Az utóbbi alapján is – pontosabban a szeptember végi 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta szerint – jelenleg 7 és negyed millió városlakó kínainak nincs munkája – írja az AP hírügynökség.
Állás nélkülinek viszont további 6 millió városi embert nyilvánítottak, ők azok, akik nem teljesen munka nélküliek, mert még (volt) munkaadójuk folyósít számukra némi pénzt, vagy végkielégítésük ügye még nem rendeződött.
A munkaügyi miniszter szerint a kormány az országos tervek megállapításakor 4,5 százalékos munkanélküliségi rátát határozott meg, de az AP hírügynökség szerint egyelőre nem tudni, mit is fed ez, mivel a kormányzat „rutin jelleggel” mindenre statisztikai célszámokat ad meg.
A világgazdaság lassulása Kínát kevésbé érintette. Az alacsony bérek és a viszonylagos stabilitás vonzza a külföldi befektetőket. A kormány állami pénzekkel próbálja élénkíteni a belső keresletet.
Ezzel együtt a szakminiszter úgy látja, hogy – mivel a domináns állami szektorban egyre több csődre lehet számítani a gazdaságmodernizálás folyamatában – a munkanélküliek aránya növekedni fog. A vidéki lakosság folyamatosan áramlik a városokba, ahol általában alacsony bérű munkahelyeken kereshet megélhetést. Ennek a munkaerőnek a száma 80-100 millió fő között van
Több mint hétmillió munkanélküli Kínában
Kína munkaügyi minisztere szerint az ország városaiban mintegy 7 százalékos lehet a munkanélküliség, jóllehet a jelenlegi számítási rendszer szerint hivatalosan 4 százalék az arány.
2002. 11. 11. 13:00
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!