„Meggyőződésünk, hogy Törökországnak helye van Európában, de az országnak az Európai Unióhoz való csatlakozását előkészítő tárgyalásokról Ankara tettei alapján fognak dönteni” – idézte a miniszter véleményét a Parisien napilap hétfői száma.
Villepin emlékeztetett, hogy az e héten csütörtökön és pénteken Koppenhágában sorra kerülő uniós csúcsértekezleten Franciaország és Németország közösen azt fogja javasolni a török kormány képviselőinek, hogy – amennyiben Törökország teljesíti a csatlakozáshoz megkívánt feltételeket – 2005 közepén kezdjék meg a csatlakozási tárgyalásokat.
Eközben Valéry Giscard d´Estaing volt francia államfő, jelenleg az EU intézményi reformján dolgozó konvent elnöke is enyhített korábbi álláspontja szigorán egy másik, ugyancsak hétfőn, a konzervatív Le Figaro napilapban megjelent interjúban, azt taglalva, hogy ő nem ellenzi végérvényesen Törökország belépését, csupán úgy véli, hogy előbb a tíz jelenleg a felvétel előtt álló tagjelölt, utána pedig majd Románia és Bulgária belépését követően integrálódjanak az új tagok, szilárduljon meg „az európai Európa”, s a későbbiekben lehet töprengeni Törökország esetleges csatlakozásán – idézte az AFP.
Francia támogatás a török EU-tagsághoz
Törökországnak most módjában áll megmutatni, hogy van út a muzulmán kultúra és a demokrácia, a muzulmán kultúra és a modern világ között, s ez hallatlanul fontos az egész világ egyensúlya számára - jelentette ki Dominique Villepin francia külügyminiszter egy hétfőn megjelent interjúban.
2002. 12. 09. 6:54
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!