés, amelyre mindeddig egyetlen uniós vezető sem tudott vagy akart érdemben válaszolni. A nizzai szerződésnek az intézményekre vonatkozó részeit elvileg két mozdulattal át lehetne emelni a csatlakozási szerződésbe, de Günter Verheugen bővítési biztos többször leszögezte, hogy ezt politikailag vállalhatatlannak tartja (ami persze önmagában még nem volna leküzdhetetlen akadály). További lehetőség, hogy a tagjelöltekkel – ha kell, akár külön-külön – újratárgyalják a vonatkozó rendelkezéseket. Ez viszont a legjobb esetben is több hónapos késést idézhet elő a csatlakozási folyamatban, és még jó néhány, előre nem látható bonyodalmat okozhat. A legborúlátóbb forgatókönyvek szerint „az egyik halasztás szüli a másikat” mintára működő dominóeffektus következhet be, amely akár évekkel késleltetheti a bővítést.

Ha szombaton az „igen” szavazatok győznek, intézményi oldalon minden rendben?

Lényegében igen, de azért maradnak még rendezendő kérdések. A szerződés intézményi rendelkezései csak 2005-től lépnének hatályba, így tisztázni kell, hogy ha a bővítésre a most érvényesnek tekintett menetrend szerint, tehát 2004-ben kerül sor, milyen megoldásokat alkalmazzanak az átmeneti időszakban. Emellett Nizzában mind a 12 tárgyaló tagjelöltnek kiosztották a szavazati súlyokat és az uniós intézményekben nekik járó helyeket. Azóta viszont kiderült, hogy 2004-ben legfeljebb 10 országgal bővülhet az unió, ezért Bulgária és Románia csatlakozásáig e területeken is átmeneti megoldásokat kell találni.

Volt már példa arra, hogy uniós alapszerződést népszavazáson utasítottak el?

Igen. Dánia 1992 júniusában (hajszálvékony többséggel) nemet mondott az Európai Unió létrehozásáról néhány hónappal korábban aláírt maastrichti szerződésre. Ezt követően azonban a dán kormány és parlament bizonyos területeken úgynevezett kimaradási jogot kért a többi tagállamtól, s miután ezeket megkapta, az 1993-ban tartott második népszavazáson már a szerződés támogatói kerültek többségbe.

Az ír kormány nem próbálkozhatott volna ilyesmivel?

Próbálkozott, de az eredmény legalábbis felemás. Az első népszavazás után készült felmérések szerint az elutasításban nagy szerepet játszott a hagyományos ír semlegesség féltése. A szerződés ugyanis a közös védelmi és biztonságpolitikával foglalkozó rendelkezéseket is tartalmaz. Dublin ezért a júniusi sevillai csúcson külön nyilatkozatban erősítette meg, hogy a továbbiakban is ragaszkodni fog a katonai semlegesség politikájához, mindazzal együtt, ami ebből következik. Uniós partnerei ezt a maguk részéről ugyancsak külön nyilatkozatban igazolták vissza. A probléma csak az – és Írországban a szerződés ellenfelei is ezzel érvelnek -, hogy e nyilatkozatoknak nincs kötelező jogi érvénye. Egyedül a szerződésnek van, amelyen viszont egy betűt sem változtattak.