A touloni hadikikötő illetékeseinek közlése szerint a PEAN 02 kódjelzésű tengerészeti manőverek egyik célja a francia, az olasz és az amerikai flotta együttműködésének összehangolása. A most folyó gyakorlat során légi, felszíni és víz alatti támadás fenyegetésének elhárítását szimulálják.
A hadgyakorlat közvetlen célkitűzését természetesen nem hozták nyilvánosságra. Emlékezetes viszont, hogy Michele Alliot-Marie, a francia védelmi tárca vezetője már szeptember közepén jelezte: ha a világszervezet erre felhatalmazást ad, országa hajlandó rendelkezésre bocsátani katonai pontenciálját egy Irak-ellenes hadművelethez. Ugyanekkor közölte a miniszter asszony azt is, hogy a Charles-de-Gaulle, amely a nyár elején tért haza az afganisztáni háborúban vállalt missziójáról, bármely percben kész visszatérni a Perzsa-öbölbe, ha a szóban forgó intervencióban szükség lenne részvételére.
Az iraki válság kiélezett légkörében kezdett hadgyakorlatban a francia flotta a Charles-de-Gaulle zászlóshajó mellett fél tucat további hadihajót is felvonultat. A tengerészeti főpróbán szerepet kapott a Meuse üzemanyag-utánpótló tartályhajó, a Cassard légvédelmi fregatt, a Torville tengeralattjáró-elhárító, valamint a Courbet és Aconit hadihajók. A Charles-de-Gaulle fedélzetén lévő Super-Étendard-ok, Hawkeye felderítőgépek és Dauphin helikopterek szintén rész vesznek a manőverekben.
A Charles-de-Gaulle is gyakorlatozik
Európa egyetlen nukleáris meghajtású felszíni hadihajója, a francia Charles-de-Gaulle repülőgép-hordozó az Améthyste atom-tengeralattjáró kíséretében kedden bekapcsolódott a Földközi-tengeren november 22-ig tartó nemzetközi haditengerészeti gyakorlatba.
2002. 11. 12. 18:24
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!