A két leköszönt tag, Luigi Zanda és Carmine Donzelli közel áll a legnagyobb baloldali ellenzéki párthoz, a Baloldali Demokratákhoz (DS) és a vele szövetséges Margherita ellenzéki centrista pártszövetséghez. Szerdán levélben nyújtották be lemondásukat a szenátus és a képviselőház elnökeinek, Marcello Perának és Pier Ferdinando Casininek. Ez utóbbiak nevezték ki ugyanis annak idején a közszolgálati televíziót irányító testületet.
Zanda és Donzelli azzal indokolta lépését, hogy szerintük képtelenség hatékonyan együtt dolgozni Antonio Baldassaréval, a RAI elnökével, akárcsak Agostino Saccá vezérigazgatóval. Szerintük e két vezető híján van mindenfajta vállalati önállóságnak, az intézmény túlságosan nagy mértékben függ a pártpolitikai erőviszonyoktól, ezért nincs tere sem a piacorientált üzleti és műsorpolitikai stratégiának, sem pedig a valódi, jó értelemben vett pluralizmusnak.
A két személy lemondása kapcsán az olasz sajtó csütörtökön emlékeztetett: az ellentétek hátterében áll az is, hogy az igazgató tanács nem védte meg a két rendkívül népszerű műsorvezetőt, a nyolcvanas éveiben járó Enzo Biagit és Michele Santorót. Silvio Berlusconi áprilisban bulgáriai látogatásán követelte, hogy távolítsák el a közszolgálati televízióból ezt a két – szerinte a baloldal javára és a jobbközép kormánykoalíció rovására elfogult – személyt. A Corriere della Sera szerint a RAI vezető testületének nem kellett volna automatikusan engedelmeskednie a Biagi és Santoro kiközösítésére vonatkozó miniszterelnöki felhívásnak.
A RAI tehát ismét a belpolitikai csaták terepe lett. Silvio Berlusconi médiamágnás, aki három országos televíziós csatornával rendelkezik, tavaly májusban nyerte meg a választásokat, s ez önmagában is kényes helyzetet teremt a televíziózás terén. Kétségtelen, hogy a közszolgálati intézményt a pártok felosztották egymás között, ezt tükrözi a februárban létrehozott igazgató tanács eddigi összetétele is: Baldassare elnökkel együtt összesen három ember képviseli a kormánykoalíció pártjait a balközép két küldöttével szemben. Más kérdés, hogy ez a felosztás szüntelen politikai kötélhúzásnak is a forrása, ennek pedig sokak szerint a műsorpolitika színvonala és objektivitása látja kárát.
A RAI igazgatótanácsa addig működőképes, amíg legalább hárman vannak benne. Csakhogy a testület kereszténydemokrata tagja is jelezte: ő is megírta felmondó levelét. A parlament házainak elnökei ezért csütörtökön összeültek, hogy sürgős megoldást találjanak a válságos helyzetre.
Olasz médiahelyzet: baloldali tiltakozás
Olaszországban csütörtökön fellángolt a pártpolitikai háborúskodás, miután az olasz állami televízió (RAI) igazgató tanácsának két baloldali tagja benyújtotta lemondását, tiltakozva az intézmény "politikai függősége" ellen.
2002. 11. 21. 13:40
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!