A mostani két csomagbombát még a postán szűrték ki csütörtök reggel. Az egyik csomag a Muttahida Madzslisz-i-Amal (MMA) tartományi tisztviselője, Haszan Turabi címére szólt. A radikális muzulmán szervezetek hatpárti szövetségét alkotó MMA példátlanul sikeresen szerepelt és 45 mandátumhoz jutott a múlt csütörtöki parlamenti választásokon. A másik pokolgépes csomagot egy rendőrtisztnek címezték. Az ügyben nyomozó rendőrségi tisztségviselő azt közölte, hogy a rendőrség számára egyáltalán nem hihető az MMA érintettsége. A szerdán érkezett valamennyi robbanó csomagon ugyanis az volt feltüntetve, hogy „az MMA ajándéka”.
Turabi a pártszövetségen belül a lakosság húsz százalékát kitevő síiták szervezetének, a Terek-i-Dzsafrija Pakisztánnak a vezetője. A muszlim vezető szerint mindennek célja az, hogy büntessék szervezetét, mert képes volt egységbe tömöríteni a síitákat és a szunnitákat a pártszövetségben. „Azok az elemek, amelyek ellenzik jelenlétünket az MMA-ban, most újabb feszültséget akarnak kelteni a muzulmán felekezeti ágak között” – vélekedett Turabi.
A szerdai nyolc csomagbombával, amelyek közül ötöt sikerült időben hatástalanítani, a karacsi biztonsági szolgálatot vették célba. A három pokolgép két rendőrségi irodában, valamint egy kormányzati épületben robbant egy órán belül a 14 milliós pakisztáni nagyvárosban.
Újabb csomagbombákat találtak Karacsiban
A karacsi rendőrség csütörtökön újabb két csomagbombát talált és ártalmatlanított a pakisztáni nagyváros postáján. Szerdán nyolc postai csomagba rejtett pokolgépből három fel is robbant a pakisztáni rendőrség irodáiban, kilenc rendőrt megsebesítve.
2002. 10. 17. 11:34
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!