A miniszter szerint „ez azt jelentené, hogy mi is olyan státust kaphatnánk, amilyet ma Románia vagy Bulgária lakosai élveznek. Magyarország igen egyértelműen támogatja ezt az elképzelésünket. Egy sor ország diplomáciai képviselői (Magyarországot, Romániát, Bulgáriát és Romániát is beleértve) ígéretet tettek: segíteni fognak, hogy felkerülhessünk a kedvezményezett országok listájára, hisz ez az említett országoknak is érdekük, tekintettel arra, hogy ez nagymértékben könnyítene az említett országok belpolitikai helyzetén is. Kétségtelen számomra, hogy Magyarország nem szívesen vezeti be a vízumkényszert, hisz így komoly korlátokat szab abban a pillanatban, amikor az árucsere-forgalom növekedését tervezzük, s lehetőséget kívánunk adni az embereknek, hogy többet utazzanak.”
Szvilanovics hozzátette: „Az könnyen elképzelhetõ, hogy rákényszerülünk a reciprocitás elvének alkalmazására, de nem valószínű, hogy ez egy szigorú rendszer lenne. Erről a kérdésről azonban akkor kellene beszélni, amikor valóban szembesülünk egy konkrét dátummal a jövő év vége felé, amikor Magyarország kénytelen lesz bevezetni a schengeni rendszert”.
''Budapest nem örül a vízum bevezetésének''
"Tekintettel arra, hogy a korábbiakhoz képest módosult Magyarország EU-s tagfelvétele, módosítható a vízumkényszer bevezetésének időpontja is, s ez számunkra időt ad arra, hogy tárgyalásokat folytassunk, melyek eredményeképpen Jugoszlávia az úgynevezett fehér schengeni listára kerülhetne" - nyilatkozta Goran Szvilanovics jugoszláv külügyminiszter a Magyar Szó újévi számának adott interjújában.
2003. 01. 02. 19:14
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!